.svg)
XV.
őrületig imádkoztam
kifőzdéből rendeltem házhoz
megteltem bizonytalansággal
és borzasztó csirke alfredoval
napi két órát töltöttem sminkvideókkal
és csak napi egy órát pszichológiai
podcastokkal
kihíztam ezeket a falakat
nem maradt hely narancsligetnek
gyerekkori tornácok emlékének
bár már szűkebb farmereim is lecsúsznak csípőmön
megtanultam viszonyítani
egyre gyakrabban látom milyen
alacsonyak ezek a dombok
nem tüzelik az uralni vágyást
az egyetlen megoldás a ház és a wokbár
közötti úton megállni és felnézni
mert zsibbadt vagyok a futáshoz
halott a halálhoz
halottabb mint megszólítottjaim
mint a mártírok
és a halál hófehér mint a déli napon
világító óriásbetűk
és csak én létezem benne
elveszett mindenki akiben hittem
XVI.
semmire nem gondoltam amikor
becsapódott a repülőgép
egyik toronyban sem tartózkodott senkim se
persze rémisztőek voltak a felvételek
de sűrű fekete füstként gomolygott
belőlem a szenvtelenség
akkor már sejtettem hogy nincs itt helyem
XVII.
a csillagok erőszakos pontfényei szemembe szúrnak
lassan alvad meg a sötét mint az elnöki vér
de ha éjfél jön felemelkedem
elbukott ádám vagy győzött a józan ész
gyümölcstál narancs alma bergamot mandarin
az asztalomon
a paradicsomra emlékezni lehetetlen
mert mi volt a paradicsom
mennyi új kert vár
új gyümölcsökkel
XVIII.
az árapály ritmusával emlékezek
mint egy tengerparti faluba menekült kozmopolita
aki minden erejét beleadva próbált olyan lenni
mint az úgynevezett természeti népek
csak én tényleg érzem ahogy keringeti
erőimet a holdjárás
visszagondolok a csirkevéres napokra
amikor szerettem egy szőke kisfiút
és egy szőke kislányt ikrek voltak
és egyformán bizsergett az arcom
bármelyiket láttam amikor mindkettőt
akkor egész kibírhatatlanul
és visszagondolok a negyvenes nőre a piacról
milyen fáradt volt a tekintete de belefértem volna
lett volna lakhelyem
egy szimpla lyukkal
elpusztíthatnám mindezt és felszállhatnék
XIX.
ruhástól ülök az üres kádban
félúton a magzatpóz és a kényelmetlen
görnyedés között
elfekszem a homlokomhoz nyomódik a hideg
emlékszem mi mindent megtehettem volna
megnyugszom egyszerre mert tudom hogy várnak
ha más nem az űr biztosan
és felkészülök a kilövésre
és hirtelen beesteledik
kiszököm a lyukon át
milyen tágas minden és milyen részvéttelenül üres
részvéttelenül szép
mint egy üresen emelkedő liftben a csend
apró citromok lebegnek mindenütt
és előttem hatalmas izzó grapefruit a nap
olyan sötét van mint egy levágott csirke fejében
itt maradok örökre
XX.
lenézve látom az aprócska önmagamat
mintha nem a kozmoszból csak egy utasszállítóból
tekintenék ki
olyan vagyok mint egy karambol
ami örökre a visszapillantó üvegmorzsáiban ragadt
és mint egy viharban kint felejtett grillparti
a floridai barátaimnál olyan körülöttem
a fejvesztett sürgés az ünnepélyes pánik
koponyámon át kimászik végre
puha fiókatestével és éles karmaival
az elkerülhetetlen következmény
XXI.
tulajdonképpen vége
XXII.
glitch akarok lenni látványok
összeesküvése a megértés ellen
felfogható de megérinthetetlen
i won’t empty the bucket of mistery
glitch akarok lenni gyönyörű
elfajulása a rendszernek
öncélú pompa tükörképének táncoló paradicsommadár
csodáljatok de meg ne kérdőjelezzetek
ne kérdezzetek semmit
mert kihátrálnak mögülem a lopott metaforák
és át fogtok látni rajtam mint egy képernyőn
