No items found.

A Látó Petőfi-számának bemutatója Bukarestben

„Március 16-án arról a magyar költőről beszélgetünk, aki ott lett volna az Egyetem téren Caramitru és Dinescu mellett. A Látó irodalmi folyóirat januári számát a szabadság és a költészet e zsenijének szenteltük. Ugyanakkor ő minden idők leghíresebb és legbosszantóbb magyar költője. Petőfi Sándor. Róla fogunk beszélni kollégáimmal.” – Demény Péter író, költő, a Látó szépirodalmi folyóirat esszérovatának szerkesztője.

A Petőfi-lapszám bemutatójának résztvevői Vida Gábor, a Látó főszerkesztője, Codău Annamária, Demény Péter, a Látó folyóirat szerkesztői, és Fischer Botond író, költő.

A Marosvásárhelyen megjelenő Látó a Romániai Írók Szövetsége, valamint a Maros megyei Tanács magyar nyelvű szépirodalmi folyóirata. 1989 decemberében alapították az Igaz Szó folytatásaként, első száma 1990 januárjában jelent meg. Nevét Batsányi János A látó című verséről kapta. Szerkesztői elsősorban a kortárs erdélyi magyar irodalmat szeretnék bemutatni, de emellett más vidékek, országok magyar és nem csak magyar irodalma is fellelhető benne. A lap főszerkesztője, illetve a prózarovat szerkesztője Vida Gábor, szerkesztők: Codău Annamária (tanulmány, kritika), Demény Péter (esszé), Kovács András Ferenc (vers), Láng Zsolt (vers) és Szabó Róbert Csaba (honlap).

Az esemény regisztrációhoz kötött.

Részletek a Facebook-eseményben.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb