Csempészakciók, avagy miért gyanúsak a húszéves regényírók? − Szerény Eszter a Bréda-körön

A tavaszi szezon első Bréda-körének szövegei igencsak illőek voltak az alkalomhoz, hiszen a meghívott, Szerény Eszter a Kikeletnek elnevezett regényéből hozott a közönség számára részleteket. Eszter 2005-ben született, Szatmárnémetiben nőtt fel. Jelenleg a BBTE Bölcsészettudományi Karának magyar–angol szakos hallgatója. A prózaírás mellett gyakran rajzolgat is. Pár regényrészletét már közölte a Helikon hasábjain. Az eseményre március 2-án került sor a Bulgakov Kávéházban, vitaindítóval Jude Júlia készült, az estet Péter Blanka és Nagy Zalán moderálta.

Bár a címet érintő kritikákra Eszter azzal válaszolt, hogy a név egyelőre csak a szöveget örző Word-dokumentumot jelöli, a pozitív töltetű vitaindító tisztává tette, hogy ideje a regényrészleteknek megmutatkozniuk a nagyvilág előtt is. Bevallása szerint sokáig szorongott attól, hogy a publikum elé terjessze az írásait, a felolvasás során azonban átcsillant a szövegei iránt tanúsított magabiztossága és szenvedélye.

Ritka az, hogy a Bréda-körön történetközpontú hosszúpróza-részleteket olvasson fel a meghívott, ebből adódóan a kontextualizálás kérdése minden hozzászólásban és kérdésben jelen volt. Bár a nagytotált hiába akarjuk megérteni, ameddig a regényt a kezünkben nem tartjuk, a részletekkel kapcsolatban egyetértően hangzott el, hogy a szövegek egy haladó szintű kéziratba engednek betekintést, erős („pöpec”) világépítéssel, (be)rögzült nyelvi identitással és érdekes szereplővázlatokkal. A hozzászólások elidőztek a tömör leírások és a határozószavakkal ékesített mondatok alkotta skálán, a szláv nevek potenciális jelentésein és jelentőségén, valamint a narrátori hang szövegközi behatolásának oda vagy oda nem illőségén.

Az estét érezhetően belengte egy alapvető bizalmatlanság, amely később verbalizáldott is: „nekem gyanúsak azok a 20 éves emberek, akik regényt kezdenek írni”. A diskurzus mégis pozitív irányba lendült, semmiképp sem bájcsevej jelleggel. A szövegeket egyes hozzászólók a lektűrirodalomba sorolták be, nem a traumairodalommal, autofikcióval vagy a filozofáló művekkel rokonították. A csempésztörténet és a világépítés „istenkísértő élménye” egyértelműen elhelyezte Eszter írását Az éhezők viadala és a Kalózlány című ifjúsági regények hagyományában, amelyen ő maga is szocializálódott. Az ehhez hasonló regények főbb elemei Eszternél újracsomagolva jelennek meg, ezt Júlia meg is jegyezte vitaindítójában: „a befogadó zavarba ejtését éppen az író hozzájuk kapcsolódó társadalmi berendezkedés, ideológia kényelmetlenül alapos ismerete okozza”. Eszternél azonban talán ennek az ismeretnek a fájdalmasan alapos beiktatása idegenítheti el az olvasót, néhány észrevétel szerint ugyanis nem kell minden érzést túlmagyarázni, hanem bízni kell az olvasó fogékonyságában.

Ahogy egyik szöveg sem a Bréda-körön, úgy ezek sem szabadultak meg attól a kritikától, hogy még dolgozni kell rajtuk, viszont talán közelebb állnak végső formájukhoz, mint amennyire Vyljem (a főszereplő) áll küldetése véghezviteléhez. Eszter az utolsó szó jogán töredelmesen bevallotta, hogy bár a történet világa teljesen fiktív, erősen alapoz a keleti blokk történelmi és politikai kontextusára, és hogy a nevek és tények ellenőrzésében szerezhetne több gyakorlatot. A Kikelet a kísérletezés nyugalmával nőtte ki magát egy méretes nyersanyaggá, amely bizonyítja Eszter szeretetét az írás iránt – bár a konkrét szó- vagy oldalszám még nem került megosztásra. Érdemes tehát közreadni ezeket a történeteket, hogy a Bréda-kör hallgatóságához hasonlóan az olvasók is dicsérettel fogadják majd őket.

‍