.svg)
.jpg)
A füvesasszony
Dédanyám Szent György
napja után mezítláb
csatangolt a réteken,
talpa ívét ismerték
már a vakondtúrások,
zsenge füvek, patak
menti kavicsok. Tenyerét
citromfű és a vadmenta
illata itatta át, amit
teához szedett. Ha
bozótosba tévedt,
lábszárára halvány
vonalakat karcoltak a
vadrózsabokrok. Mikor
néhány tövis egészen
feltépte a húst a lábán
és kibuggyant vére,
nem rakott rá kötést. Az
nem segít, csak felfő alatta
a bőr, mondogatta,
a levegőn jobban
száradnak a sebek, majd
szoknyáját megemelve
lenézett a korábbi,
varas horzsolásokra,
amik úgy nyugodtak fakó
bőrén, ahogy levéltetvek
szunnyadnak a bodzavirágon,
szelíd tekintetétől
megzavarodtak a sebek,
hirtelen begyógyultak.
A magány húsa
A hűtőszekrény zúgása
szürkén akadozik,
sűrűsödik, mint a beton,
szép lassan megköt rajtam
ez az itthoni csend. Mielőtt
elköltöztél, kék volt, mint a
hajnali völgy dorombolása,
zöld, mint a fák sistergése;
jól elfértünk a tágasságban,
amit ebben a szűk lakásban
egymásnak nyitottunk.
Gyakran járkálok benne,
de nem férek egyedül,
mellkasomban valami állat
dörömböl, összenyomják
a falak.
Csak akkor nyugszik meg,
ha a mélyhűtőben lévő,
tavalyi disznóvágásról
megmaradt, feldarabolt
húsra nézek: azt a nőt látom
benne, akit most szeretsz.
Ahogy én soha
Eleven repedések a kád
szélén húzódó hajszálak,
azt kívánják, bár ki se bújtak
volna fejbőrömből. Inkább
nőttek volna be a csont alá,
keresztültörve a koponyán,
szaladtak volna végig a
nyakcsigolyákon, le a gerincen,
a medencében bogra futva,
combokon és lábszárakon
át a talpakból ki, be a földbe,
mint vékony gyökerek, hogy
majd elérjenek hozzád, és ha
a közeledben felszínre törtek,
szorosan bokád köré tekeredjenek,
mint mezei szulák a búzakalászra,
apró virágokat hajtsanak, kicsi
szirmaikkal úgy simogassanak,
ahogy én sohasem mertelek.
Kolompolás
Rendetlen mozaikká tördelik a
szürkülő eget az almafák ágai;
az udvaron, mint lusta macska,
elnyúlik az esti köd. Nagyanyám
csak ilyenkor szokott tüzet rakni,
nappal elég meleg van, fiam –
mondja mindig, majd kifoszlott
pulóvere alá dugja átfagyott kezeit,
és hallgat. Valahol messze
felbőgnek a tehenek, ide hallatszik
a kolompolásuk, ha elég tiszta és
hideg a levegő. Fázom, gyere
gyújtsunk be – mondom egyszer,
de nem válaszol. Az új neszt figyeli,
pár hete még elnyomta a tűzifaaprítás
ütemes csattogása, ami kihallatszott
nagyapám fészeréből.
Most csend van és kolompolás.
