No items found.

A Díszhangversenytől a Gálakoncertig és vissza

XXXVII. ÉVFOLYAM 2026. 17. (943.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.

Gálakoncert, fordítjuk le gyorsan magunkban, mi, román nyelvet ismerők az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) 2025-ben megjelent antológiájának címét. Ez az alkotókat, írókat és művészeket tömörítő érdekvédelmi szervezet vállalta magára egy reprezentatív versválogatás ügyét, amely a Gáll Attila által vezetett Erdélyi Híradó és az Alex Ciorogar által képviselt OMG kiadó közös projektje lett. A remek grafikai koncepciójú, román (fordítás)kötet 30 magyar nyelvű költő verseit tartalmazza, hangjukon – pontosabban Andrei Dósa kiváló tolmácsolásában – szólal meg a kortárs erdélyi magyar költészet. A zenei metafora a hangversenyként értendő koncert jelzőjében történetileg – a nyelvközi átvételek eredményeként – egyszerre hozza játékba a spanyol díszt, az ünnepit, az ó-francia vigadást, a szórakozást és a talán ófelnémet zarándoklatot. Az erdélyi magyar irodalom számára pedig egyértelműen ünnep ez a kötet a maga rendkívüliségében.

Nem hétköznapi jelenség szerzőink román nyelvű fordítása, csoportos fellépése, netán mindennapos jelenléte román kulturális közegben. Nem mellesleg a kötet lektora és az utószó fordítója, de a beválogatott költők közül többen is közvetítenek a két irodalom között. A versek fordítója egyébként a kulturális kapcsolatok felől nézve izgalmas pályát választó, éppen a nyelvi meghatározottságú kultúrák közötti jól bejáratott párhuzamosságot felrúgó, magyar származású, de román szerzőként működő Andrei Dósa. Fontos gesztus, hogy neve szerepel a borítón. Talán ő is megérdemelt volna egy portréfotót és pár soros életrajzi ismertetőt, hiszen társszerzője az itt közölt több mint 160 versnek. Az eredetieket, azaz az antológia magyar változatát a kiadvány végére illesztett QR-kód segítségével olvashatná be az olvasó, ha az nem üres lapra vezetne az E-MIL oldalán.1 (Szintúgy kár, hogy a szervezet honlapjának nincs román nyelvű verziója, és kevésbé tartja fontosnak itt megosztott tartalmai elérhetőségét a többségi irodalom számára.)

A román–magyar kapcsolattörténet kutatójaként számomra az igazán érdekes kérdés a kötet szervezőelve, a válogatás szempontjai és intencionalitása, ehhez pedig térjünk vissza a címhez, melynek fentebb vázolt jelentését vissza is vonhatnám, hiszen a ’gálakoncert’ szó szerinti fordítás. A Díszhangverseny ellenben Király László versének címe, amelyet találóan emeltek kötetcímmé. A kultúrák közötti közvetítés részévé váló könyvet más megvilágításba helyezi ez a metaszövegként kínálkozó vers, amely a színre vitt művészet és közönsége kapcsolatát az egyszerű kivégzés, a vaskesztyűs taps és mestermészárlás viszonyában láttatja, ahol a naiv önkitárulkozás fenyegetettsége ironikus (is). A befogadó pedig nem kerülheti ki a költő és a vershelyzet célzásait, mint ahogy az elő- és utószó megállapításait sem, ha „képbe szeretne kerülni” ezzel a szövegvilággal. Mert befogadóközpontú kiadvány ez.

Az olvasóknak kell eldönteniük azt a kérdést, amit az utószót jegyző Demeter Zsuzsa – sok másik kérdés mellett – provokatív módon megválaszolatlanul hagy: mi volna az a vezérfonal, amely a kötetben való tájékozódást szolgálhatná. Nekik kell megszabniuk a tempót, az áriák hangsúlyait, a költői hangok dinamikáját is. Ez áll a zárlatban: „un lucru însă e sigur, libertatea acestei diversități are același scop: regăsirea noastră în ea. Acum, iată și în limba română” – vagyis az antológia költői hangjai okozta polifónia célja a magunkra ismerés, az önmegtalálás, most már román nyelven is. Ez a luhmanni értelemben vett önleírást juttatja eszünkbe, de Horváth Andor gesztusát is, aki román nyelven írta meg azt, hogy miként formál bennünket nemzeti közösséggé az irodalom a Carte de vizită în care autorul povestește cum a devenit maghiar című könyvében, amely éppen tíz éve jelent meg Kolozsváron az Idea Design&Print kiadónál.

Ez a kötet is névjegy, a román nyelvű kultúrába való belépés lehetősége. Egy évtized telt el az utolsó, akkor fiatal magyar költőket felvonultató, éppen Andrei Dósa által románra fordított Liniște, pace, perversiuni, heppiend című antológia megjelenése óta, így állíthatjuk, hogy ideje volt már. Erre nem reflektál az elméleti kérdésfelvetésű előszó, amelyet Alex Ciorogar jegyez. Jelzi viszont azt, hogy a román nyelvű fordításkötet egyben a szerzők és műveik rekontextualizálását is jelenti. Amellett érvel, hogy az erdélyi és romániai irodalom intranacionális dinamikában létező, azaz a modern értelemben vett nemzeti irodalmak határait túllépő, a magyarországi magyartól és romániai romántól egyaránt elkülönülő. Az előszó címeként kiemelt, a kötetben olvasható Lövétei Lázár László-versből kölcsönzött, a költészetet lobbiként értelmező gondolat a fordítás politikájára irányítja a figyelmet, hiszen Ciorogar szerint a művek román nyelvű megszólaltatása az erdélyi magyar–román kapcsolatban szerepet játszó kulturális és történelmi hagyományok fontosságát is jelzi. Ezek azonosítására törekszik maga is, amikor sorra veszi és értelmezi a szerzők szövegeit, és a nyugtalanság, elidegenedés, titokzatosság jegyeit ismeri fel a neoelégikusként érzékelt, mediálisan is rétegzett kortárs erdélyi magyar költészetben. Nem tér ki azonban arra, ami számos vers sajátja, hogy intertextualitásukban (mottók, allúziók, jelöletlen idézetek, parafrázisok által) különböző szöveghagyományok felé nyitnak a bibliai mottóktól a görög–római mitológián, keleti filozófián át a kortárs egyetemes irodalomig. Ezt az utószó nyitott kérdései, (áriának nevezett) szempontjai – az emlékezet és otthonosság; a költői (ironikus) nyelv és új tapasztalatok; a test mint szöveg és emlékezet; a társadalmi emlékezet poétikai terei; a delfinológia és a produktív hazugságok – érintik és támpontot adnak a román nyelvű olvasónak.

A Szentes Zágon készítette szerzői portrék, a születési idő és hely feltüntetése, a fotók hátoldalán közölt rövid életrajz a költők iskolázottságáról, foglalkozásáról, irodalmi jelenlétéről, publikációiról, idegen nyelvű megjelenéséről, díjairól – a területileg, nemzedékileg és poétikailag széttartó költői hangok segédvonalaiként működnek. Az olvasónak kell lejátszania a partitúrát, ha a zenei metaforánál maradunk. Talán meg kell szakítania az olvasást, ha kevésbé járatos a magyar irodalomban, mert nem biztos, hogy tudja, kicsoda Térey, vagy hogy a Forrás-nemzedék (a szó megértését szolgáló címfordítás mellett) egy nem is akármilyen sorozatról kapta nevét, vagy mit jelent a Látó, a Korunk, melyek mellől hiányoznak a zárójelbe tett fordítások – elmosódott hangjegyek a kottán. Harminc szerző – harminc pont a fekete-fehér-szürke M betűt kirajzoló illusztrációban a borítón.

Az antológia élő költőkben és E-MIL-tagokban gondolkodik. Így nem róható fel a válogatóknak, de jelezhető azért, hogy nem számolnak olyan E-MIL-tagokkal, akik elhunytak ugyan, mint a vezetőségi tagságot is betöltő Kinde Annamária vagy Farkas Árpád (2021), Gál Éva Emese (2022), Bágyoni Szabó István (2026), de irodalmunk jelentős és sajátos költői hangjai valamennyien. Szerepel a kötetben néhány olyan szerző (Korpa Tamás, L. Simon László, Szá­linger Balázs, Szentmártoni János), aki magyarországi ugyan, de E-MIL-tag. Az elő- és utószót jegyző kritikusok számára az ő jelenlétük nem kérdés, nem árnyalja a kötetre vonatkozó megállapításaikat, nem reflektálnak esetleges kívülállóságukra. Az sem kérdés, hogy esetleg kimaradt volna valami a válogatásból. Az antológia nyilván nem összkép, csak részleges felvillantása annak, mégis a jelzettek a válogatók felelősségét terhelik. Tétje van azonban a válogatásnak, főként abban a tekintetben, hogy a román nyelvű fordításkötet nem a régmúltból szervesen kialakuló, máig működő folyamat eredménye – mert a Gálakoncert magyar támogatással létrejött kiadvány, mert az ötletgazda E-MIL magyar szervezet, mert a kivételeken és egyéni kapcsolatokon túl nem létezik kölcsönös egymásra figyelés, csak annak illúziója. Ezért válik fontos kérdéssé az, hogy az 1960–70-es évek politikai-ideológiai hátszelével, később a fordítók egyéni kezdeményezéseként, itt pedig egy írói szervezet csoportként való megmutatkozásaként kiadott kötet milyen mértékben képezi le azt a közeget, amelyben létrejött; miként képviseli azt a közösséget, amely elsődleges környezete; hogyan járul hozzá az erdélyi magyar irodalom megítéléséhez, román nyelvű megjelenítéséhez, befogadásához, egyszóval a kánonképzéshez – és ez a román olvasóközönség felől sem mindegy. Számunkra pedig azért sem, mert tanulságos lehet Alex Ciorogar emblémaszerű értelmezéseit összeolvasni az egyes költők magyar nyelvű recepciójával, vajon meglátásai összhangban vannak-e önleírásainkkal, hogy ő miben látja másnak/sajátosnak azt, ami számunkra nyilvánvaló.

A tavalyi kolozsvári és bukaresti Liszt Intézet-beli kétnyelvű bemutatókon és felolvasásokon túl hasznos lenne egyéb fórumokon (egyetemek, folyóiratok) is román nyelven ismertetni, népszerűsíteni a vállalkozást, hogy valódi olvasóira találhasson. Így írhatja fölül az utószóban is idézett Bajor Andor humoros definícióját, miszerint „irodalmunkban így [antológiának] nevezzük azt a kiadványt, amelyben több személy ugyanazt írta meg, és a kötet elején egy tanulmányíró bizonyos huzavona után bevallja, hogy kár volt az egészet kiadni”. Nem ugyanazt írták és írják költőink. Nem volt kár kiadni, és a (vas)tapsnak sem szabad elmaradnia!

Concert de gală: 30 de poeți ai Ligii Scriitorilor Maghiari din Ardeal. Traducere de Andrei Dósa, Cluj-Napoca – Alba Iulia (Díszhangverseny: az Erdélyi Magyar Írók Ligájának 30 költője. Andrei Dósa fordítása, Kolozsvár – Gyulafehérvár), Erdélyi Híradó – OMG, 2025. 410 oldal.

 

Jegyzet

1                  https://irokligaja.ro/emil-versantologia/

 

‍

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb