Kríziskifejezés az anyanyelven túl – Ugron Nóra és Nicoleta Șimon a Hervay Klubban

Az önkifejezés médiumának kétségtelenül tétje van az alkotás és az értelmezés folyamatában. Az irodalom esetében egyértelmű, hogy e kibontakozás nyelvi, azonban az egynyelvűség már kevésbé magától értetődő. Mi ösztönözheti a nem (csak) anyanyelven való írást? Milyen döntéshelyzetekbe kényszeríthet a többnyelvűség? Hogyan ítélhető meg, melyik nyelv kínálja a legmegfelelőbb szavakat?

Március harmadikán Ugron Nóra és Nicoleta Șimon a tavaszindító Hervay Klub meghívottjaiként román nyelvű költészetükről meséltek Solyom-Biro Orsolya és Ferencz-Nagy Zoltán moderálásával a Billie and the Frogs kávézóban. Az est folyamán a meghívottak ízelítőként saját írásokat is felolvastak, így a beszélgetést Ugron Nóra Uimirea-frică a pămuntului és Nicoleta Șimon (ingrats) című verseskötetének részletei fűszerezték.

Ugron Nóra először magyarul kezdett írni, ehhez az időszakához azonban negatív tapasztalatok kötik, amik irányváltásra kényszerítették. Visszaemlékezései szerint az egykori Bretter György Irodalmi Kört az erősen patriarchális berendezkedés jellemezte, ami őt kezdő szerzőként visszatántorította az írástól. Ezt tetőzte a Szem folyóirat megszűnése – ennek szerkesztőjeként tevékenykedett –, hiszen emiatt szakadt meg végleg a kapcsolata a magyar irodalmi körökkel, és huzamosabb ideig eltávolodott hobbijától. A román nyelvű újrakezdést a queer-feminista irodalmi és közösségi szféra megismerése, a bukaresti Cenaclul X biztató közege és írásworkshopjai segítették. A többi már „lavinaszerűen” alakult.

Nicoleta Șimon a kezdetektől javarészt románul olvasott, belső párbeszédének nyelvi alakulását ehhez társítja. Brassói bölcsészegyetemi évei alatt a visszajelzés igénye mérvadóan motiválta román nyelven születő költeményeit, amik rendhagyóan tartalmaznak angol és japán szókapcsolatokat is, valamint utalásokat félmagyarságára. Az önkifejezést több médiumban is gyakorolja: az írás mellett az éneklés, festés és filmkészítés terén is lelkesen mozog. Elmondása szerint minden téma megkívánja a maga médiumát; ő maga minduntalan arra törekszik, hogy játékteret teremtsen a formákkal, szavakkal, koncepciókkal.

Nóra a nyelvek mellet a műfajok között is vándorol. Alapvetően négy nyelven olvas, ugyanennyin is gondolkodik, azonban tájékozódásának forrásnyelve témákként változik, ami befolyásolja alkotásának kivitelezési formáit. Angolul doktorál, így az akadémiai szövegek megírását leginkább ezen a nyelven végzi a legmagabiztosabban. Az irodalomfogyasztás és -szocializálás nyelvének legfőbb szerepét a román tölti be. „Még mindig keresem azt, hogyan tudnék úgy írni románul, hogy az nem az anyanyelvem.” – ismerte be. Első kötete korrektúrázott, ám a második különlegessége az, hogy Nóra megkérte a szerkesztőt, őrizzenek meg bizonyos nyelvhelyességi hibákat, és csak a megértést megnehezítőket korrigálják, ezzel is erőteljesebben vállalva igazi írásstílusát. Második kötetének műfaji sokszínűségét szintén a témák magyarázzák. Nóra úgy gondolja, számára egyetlen forma nem bírja meg írástárgyainak – kapitalizmus, klímaváltozás, queer-szerelem – komplexitását. Második kötetében a versek mellet három esszéje is helyet kapott, melyek a magyar–román viszony kérdéskörét taglalják személyes, társadalmi és elméleti reflexiók mentén.

Az irodalmi műfajok szempontjából Nicoletát a versek tömörsége, koncentráltsága vonzza. Eleinte prózaírással próbálkozott, azonban meggyőződéssel számolt be arról, hogy a versírás által mélyebben eljutott önmagához. Konkrétabb kifejezések szükségesek a koncentráltabb érzékletes képek eléréséért, a szenzáció hatásáért. Szerinte ilyen keretek között az imaginizmus jobban érvényesül, egyidőben azzal, hogy utalásai és szimbólumai megmaradnak kevésbé explicitnek, mindinkább rejtettnek. Ugron Nóra úgy gondolja, explicitást megkövetelő témákat boncolgat, amik normabontó gondolatokat, autofiktív elemeket, más tollából származó útjelzőket – idézeteket – egyaránt megbírnak, még a nyelvi zeneiséget is.

A moderátorok igyekezték megragadni a két szövegvilág metszetét, és a közös vonást a krízishelyzetek tematizálásában, ábrázolásában vélték felfedezni. Míg Nicoleta Șimon költészetében főleg az egyéni, magán jellegű, szűk közösségben felmerülő nehézségek dominálnak, addig Ugron Nóránál végigvonul egy társadalmi, politikai, környezeti perspektíva is, ami globális szintre emeli az érintettség kérdését, tükröt tartva az individualizálás, stigmatizálás, kirekesztés és elszigetelődés hátrányairól. Ami kétségtelen, hogy mindketten aktuális és nehézsúlyú problémákat tárgyalnak. Mindezek végeredményükben, sőt akár már részeredményükben – többé-kevésbé éles körvonalakban – következményeket mernek láttatni: egy végítéletű Kézdivásárhelyt, egy brutalista Brassót, egy apokaliptikus Erdélyt.

Az utópikus vízió terén nincs megegyezés. Nicoleta nyíltan vállalta, nem tartaná önazonosnak, ha szövegei ily módon láttatnának világot, és, mentségére szóljon, doktori disszertációját éppen a kegyetlenség témakörében írja. Ettől eltérően Nóra köteteiben találni kifejezetten utópisztikus szövegeket. Központjukban a közösség áll, és eljátszanak az együttélés lehetőségeivel és lehetetlenségeivel. Nóra legfőbb üzenete – még inkább elve –: megtalálni az utópisztikust a létező dolgokban, az ember szűkebb-tágabb környezetében. „Az irodalom közösségek párbeszédének eredménye. (…) Képtelenség közösség nélkül élni, ahogy írni is.” – hangzott el egy-egy záró gondolat a Hervay Klub meghívottjaitól.