Az idegenek és még sokan mások

A 2017-ben megjelent Idegenek és más színdarabok című, puhafedelű drámakötet a négyszáz oldalnyi terjedelmével igazán jó olvasmánynak ígérkezik. Most leginkább azok nevében beszélek, akik úgy olvasnak Székely Csabát, hogy kisebb-nagyobb tapasztalataik alapján már megbíznak a kortárs drámaíró stílusában, humorában – és végül a könyv olvasása után sem kell csalódniuk. A kötet az író nyolc művét tartalmazza: Szeretik a banánt, elvtársak?, Semmit se bánok, Idegenek, Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz, Öröm és boldogság, A Homokszörny. Ezek között van, mint látható, jól ismert trilógiája (a Bánya-trilógia), illetve a kötet címét adó Idegenek, amely valójában „három politikai gyerekdarabból” tevődik össze.
Néhány egyéb színdarab, ami nem található meg itt – gondolok elsősorban a legújabbakra, de nem csak –, a Vitéz Mihály, a Nem kimondottan 1918, a MaRó, valamint a 10 – különböző helyeken, elszórva lelhető meg. Míg az elsőt A felejtés ellen: kortárs magyar színdarabok című kötetben lehet megtalálni, addig a többiért egészen a sepsiszentgyörgyi Andrei Mureșanu (Nem kimondottan 1918), a marosvásárhelyi Yorick Stúdió (MaRó), illetve a budapesti Radnóti (10) színházakig kell elmenni. Érdemes szem előtt tartani, hogy igen termékeny kortárs szerzőről van szó, aki átiratokat is készít (Alkésztisz, Kutyaharapás), vagy alkalomadtán független színház alapításába is kezd (3G), vagyis folyton valami újjal borzolgatja az érzékenyebb közönsége kedélyeit, egyszóval nem könnyű nyomon követni a mindegyre felbukkanó Székely Csaba-szövegeket, az általa fémjelzett alkotásokat.
Visszatérve az Idegenekre: a kötetet indító darab a Szeretik a banánt, elvtársak?, amely egy olyan fiú monodrámája, akinek az apja Ceaușescu elvtárs szolgálatában a kor felfogását vallotta és a hatalmon lévőket szolgálta ki. Szolgálataiért cserébe a párt mindenféle javakkal halmozta el őt és családját. A monodrámából könnyen leolvasható képet kapunk az akkori Romániában uralkodó helyzetről, leginkább arról az oldaláról, amelyről ritkán beszélnek. Pedig mindenki kíváncsi arra, milyen volt akkor kiváltságosnak lenni, banánt enni és nem venni tudomást arról, hogy mi zajlik körülöttünk.
Erős indítás. De szorosan ez után a Semmit se bánok következik, amely ugyanannak a kornak a Romániáját hasonló nézőpontból ábrázolja, immár 2006-ból visszatekintve. A többszereplős mű főszereplője egy hatvanas férfi, aki a régi rendszer nyomait még erősen magán viseli, illetve régi tetteinek következményeivel a szomszéd kislány által szembesül. A dráma nagyszerűen példázza azt, amivel néha még ma is találkozunk: hogyan ivódik bele az ember gondolkodásába és cselekedeteibe egy romlott rendszer, amelytől aztán éveken át lehetetlen szabadulni.
A főleg politikai témát feldolgozó darabok sorát az Idegenek zárja, amelynek már a címe is elárulja, tulajdonképpen miről fog szólni. A három gyerekdarab (Ringlispíl, Ezek állatok, Mars innen!) különböző valós és képzeletbeli terekbe, korokba viszi be a politikát. Az eltérően megalkotott világok ellenére mindhárom részben – a címnek eleget téve – az idegenség és a csoporton kívül levés problematikája kerül középpontba. Kétségtelen, hogy mindenki magának akarja az irányítást, legyen szó játszótéren ücsörgő gyerekekről, hatalomra szomjas állatokról vagy marslakókról.
Ezt követően a kötet mondhatni új irányt vesz. A Bánya-trilógia (Bányavirág, Bányavakság, Bányavíz) nem annyira a politikára, mintsem egy erdélyi bányavidék lakóinak történetére helyezi a hangsúlyt. A bánya bezárása mindenkit érintett valamilyen szinten a faluban élők közül, legyen szó a polgármesterről, a tanítóról vagy akár a plébánosról. (Amúgy Székely Csabánál minden szál összefut és mindenki mindenkinek valakije.) A három dráma a bánya bezárását követő történeteket kíséri végig és mutatja be a teljes kilátástalanságban vergődő embert, a Székely Csaba írásaira – meg egy kicsit az erdélyi emberre is – jellemző humorral.
A trilógiát követő Öröm és boldogság szintén kisebbségi létben élő szereplőket vonultat fel, csak itt nem a romániai magyarság, hanem a homoszexuális közösség kerül a középpontba. Ahogyan azt már a politikai témát feldolgozó daraboknál megszoktuk, itt sem az „áldozat” szemszögéből látjuk alakulni a történéseket. Természetesen erős szarkazmussal megtoldva, de valamiféle homofób látásmód tükröződik a legtöbb leírt mondatban. Mindenki maga döntheti el, hogy azonosul ezzel a szemlélettel, vagy pedig a szivárványos zászlót magára öltve tüntet az erdélyi homoszexuális kisebbség jogaiért. Mindenesetre sokszor gyomorba vágóan erős képet kapunk arról, hogy mi zajlik éppen a környezetünkben, ezzel pedig rezonál a kötet minden egyes drámája, olykor ironikus, olykor hiperrealista módon.
Az összeállítást A Homokszörny zárja, ami némiképp kilóg az előző darabok sorából: itt ugyanis nem a hatalmon lévők és az elnyomottak viszonyát aknázza ki, hanem egyszerűnek tűnő szerelmi kapcsolatok alakulását, bonyolódását követjük benne nyomon. A darab címe is alátámasztja ezt – elhangzik ugyanis, hogy „Az én népem a szerelmet hívja Homokszörnynek. Mert forró és pusztító”.
A drámák után még néhány oldalon keresztül felsoroltatik a kötetben szereplő szövegek színházi bemutatóinak helyszíne és időpontja (2017-ig, a kötet megjelenéséig), s tulajdonképpen ennyi az Idegenek című kötet. Legalábbis, ha megragadunk a tartalom szintjén. A drámákon túl viszont egyfajta Székely Csaba-vicceskönyvet tarthatunk a kezünkben: leginkább az író nagyon erős, ugyanakkor könnyen emészthető stílusának köszönhetően nevezhetjük így. Minden darabban a már említett iróniával viszonyul az adott témához, így aztán nem szokatlan, ha a sajátos, olykor sötétebb humorával is megtámogatja a téma kifejtését. Olyan élettörténetek tárulnak elénk, amelyek egészen addig tűnnek átlagosnak, amíg mélyebben bele nem merülünk a folyamatokba – onnan kezdve már egyértelmű, hogy egy kifordított, a saját maga árnyékának tekinthető világot szemlélünk.


Székely Csaba: Idegenek és más színdarabok. Szerkesztette: Szűcs Mónika. Kortárs drámaírók sorozat, első kötet. Selinunte Kiadó (a színházi könyvek kiadója), Budapest, 2017.