.svg)
egy vonalban
még hozom a statisztikai átlagot:
a kávét két cukorral iszom
a pulóverem könyökben megnyúlt
fejgörcs kínoz ha front van
s alvajáróként élem napjaim
mióta nem kulcsolódik rám az életed
most egy vonalban vagy velem
nem kötsz belém
pedig tudom mennyi
mérget szórt közénk a megszokás
már nem érdekelnek a trópusi virágok
hosszúra nyúló árnyai
sem a kettétört remény
este pedig elalszom – nélküled…
mellékhatás
néha átfutod az apróhirdetéseket s amit
a kockázatokról és mellékhatásokról
tudni kell
saját csalásod csapdájában élsz
„meg kéne szökni” – súgod
amikor végleg kifogysz az érvekből
künn elsimulnak az eső verte kráterek
s csak a fölgombolyítatlan
csönd áll közöttünk
hideg vagy és közömbös
eltévedtem benned
összekuszálódtam mint repedések a fán
nem ismertem föl a magányt
s azt sem hogy ez az utolsó nap
csak azt láttam hogy egyre gyarapszik
a kisírhatatlan fájdalom
végkiárusítás
a vasfüggöny lehullt – a győztes integet –
torz gerinccel kullog a lelkiismeret
sámándobok szólnak ébresztik a múltat
elvermelt álmok közt hóhér-eszmék
dúlnak
fizetett júdások útvesztőbe visznek
ránk verik újra a levetett bilincset
perspektívánk csekély: lotyók még
lehetünk
bordélyházi senkik alkusznak felettünk
lakhatatlan emlékek
lehörpintetted rólam
az átvirrasztott éjszakákat
ott állok kinyúlt pulóveremben
nincs már több tárcsahang
a vonal néma
magunknak hazudunk ha elhisszük
hogy az idő kerekei alól
még ki lehet menteni a halálra
gázolt múltat
félutak
szemétbe minden áruló levéllel
pusztuljon a titok a törvénytelen
a kihalt múlt csak piruló reményt lel
foglyává teszi a züllött értelem
taposs arcunkba légy fagyos téli szél
mutass szamárfület mormolj egy imát
minden szó átfestett álmokról beszél
és minden vágy új hazugságért kiált
mellünknek feszül a gyáva éjszaka
az idő most visszafelé vánszorog
kísért utcalámpák részeg mámora
ábrándok behúzott fékje csikorog
átgázol rajtunk a múlt és a jelen
haldokló nevet a gyilkos flaszteren
