.svg)
A mediterrán népek behúzódnak
házaikba. Aki érezte a Dél
napsütését, tudja, miért csukódnak
az ablakszárnyak a sikátorokban.
A tengerekbe útvesztők torkollnak,
és regényhősök bolyonganak bennük
éjjelente, ezen bolyongok én is,
a spaletták közötti zegzugokban,
a tenger szabad prédájaként. Várok,
a tányércsörgést és a kiszűrődő
családi zajokat hallgatom bentről,
ahol hűvös szobákban sziesztáznak
a képzelt, titkos énjeink, szeretők
éneklik a Bésame muchót, míg én
odakint gazdagítom a lagúna
élővilágát, kitéve napfénynek,
Délnek, ájulásnak, a lopakodó
vihar szemében mégis. Valahol egy
vitorla fehérlik, jelez a tenger,
hogy itt a közelben. Érinthetetlen
voltam, és nem tudom, mikor ér véget
az elemek furcsa védelme. Egyszer
szétnyílnak a falak, kilépek gyorsan:
száradó ruhák a campón, vitorlák
csattognak a szélben, alattuk ott
áll az ember, aki sohase voltam.
