„A sors néha véletlennek álcázza magát” – beszámoló a Láng Gusztáv-emlékkonferencia kolozsvári állomásáról

Játékkedv, gombászás, Erdély: ezekkel a szavakkal találhattuk szembe magunkat a 2026. június 12-i Láng Gusztáv-emlékkonferencia első napján, aminek a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának Popovici terme adott otthont. Az esemény, amely egy háromnapos megemlékezéssorozat első megállója, a BBTE Hungarológia Doktori Iskola, a szombathelyi ELTE Savaria Egyetemi Központ és a Savaria University Press Alapítvány által valósulhatott meg. Láng Gusztáv „legendáját” erdélyi és magyarországi családtagjai, kollégái, tanítványai adták át a közönség számára.

Az emléknap felvezetésében Balázs Imre József szólalt meg, aki az egyetemi oktatását szorosan Láng Gusztávhoz kapcsolta, majd Markó Béla, aki szerint Láng „soha semmit nem mondott el kétszer”, illetve Berszán István, aki szerint Láng fiatal képe „még Dsidára is hasonlít”, ami egyszerre teszi őt nagyon ismerőssé és ismeretlenné.

Ezt követően az első előadást Markó Bélától hallhattuk, aki Láng Gusztáv sajátos közéletiségéről beszélt. Az előadó kiemelte, hogy Láng számára a műelemzés egyfajta sakkjátszma volt, amely során a szerző lépéseit követve igyekezett legyőzni az artikulálatlan valóságot, miközben az egyik legfelkészültebb haza- és Erdélykeresőként a virtuális, magasban lebegő Transzilvániát mutatta fel. A képzeletbeli és a valóságos Erdélyt nem nosztalgiából vagy önigazolásként kereste, hanem annak a korai felismeréseként, hogy a lokális indítékú művek is hordozhatnak globális értékeket, miközben folyamatosan arra a kérdésre kereste a választ, mit jelent erdélyi írónak és értelmiséginek lenni. Az előadásban Markó kitért Láng kisebbségpolitikai dilemmáira is, miszerint a kisebbséget többnyire a többséghez való viszonya szerint identifikálják, ami felveti a kérdést, hogy létezhet-e saját nemzettudata a kisebbségnek, és ha igen, melyik nemzethez tartozónak érezheti magát. Láng Gusztáv végül egy olyan újfajta erdélyiség-fogalmat határozott meg, amely nem áll ellentétben a hagyományos transzilvanizmussal, hanem kiegészíti azt, miközben kaput nyit a jövő és az erdélyi múlt felé egyaránt.

‍

‍

A rendezvény második előadója Egyed Emese volt, aki Láng Gusztávról, mint egykori kolozsvári egyetemi tanárról emlékezett meg személyes anekdotákon és reflexiókon keresztül. Előadásában kiemelte Láng saját életére tett megállapítását, melynek  „töredezettsége”, a párciumi neveltetés és az újvidéki tanulmányok, egy olyan kívülállást eredményeztek, amely bölcsességgel gazdagította őt, így erdélyiség-képe is ebből a sajátos perspektívából érvényesült. Egyed Emese különösen a kolozsvári évekre, Láng Gusztáv Babeș–Bolyai Tudományegyetemen végzett oktatói tevékenységére, valamint az Utunk folyóirat köré szerveződő irodalmi életben való aktív részvételére fókuszált; mint fogalmazott, Láng rendkívüli vitakészségével „minden állóvizet megmozgatott” a korabeli irodalmi közegben. Az előadás kihangsúlyozta, hogy egyszerre volt kritikus és irodalomtörténész az írók között, aki bár egyedül dolgozott, a közös munkában is kiváló partnernek bizonyult.

A harmadik előadásban Berszán István egy közös gombászás emlékéből kiindulva kapcsolta össze Láng Gusztáv alakját Dsida Jenő költészetével. Kiemelte, hogy Láng monográfiája nem skatulyázza be Dsidát, hanem a művészi szabadság és a társadalmi elkötelezettség között mozgó, finoman árnyalt életművet mutat be.

A negyedik előadás során Balázs Imre József Láng Gusztáv társszerzői mivoltát állította a középpontba, a Kántor Lajossal és Veress Zoltánnal közösen írt munkáit elemezve. Az előadó rámutatott, hogy Lángot a beszélgetések iránti rajongása és a szellemi interakciókban való aktív részvétele tette kifejezetten alkalmassá a közös munkára. Az előadás egyik lényeges pontja szerint a Kántor Lajossal való együttműködésben az egymást kiegészítő tájékozódás és az árnyalatnyi ízléskülönbségek végül egy rendkívül kiegyensúlyozott, magas színvonalú irodalomszemléletet eredményeztek.

Az ötödik előadás során Fűzfa Balázs ismertette a Láng Gusztávval való közös utazásait, pontosan hetet emelve ki közülük. Az együtt megélt utazások tükrében az előadó Láng rendkívüli intellektusát, erdélyiségének „sétáljunk egyet ebéd után a Retyezátba” kuriózumát, a kulináris élményeket (mint a töltött káposzta másfél órás elemzése) mutatta be, de a beszámolóban helyet kaptak a mély kapcsolatok kialakulásai és a „sofőrlét” szépségei is.

‍

‍

A hatodik, egyben utolsó előadást Láng Zoltán tartotta, aki személyes, családi távlatból beszélt édesapjáról. Előadásában felidézte Láng Gusztáv gyerekkorát, a nagyapjával ápolt különlegesen szoros kapcsolatát, az erdőjárások már-már idilli emlékeit, az apja játékkedvét, a füttyjeleket, illetve édesapja éjszakai folyamatos írását, amely sokszor váltotta ki a szomszédok nemtetszését.

Az emléknap hivatalos programját követően kötetlen beszélgetés vette kezdetét, ahol a jelenlévők további személyes történetekkel és anekdotákkal idézték meg Láng Gusztáv alakját, méltó módon tisztelegve személye és szellemi öröksége előtt.

A háromnapos megemlékezéssorozat 2026. június 13-án Szatmárnémetiben, június 14-én pedig Szombathelyen és Táplánszentkereszten folytatódott.

‍