Kalló Angéla: SZELLEM_KÉP
No items found.

egy kapcsolat felbontása

XXXVI. ÉVFOLYAM 2025. 23. (925.) SZÁM – DECEMBER 10.
Kalló Angéla: SZELLEM_KÉP

                             „okay, Houston, I’m showing – i try to reset”

 

nem kapkodja el – könnyed

miként tömérdek könnyragacsban mozgó araszoló lélekbúvár

szinte mindent lassítva végez el csinál végig

mint aki oxigénszegény környezetben lefojtva dolgozik

s mintha ez az alaposság a teljes figyelem a munka

pontosságára is jó hatással lenne: végérvényesítené azt –

lezár

leforrasztja sorra az elvarratlan kiszakított szálakat

a szívburkot a szemkontaktus mindennapi találkozásait befagyasztja

oxitocint dopamint endorfint

és egykori fölösleges izgalmakat

amelyekkel a hús telt meg mindannyiszor

amikor látniuk kellett egymást

millió zsizsegő gondolatot amelyek körülötte forogtak

leblokkolták

éjt nappá téve és amelyektől hiába igyekezett szabadulni annyiszor

ignorál örök pusztulásra ítél egyetlen gombnyomással most

látszólag élvezi amit tesz

lassan kimérten szuszog

látszólag boldog

szinte látja magát ahogy így

lomhán ebben a látszólagos lebegésben

cselekszik

lecsatlakozik

szépen elhagyja az összes lehetséges kapcsolódási pontjait

felszámol és leszámol sorra töröl ki mindent az adatbázisból

azt téve csak amit annyi ideig halogatott

mintha egy halott űrbázist

hagyna el épp vagy így szabadítaná fel önmagát

holott csak valakit és az érzelmek hadjáratait engedi örökre

           végérvényesen az RNS-be

(Rohadt Nagy Semmibe)

vagy ő sodródik el ettől a Nagy Lélekroncstól

ami a szerelem egész kis földi tárházát

kálváriáját cipelte magával s benne tán egy lényt

akivel a megemelkedés a repülés reményében

jutott el idáig – ennyire magasra ennyire reménytelenül messze

hogy most mégis kapcsolat híján

és a teljes fölöslegesség tudatában feladja és elengedje –

 

maradt még egy záró zérómozdulata ezzel is készült

ereje fogytán Anja Plaschg elgyötört egészen üres hangjára bízza

magát

mielőtt felfutnak arcára a kivéreztetett szöveg feliratai

 

Trapped to fall

into the self house, alone

A jail immured by a wall

in which no single sound feels home

and the voice rather flees

and the heartbeat leaks

and the lighted mouth

rather chokes

than speaks

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb