Az író nyáron nyaral

Vagy télen, tavasszal, esetleg ősszel. Egyébként az évszakok tetszés szerint felcserélhetőek, mert szerzői lelkesültségtől függően, tavasszal telelnek és nyáron írják a legvadabb ködös-homályos énekeiket. Az író nyáron nyaral – mert még ezt is megengedheti magának.

Ámde milyen cselekvéssorok jellemzik, melyek a nyári elfoglaltságai, amelyek nem kapcsolódnak nagyon szorosan az írói, költői létformához? Tekintve, hogy a költő kaszálás közben is költő – két erdélyi költőről biztosan tudom, hogy a kaszálás, hétköznapi (urambocsá, ünnepi) tevékenységeik közé tartozik. (Mert tudjuk már egy ideje, hogy a költő mackónadrágban is költő, de én nyáron még költőt mackónadrágban bizony egyszer se láttam, még írótábori focimeccsen sem!)

Az író, a költő egyébként nyáron sem tölti idejét kizárólag a nyári mezőkön, gyakori eset, hogy árnyas fák alatt (ilyenkor kevésbé zsúfolt városok, nagyvárosok teraszain, falusi tornácok hűvösében, pincék félhomályában) kortyolgatja a tavalyi ősz nedűit.

Nyár ide, nyaralás oda, bizony még ilyenkor is hajlamos arra, hogy írjon, olvasson, írótáborokban vegyen részt, irodalmi eseményeket szervezzen. Mindezeket teljesen önös érdekből cselekszi, hogy még jobban érezze magát, még jobban érezze az irodalmat, a tisztelt kortársak és a nyájas olvasók jelenlétét.

Az író úszás, kaszálás, olvasás, szervezés közepette is ír, vagy ha mégsem, akár önmaga elől is eltitkolva, egy másfajta edzés keretében már készül is az eljövendő, tehát megírandó mondatokra.

Az író nyáron arra gondol, hogy példának okáért Zrínyi elsősorban télen írta műveit, mert kora tavasztól késő őszig nemigen volt rá ideje – hadászati okokból.

Az író, ha nem akar író lenni épp, azt játssza el, hogy ő most épp nem is író, és fellélegezve rögtön írni kezd, vagy mélységesen átérzi saját szerzői mivoltát, és e mély érzülettől áthatva, nyugodt lélekkel: nem ír semmit, mert tudja ám, érzi, sejti, hogy nyár lesz jövőre is.

Érzékeli, hogy évszakok fordultán, olykor már augusztus végén valamit ismét leírandó lesz, vagy azért, mert elege lett a pihenésből, vagy azért, mert egyik vagy másik szerkesztő úgy gondolja, hogy a szerző biztosan kipihente már magát, megtörténhet, hogy nem is pihent – tehát épp itt az ideje az őszi üzeneteknek, melyekben újabb, frissen rezdülő kéziratokat kérhetni tőle.

Az üzenetek pedig tényleg elindulnak. Haladnak keletről nyugatra és nyugatról keletre, túl a nyár pillanatnyi vagy nagyon is örök kitérőállomásain.

‍