A készülő ország (versek)

A készülő ország

           kortársa(i)mnak(,) (és) Ilya Kaminskynek

Az év, amelybe beléptünk,

egy félbehagyott tüntetés:

a tér üres, az eldobott táblák nedves kartonja

még őrzi a mondatokat,

melyekről mindenki hallgat.

Tiltakozhatunk hasztalan,

a hatalomnak nem fog fájni.

Kérdőjel-testünk fogassá lett,

rajta kölcsönkért ruhák.

Inkább egyenruhák, mint jelmezek.

Kortársaim megolvadt műanyag

evőeszközök, íme, seregem.

Rézsút egymásra dőlünk.

A remény gyenge támasz.

A gőz könnyek nélkül szökik el belőlünk,

a víz nem talál forráspontot.

Állami politikáktól függetlenül

csak elszenvedjük,

ahogy a nyugalmunk összeomlik.

Lépcsőn felejtett könyvek

vagyunk, esőáztatta lapjaink

még őrzik a cselekményt,

nem fér rá a tiltakozótáblákra.

Kávéleheletű, gyűrött családapák,

szigszalaggal megerősített gerincűek,

modellt állunk egy térképkészítőnek,

hogy eljöhessen végre a mi országunk.

Józef Zachariasz Bem Simerián a magyar nemzeti öntudatot kísérti

A Petrosz-patakból folyóvá duzzadt

Sztrigy/Strei/Strell fölött áll,

társa a hajnal, aki látott már

e tájon ferences szerzetest,

sőt, államelnököt is motorkerékpáron.

A Sztrigy/Strei/Strell széles medrében

lassan hömpölyög a fény

a Maros/Mureș/Marosch felé.

Arctalan tömeg lehelete a köd,

mintha ebből épülne új híd.

Pedig van már, modern, közúti.

Dörrenés riasztja, nem ágyú,

a távoli Ruszka/Poiana Ruscă üvölt,

tépik a húsát, hátán új út sebe varasodik.

Buldózerek, exkavátorok fénye

golyónyomokként lyuggatja a ködöt,

gépfüst telepszik a folyóra.

Elfordul a látványtól,

elindul a sötét sáv felé,

amit erdőnek vél.

Nyaralók, sportpálya,

a környék rendezett,

üdülőövezeti jellegű.

Emlékoszlopa is van már

az Élő Reménynek.

Hol lehet farkasszemet nézni

az őrülettel?

Letérdelni a magas gazban?

Elfeküdni a kishaza

megcsomósodott szívizom-gyűrűjében,

és hallgatni a legények énekét,

az elhullottakét,

a szerencsésekét.

Égitest vigyorog bárgyún

a koszlott kékségben,

aszott katona szürke halotti ruhában.

Behegedt már a táj is.

Józef Zachariasz Bem feltépi

mellén az atilláját:

Regardez ici,

regardez la plaie ouverte, qui suppure.

Nous sommes perdus,

car vous avez cru

que c’était beau, que c’était héroïque.*

* (Ide nézzetek, nézzétek

a nyílt sebet, gennyezik,

elkárhoztunk,

mert azt gondoltátok,

ez szép, ez hősi.)

Infravörös tartomány

A faluközpontban emlékmű

a hősöknek. Minden településnek megvan

a sajátja. Fiaim otrombának, komornak tartják.

Nem építészeti szempontból.

Minden obeliszk háborúval kezdődik.

Nagykorú fiam szívesen lenne katona:

kiképeznek harcolni. Férfias játékok.

Brüsszeli kirándulása során

terrorelhárítók fésülnek át

egy gyógyszertárt. Nagy, sötét fegyverek,

kis, fehér tabletták. Aligha félt, de nagy ívben

kikerülte őket.

Mindenkinek van gyenge pontja. Hétéves

koromban fejbe dobtak egy kővel. Azóta nem nő haj

a heg körül. Alatta képtelen gyökeret

ereszteni a gyűlölet. A fiú, aki eltalált,

madárra célzott. Kislányom terebélyes

szárnyakkal rajzolt le, hogy mind beférjenek alá.

Madártávlat. Kommandósok hőkamerával.

Fedezz, bemegyek, mondja az egyik a képernyőn.

Úgy hiszem, mindenki nevében beszélhetek

– kezdi az elnök, és biztos benne, hogy igaza van.

Otrombának, ridegnek tartom,

nem esztétikai szempontból.

A megbocsátás fontosabb annál,

hogy ki szenvedett többet,

Hiába növelem a szárnyfesztávot,

fiaim becsúsznak az infravörös tartományba.

Nem emlékmű, ház kell nekik.

Miserere mei, Domine.

Írd meg te is a versed,

amelyben nem hagyod

meghalni fiadat senkiért, semmiért.

‍