.svg)
Június 3-án, pénteken, a Bulgakov teraszán az Erdélyi Magyar Írók Ligájának jubileumi eseménysorozatának keretén belül az EMIL korábbi években díjazott szerzőivel, Sánta Miriámmal, Kali Ágnessel, Lövétei Lázár Lászlóval, Nagy Zalánnal és Kuszálik Péterrel Karácsonyi Zsolt beszélgetett az irodalmi díjak jelentőségéről. Ezt követően az is kiderült, kik az írószervezet idei díjazottjai.
Kuszálik Péter a Purgatórium című alternatív Sütő András-életrajzáért 2009-ben, Lövétei Lázár László életművéért 2011-ben kapta meg a Méhes György-nagydíjat. Kali Ágnes 2018-ban az Ópia, Sánta Miriám pedig 2019-ben Hétfőn meghalsz című verseskötetéért részesült a debütdíjban. Karácsonyi Zsolt megjegyzi, Nagy Zalán a 2010-ben díjazott Bretter György Irodalmi Kör képviseletében van jelen, hozzáteszi, „ha díjat még nem is, de ösztöndíjat már ő is kapott, és ha nem vigyáz, díjakat is fog”.
Karácsonyi Zsolt arra volt kíváncsi, milyen hatást gyakorolnak az irodalmi díjak íróra, olvasóra, az irodalom egészére. Sánta Miriám két szempontból közelíti meg a kérdést, díjazottként és olyanként, aki kívülről figyeli mindezt. Megjegyzi, önéletrajzírás közben mindig jól mutat felsorolni ezeket a díjakat, amelyek valamelyest legitimálnak szerzőket. Nyilván, amikor díjat kap, azt is érzi, hogy elismerték a munkáját, de közben arra is figyelnünk kell, hogy a díjak mögött mindig intézmények és intézményrendszerek vannak. Érdemes néha a díjak mögé nézni, utánajárni, hogy valójában mit is „tett le az asztalra egy adott szerző”. Nagy Zalán azt érzékeli problémaként, hogy két egymással párhuzamos irodalom létezik, mindkét oldalnak megvannak a díjai, de az egyik-másik oldal sosem nyitott az „ide vagy oda tartozó szerzőkre”. Kali Ágnes szerint a díjaknak ma már eleve nincs akkora jelentőségük, mint régen. Míg korábban ezek által juthatott el a nagyközönséghez egy-egy szerző életműve, ma már nem érzi azt, hogy ez alapján választanánk ki, hogy épp kit olvasunk. Számára nem jelentenek sokat, nem is igazán tudja, hogyan kellene viszonyulnia ezekhez, megjegyzi, ő folyton megfeledkezik arról, hogy ezeket feltüntesse például egy önéletrajzban, nem ezt tartja fontosnak. Lövétei Lázár László egyetért abban, hogy ma már valóban mást jelent az irodalmi díj fogalma, de szerinte „díjat kapni és adni még mindig jó”. Ez egyfajta kanonizációs gesztus is, ami által a különböző intézmények azt érezhetik, hogy valamelyest bele tudnak szólni abba, hogy épp kire érdemes figyelni. Sánta Miriám hozzáteszi, különböző díjak után kerülhetnek be kötetek fordítási projektekbe, ezáltal például a lett vagy litván irodalom is eljuthat akár magyar olvasó kezébe is. Kuszálik Péter zárta a sort, aki életútjáról, az irodalomhoz fűződő viszonyáról mesélt a jelenlévőknek. Gépészmérnökként kezdte (meg is jegyezte, kicsit kívülállóként érzi magát, hiszen ő nem a filológia felől érkezett), csak a 90-es évek után kezdett el – főképp különböző publicisztikai műfajokban – írni. Megjegyzi, Orbán János Dénes „kinézte őt magának”, Purgatórium című kötetéről azt mondta, ez az első könyv, amit másodjára is elolvasott. Ezért a kötetért és korábbi munkásságáért kapta ő a Méhes György nagydíjat.
Ugyancsak az Erdélyi Magyar Írok Ligájának jubileumi eseménysorozatán osztották ki a Méhes György Irodalmi Díjakat. A nagydíjat Molnár Vilmos, író, költő, szerkesztő, a debütdíjat Fehér Imola, a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc gimnázium tanára kapta. A laudációkat Balázs Imre Józseftől és Karácsonyi Zsolttól hallhatták a résztvevők.
Balázs Imre József szerint Fehér Imola mindent hatalmas dinamizmussal végez, legyen szó tanításról, rendezvényszervezésről, írásról. „Karakteres pályakezdésként” beszél első verseskötetéről: a 2021-ben megjelent VálóVersek című kötet dialógus tárgyakkal és társakkal, jegyzi meg Balázs Imre József, majd hozzáteszi: olyan társról van itt szó, aki már nem nyitott a válaszadásra és olyan tárgyakról, amik utána maradnak. Fehér Imola kötetének középpontjában a szakítás, a válás visszatérő motívumként jelenik meg, ez írja át a terekhez és tárgyakhoz fűződő viszonyt. A verseket ezek a helyzetek kötik össze, ebben a szituációban kell újra individuummá válni, ehhez kell az új nyelv is.
Molnár Vilmos 2021-ben megjelent Kőrösi Csoma Sándor csodálatos cselekedetei – Rendhagyó legendárium című kötete Karácsonyi Zsolt szerint régóta várt ajándék az olvasóknak. Laudációjában megjegyzi, a csodákban az a szép, hogy képesek teljesen hétköznapi szituációkban is megmutatkozni. Molnár Vilmos kötetében a csoda Kőrösi Csoma Sándor által és vele történik meg, a kötetben található legendák által néhány centivel a hétköznapok fölé kerülünk. A szerzőt pompás prózaírónak nevezi, aki maga is csodákra érdemes. Karácsonyi Zsolt laudációjának végén többet között „legendás derültséget” kíván a szerzőnek, aki egészségügyi problémák miatt nem tudott jelen lenni a díjátadón. Lövétei Lázár László veszi át helyette a díjat, Molnár Vilmos egyik haikuját idézi: „Tizenhét szótag / még sok is, ha nincs mit mondj. / hát mondod: izé.”
A díjátadó végén Laczó Júlia és Orbán Péter olvasott fel a díjazottak köteteiből.
