„Az nekem a tyúk, ami neked a vidra” – Kovács Újszászy Péter Önfelüldözés című kötetének bemutatójáról

Vidámság és állati jó hangulat övezte Kovács Újszászy Péter második kötetének, az Önfelüldözésnek a bemutatóját. Az eseményt május 29-én szervezték meg az Apáczai Csere János Elméleti Líceum dísztermében. Az érdeklődőket a szerző személyesen üdvözölte, baráti, mondhatni családi légkört teremtve. A kezdeti félelmek, miszerint kevesen lesznek, hamar eloszlottak, hiszen Kovács Péter meglepődésére több székre volt szükség, mint azt ő gondolta.

Az estet az iskola igazgatója, Vörös Alpár nyitotta meg, aki elmondta, emlékei szerint ez az első könyvbemutató, amit a terem falai látnak (később azonban eszébe jutott, hogy ez a második). Elmondta, számára a kötet az emberek szeretetét tükrözi, a szerzőt pedig nagyon sokoldalúnak látja, hiszen amellett, hogy magyartanár és író, „egy állatidomár”, és sokat énekel.

A szerzővel Balázs Imre József beszélgetett, aki elmesélte, hogy ő tanította Pétert, most pedig Péter tanítja a lányait. Ezután a helyszín kiválasztásával kapcsolatos kérdéseivel nyitotta meg a beszélgetést: „miért van itt a bemutató?”. Kovács Péter is ugyanilyen egyszerűen és őszintén válaszolt erre: „szeretek haza járni” – mondta, számára az iskola az otthonnal egyenlő, és azt mondta, szeretett volna otthon maradni. 

A szerző köteteinek borítóin különböző állatok szerepelnek. Elmondta, nem tudja, hogyan kezdődött ez a szerelem közte és az állatok között, viszont azt tudja, hogy régi és érdekes szerelem ez. Sok háziállata volt gyermekkorában, ha most viszont totemállatot kellene választania, akkor az bizonyára a tyúk lenne. Ezen gondolatából ered a beszámoló címébe kiragadott mondat, miszerint „az nekem a tyúk, ami neked a vidra”. Versei többségében az állatok az emberek miatt nem élnek, viszont van egy-egy kivétel, ahol olyan szimbiózist ír le, amelynek alapja a szeretet és az egymásra utaltság, mondta el a költő, mire a hallgatóság nagy egyetértésben bólogatott.

Az eseményen Kovács Péter számos verset olvasott fel a kötetéből, az első a Varjú című volt, amely számomra talán egy alaposan megfestett csendélet hangulatát keltette. Ezután Balázs Imre József a kötet verseit három nagy csoportként vázolta fel: ahol az állat kíséri az embert, ahol az állat az embernek a társa, illetve ahol leölt állatok szerepelnek. Egyes versek az emberi viselkedést tükrözik, mások megmutatják, mennyire szeret a szerző emberekkel beszélgetni az állatokról, megint mások pedig azt, mennyire problematikus a részvét folyamata.

„Az önmagammal való beszélgetések során falakba ütközök” – mondta a szerző, aki 2017 óta foglalkozik komolyabban versírással. A kezdeti frusztrációit az okozta, hogy semmiképp sem akarták őt elismerni, aminek – mint később kiderült – az volt az oka, hogy régi, elavult témákról írt, mint a szerelem, a csalódás, a visszautasítás, így hát eldöntötte, inkább a vágóhidakról fog írni. A probléma azonban az volt, sosem látott tyúkvágáson kívül mást, így ebből kellet inspirálódnia. Később azonban, miközben egy feldolgozás előtt álló bárány szerveit vizsgálgatta, rájött, milyen szoros kapcsolat van az ember és az állat létezési módja között.

Az alkotás folyamatáról Kovács Péter elmondta, fontos neki az állatok pontos megnevezése, hiszen „nem szeret az alkotásaiban valótlanságokat állítani”, illetve a hatáskeltés és a gyönyörködtetés mellett célja egy hiteles képet biztosítani olvasóinak a leírt tájakról. Hervay és Pilinszky is inspirálta egyes verseiben, az előbbire egy távoli nagynéniként tekint, utóbbi pedig az az ember, akit a legjobban szeret. Balázs Imre József szerint minden versben kell lennie valamiféle titoknak, másképp nincs az olvasónak amin gondolkodnia. Kovács Péter hozzátette, hogy ez a titok mindig az utómunkálatok során alakul ki, és talán ez a vers egyik legfontosabb része, mert az olvasó így tud azonosulni.

Az Önfelüldözés és a Levél című versek felolvasása után Balázs Imre elmondta, a kötetben felépülő és felbomló kapcsolatok adják meg a keretet a versek összességének, viszont ezekről sem mond el mindent a szerző, egyes részleteket homály fedi. Az esemény utolsó kérdésfelvetése a zenéhez kapcsolódott. „A zene a falkavezérem és a védőangyalom, a világítótornyom és a narkóm” – mondja Kovács Péter, aki elárulta a jelenlévőknek, számára a zene része a mindennapoknak, a lazításnak, a nosztalgiának. 

A dedikálás előtt a szerző felolvasott egy utolsó verset, a Sziromlevélnyi júliust, majd humorosan elbúcsúzott a résztvevőktől: „és utána szent Kristóf óvjon mindenkit!”

‍