Balczó András, öttusa

München, 1972

I

a zöld ház nem a középső ház

az almafán egy harkály fészkel

a zöld házban teát szürcsölnek

minden este és minden reggel

a zöld ház mellett a fehér ház van

ennek pincéjében az összhang

eléggé meggörnyedve mozog

mert nagy súlyokat kell hordania

vagy fontos dolgokat elintéznie

most is a rádiót cipeli

amiből majd Szepesi beszél

átjönnek persze a szomszédok

a zöld házból meg a piros házból

a piros ház nem a zöld mellett van

valójában a legelső ház

és az ablakába már megint

a napot tették ki muskátli helyett

ez csak egy utca három kis házzal

gondozott és frissen nyírt gyeppel

betonkeverővel valamint

a bent üldögélőkkel együtt

akik szeretnék végre meghallgatni

az öttusa bajnok legendáját

ha lehet valahogy háttérzaj nélkül

II

a zöld szín a fehér alatt van

a fehér fölött már csak a piros

és ez a három szín most megint

a pavilonra kifüggesztett

kicsi de fontos zászlón virul

a verseny utolsó napjára

négy kilométernyi futás maradt

amire nyilván Balczó mellett

a vetélytársak is készülnek

az egyik közülük Onyiscsenkó

aki a melegítőpályán

nyilatkozik a sajtósoknak

ti magyarok mintha egy kicsit

sírnátok – mondja Onyiscsenkó

egy baráti ország sportolója

nem sejtve azt hogy mi magyarok

gyakran sírunk vagy röhögünk

ha egy nagy és baráti ország

irántunk érdeklődik

III

elindítják végül a futást

kint van Balczó is a pályán

lépésben támolyog le a lejtőn

talán még sosem volt ilyen fáradt

mintha az edzéssel töltött évek

minden kínja ott lenne szúrna

a két vádlijában

de mindjárt a stadionba ér és

zúg már a biztató hangorkán

az tartja benne a lelket

kitűnő idővel fut át a célon

most már csak várnia kell a többit

és hiába fut Onyiscsenkó

és hiába fut Ferm meg a többi

mert nem lehet megelőzni Balczót

mert annyi balszerencse után

megnyeri végre az olimpiát

„amiért annyit küzdöttünk

amiért annyit véreztünk”

mondja Szepesi elcsukló hangon

tiszta teljesen tiszta a vétel

és felugranak a rádió mellől

mind a kis utca lakói

hogy egymásra borulva ölelkezve

egyszerre sírjanak nevessenek

délutáni nagy örömükben

‍