A vonal eleganciája

XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 16. (798.) SZÁM – AUGUSZTUS 25

társművészetek

artefaktum

2020 márciusában, Haller József képzőművész halálának harmadik évfordulóján került sor Bukarestben, a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézet és a művész örököseinek szervezésében arra az életmű-kiállításra, amelynek néhány darabját a Helikon olvasói is megtekinthetik jelen lapszámban. Haller József 1935-ben született Szatmárnémetiben, 1953-ban érettségizett a kolozsvári Képzőművészeti Középiskola diákjaként festészet szakon, egyetemi tanulmányait szintén Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőmővészeti Intézet szobrászat szakán végezte, ahol 1959-ben diplomázott. A sokoldalú művész, aki a szobrászat mellett festészettel, grafikával is foglalkozott 1959-től 1999-ben bekövetkező nyugdíjazásáig a marosvásárhelyi Állami Bábszínház (ma Ariel Gyermek és Ifjúsági Színház) báb- és díszlettervezője. Több mint 100 darabhoz tervezett bábokat és díszletet munkássága negyven éve alatt. Képzőművészi karrierje során több ízben készített könyvillusztrációkat és borítóterveket klasszikus, illetve kortárs szerzőknek egyaránt, köztük Smaranda Enache, Kovács András Ferenc, Kányádi Sándor vagy Egyed Emese köteteihez. Több hazai és külföldi egyéni, illetve csoportos tárlaton vett részt, és visszajárt olyan művésztelepekre, mint a németországi Iserlohn, vagy itthon a gyergyószárhegyi, szentkatolnai alkotótábor. Művészetéről így vallott 1994-ben:
„Sokat adok a vonal milyenségére. Benne kell, hogy legyen mindaz, amit a huszadik század nagy rajzolói létrehoztak, de én a vonal eleganciáját nem szeretném elhanyagolni, egyfajta klasszikus szépséget, mediterrán harmóniát, arányosságot is megőrzök. A maiság mellett egy időtlenséget, egy mindenkorit, mely a barlangrajzoktól napjainkig érvényes. Persze ezt magamban soha nem fogalmaztam meg, csak így visszagondolva, önmagam elemezve fedezem fel. […] Manapság ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, sok más adottság is kell, nem elég egy kis vagy nagy félszeg tehetség. Be kell vallanom, erre sohasem fordítottam gondot. Irtózok a szerepléstől. Ám e bűnös szerénységben, óvatlan tékozlással munkáim jórészt elkallódnak szerte a világban, s nincs róluk egy jegyzet, fotó, nyom. Nem tudok elszámolni önmagammal.” (Haller József: Beszélgetés önmagammal, Látó, 1994.)
Ezt a művészi-emberi gyötrődést, amelyről az idézett önvallomásban beszél, kortársai, barátai jól érzékelték, mint ahogy azt is, nem szerette a reflektorfényt. Műveinek üzenete azonban ma és talán a mindenkori szemlélő számára érvényes, minderről Markó Béla így fogalmazott egy méltatásában:
„Halálosan pontos vonalait, takarékos formáit szemlélve be kell látnunk, hogy mindig, minden alkotásában ott van az intellektuális gyötrődés: megtalálni azt a szabadságot, amely a másik embert nem taszítja rabságba. Ezt egyébként, azt hiszem, úgy hívják, hogy: szeretet. […] Ne pazaroljuk el Haller Józsefet! Ne pazaroljuk el a tőle megtanulható szeretetteljes szabadságvágyat! Legyen ott a mindennapjainkban!” (Markó Béla: Rajz hó alatt, Népújság, 2018.)