
Március 31-én, csütörtökön délután hét órától az MMA Tamási Áron-albumját mutatják be Budapesten, a MOM Kulturális Központban (1124 Budapest, Csörsz u. 18.).
Résztvevők: Cs. Nagy Ibolya, a tanulmány szerzője, A. Szabó Magda, a kötet képszerkesztője, Kubik Anna előadóművész, az MMA rendes tagja.
Moderátor: Pécsi Györgyi, az MMA levelező tagja, az MMA Kiadó vezetője.
„A legnagyobb dolog: világot teremteni" – vallja Tamási Áron (1897–1966), aki indulásától, az 1925-ben megjelent Lélekindulás óta az egyik legnépszerűbb és legszeretettebb írónk. Az MMA Kiadónal megjelent, Tamási Áron című impozáns, nagy méretű album a varázslatos székely író életét, szépirodalmi munkásságát és színpadi műveinek előadásait tekinti át. Cs. Nagy Ibolya irodalomtörténész a pályaképet számos Tamási Áron-idézettel, illetve korabeli forrás megidézésével teszi érzékletessé. A. Szabó Magda képszerkesztő pedig nagy számú, eddig ismeretlen fotót, dokumentumot válogatott a kötetbe, olyan különlegességet például, mint Tamási kézírásos naplója. Az impozáns albumban az irodalomtörténészi összefoglalókat roppant gazdag képes illusztrációk egészíti ki. Így nemcsak Tamási Áron életét és munkásságát ismerhetjük meg, de érzékletes összefoglalót kapunk a 20. századi erdélyi és magyarországi társadalmi, kulturális, irodalmi és színházi viszonyokról is. A kötet külön erénye, hogy Tamási színpadi műveinek bemutatóit is részletgazdagon bemutatja. A könyv körülbelül 500 fekete-fehér és színes fotó- és dokumentum illusztrációval készült.A Magyar Művészeti Akadémia, az MMA Kiadó, a Tamási Áron Közalapítvány és a MOM Kulturális Központ könyvbemutatója a Tamási Áron 125 Emlékév-hez kapcsolódik, de a hivatalos programjainak nem része.
További részletek az MMA honlapján.