.svg)
Ma egy szálka belement az ujjamba, alig tudtam kiszedni.
Nem hittem el.
Később két sorban is álltam hiába percekig,
mert mindkettőből idő előtt kiálltam,
hogy a harmadikban vegyek végül jegyet.
Ma egy négymegállós utat úgy tettem meg,
hogy tévedésből mind a négy megállónál leszálltam,
aztán mindig bevártam a következő járatokat.
Ma megtartottuk a világ legrövidebb próbáját:
öt percet se vett igénybe, a gitárosok nem hoztak gitárt magukkal.
Ma nem adtam pénzt egy terhes nőnek,
azt mondtam neki a szemébe hazudva, nekem sincs elég.
Sokáig gondolkoztam, vajon, mire nem volt, mire nincs elég nekem sem.
Szerencsére volt időm rá: ma késett a vonatom majdnem hat órát,
Püspökladánynál vártunk arra,
hogy kicseréljék a rossz mozdonyt a jóra, nem volt nálam újság, se víz,
és a fülkében csak az én szemembe tűzött a nap.
Ma nem várt rám senki az állomáson,
és mikor hazaértem, a családom nem engedett be,
holott mind a heten látták,
hogy a hatalmas teraszajtón én dörömbölök.
Rajtam kívül egy kopasz nyírfa tükröződött az ajtó üvegén
és a hideg, kék ég.
Közelebb kell hajoljak magamhoz, hogy lássam őket.
Tenyeremben tartom az eldöntött végtelent, miközben eltűnök bennük.
Toroczkay András: 1981-ben született Kisújszálláson. Író, költő, zenész, újságíró, kritikus. Jelenleg Budapesten él. Legutóbbi kötete: A labirintusból haza, versek (JAK-füzetek, Budapest, 2015).
