.svg)
Magdalena Abakanowicz: Androgyne IV
amikor belemelegedtünk a játszmába
még nem tudtuk h egy harminc évig tartó
bújócskaverseny frontvonalában kell kitartanunk
a múlt kivert szemével folyton leskelődik utánunk
robbanó rügyek mögött macskahúgy szagú
lépcsőházakban lihegése túlharsogja
a rozsdás vízvezetékek szörtyögését
a falak visszhangzó rideg figyelmét
lúdtalpas lába kilátszik még a függöny alól
a harminc éve fortyogó töltött káposztában
kopaszodó duzzadt májú hősök kóstolgatják a csülköt
szájukban fogpiszkáló feszül mint kopjafa
állít emléket a foszladozó húscafatoknak
a rendszerváltás gyerekkorában tévedt el
egy műbőr szagú harsány ócskapiacon
azóta is ott bolyong azok között
akiket koraszülött a kánon
akiknek letussoltuk second hand álmaikat
& internet kávézókban szívták el
a hozzájuk fűzött reményeket
itt állok én is közöttük arcom fehér máza alatt
restaurálhatatlan freskók félik a kilakoltatást
áldd meg uram kérlek a hallgatásaim
képtelenségem & érdektelenségem
áldd meg azt h lefosott bokával
leskelődöm a takarásban
szelídítsd magadhoz elfojtásaim
áldd meg a tanult & örökölt gyengeségeim
mert én már nem állhatom
áldd meg azokat akik feloldódtak a talajvízben
akiknek szemében szikrák helyett
erdőtüzek lobognak lendületüket
lemerevítette a kangörcs & gerincvelőjük
elcsöpögött a farkukon keresztül
akik besózták maguk mögött a földet
akik miatt szemantikai aknamezőkön tapogatózunk
áldd meg a vércsíkos rókaprém alatt
zsugorodó zsámolyforradalmárokat
akik mindig tudják melyik kezeket kell megszorítani
áldd meg azokat akik harminc éve tehetetlenül hevernek
az európai álomparalízisben & egyre nyálkásabb
fenevadak masíroznak körülöttük
áldd meg uram a mindig lesben álló tőzsdecápákat
akik évről évre lecserélik a fogaikat
csak mi hordjuk még mindig
ugyanazokat a harapásnyomokat
áldd meg őket mert tudják jól mit cselekszenek
nem dühös vagyok csak elhullott vadak
kiszolgáltatottságával ül meg bennem
a szégyen amikor naivitásunk & önhittségünk
ikertornyaiba csapódik a felismerés h
nekünk is izzad a tenyerünk & habzik a nyálunk
adjátok vissza a hegeimet
előbb-utóbb beleununk az ellenállás erotikájába
megszokjuk h lábunk alatt szaporodnak
a középszerűség kigyomlálhatatlan palántái
belenyugszunk futóbolondok könyörtelen vihogásaiba
beletanulunk a lemondásokba & lemondatásokba
megszokjuk h a kompromisszumok
nyomán büdös a csapvíz & sötét a hó
lesznek még kipusztuló fajok lesznek
lesznek még megalkuvások lesznek
lesznek még öblítőillatú gyilkosok lesznek
lesznek még vörös iszappakolások lesznek
lesznek még katonatemetők lesznek
de mi fokozatosan beletanulunk a némaságba
akasztottak nyugalmával tűrjük a szél hullámait
beletanulunk a bűntudat szorgos macskáinak
kaparászásaiba öklendezéseibe dorombolásaiba
elnézőek leszünk önmagunkkal szemben
megmártózunk a cinkosság mocsarában
segítünk a megalázottaknak bosszút állni
felajánljuk nekik adónk 2%-át
beíratjuk őket vértan órákra
megbocsátjuk a megbocsáthatatlant
azt mondjuk majd milyen szépen tört el a csontja
milyen szakszerűen tépte ki a haját
milyen jól áll a kezében a gumibot
& felmentjük az igazságot a szolgálat alól
néha bedobunk kivert kutyák közé
egy-egy föláldozható huszárt akinek
a por lemarta már az orrsövényét
h lenyalogassák ujjáról a felelősség zsírját
majd ha tereken gyűlnek össze
h közösen vacogják át a telet
segélykiáltásaikat kialvatlan
telefonszolgálatosok kapcsolják el
hiába állunk szemben a faggyal
előbb-utóbb megunjuk gyerekek
megfáradunk lehajtjuk fejünk & hazamegyünk
h megmelegítsük a töltött káposztát
az elmúlt harminc év kifűtetlen katedrálisában
tüdőbajos ministránsok avatják a szenteket
vacogó civil aktivisták ízületeiben bujkál a reuma
harminc év váladékában oligarchák evickélnek
családbarát népirtások a délutáni műsoron
reményeink kimentek fütyörészni
németbe olaszba spanyolba
körmük alatt mindig vörös az eperhús
bezzegelnek esténként h régen minden
mert a sok szorongás közepette
elfelejtettük a félelem fémes ízét
ki veszi el a toporgásunkat
ki viszi át az indulatunkat
ki hozza el a megalkuvók nyugalmát
ki törli el végleg a jelentéseket
amikor a gyomor helyén avokádómag remeg
megint ránk ront az ellen az arctalan tömeg
mutogatástól görcsölő ujjperceinkben
a ropogás egyre otthonosabban didereg
a forradalom egy harminc éves válóper
& nem tudjuk még h kinél marad a gyerek
