Fotó: Bod Péter Megyei Könyvtár – Facebook
No items found.

Eljutni az én-től a mi-ig: elherdált istenek, apák hiánya, örmény genocídium

Fotó: Bod Péter Megyei Könyvtár – Facebook

A SepsiBook szombati késődélutáni eseményeként került sor Kali Ágnes és Lövétei Lázár László kettős könyvbemutatójára. Kali Ágnes legújabb kötete, a Megvakult angyalok és Lövétei Lázár László Zákeus fügefája című műve 2023-ban jelent meg a Bookart és a Kalligram Kiadó gondozásában, így az est moderátora a kiadó vezetője, Mészáros Sándor volt.

A Porond, bár központi helyet foglal el az Arénában, zajos, gyakran széttartó ritmusoknak és eseményeknek ad (hát)teret, szombaton azonban mintha elhalóbbá váltak volna a körülvevő hangok. A figyelmet nem volt nehéz a könyvbemutató résztvevőire fordítani, megtartani már annál inkább. Rendhagyó könyvbemutatónak lehettek részesei az odagyűltek, kezdetben a szó kicsit kellemetlen, szokatlan, kaotikus értelmében. Mészáros Sándor, a Kalligram kiadóvezetője hosszas felvezetőben méltatta és mutatta be Kali Ágnes és Lövétei Lázár László új köteteit, érintve eredetiségüket és nyelvi gazdagságukat. A terjedelmes, olykor elhaló, máskor felhangosodó felvezető után a rendhagyó jelző pozitívabb minősége is érvényesült: Lövétei Lázár László és Kali Ágnes egymással párbeszédbe lépve felolvasta három-három hosszúversét. Lövétei humoros, Kali húsba vágó.

Mészáros Sándor felvetésére, miszerint igencsak koncepciózus kötetekről van szó, mintha elkezdődött volna egyfajta olvasókkal való dialogizálás is, ugyanis mind Lövétei, mind Kali lehetőséget kapott ars poeticájuk bemutatására. Kerekké kezdett válni a történet: az elhangzott szövegek mintha a helyükre kerültek volna. Zákeus fügefája humorosan komoly istenkeresési kísérlet, egyfajta „kétségbeesett összekaparása mindannak, amihez közöm volt” – állítja Lövétei. A könyv megírásában, és mindenekelőtt az útközben elhagyott Isten újrafelkeresési törekvéseiben fontos hivatkozási alap számára saját gyermekkori élményei mellett a Biblia, Pascal és Ady A Sion-hegy alatt című költeménye is.

Kali Ágnes verseskötete számmisztikájában is koncepciózus: huszonegy versből áll, három nagy fejezetre bomlik, amelyek mindegyike hét-hét költeményt tartalmaz. Kali Ágnes kapcsolódik Lövétei Lázár istenkeresési gyakorlatához és mégsem. Számára a kereszténység bezáró, gyakran férfiközpontú berendezkedésén túli alternatív hitvilág és létezéslehetőségek megteremtése a kiindulópont. Simone Weilre hivatkozva, költészetének egyik alapvetése az én-től való megszabadulás, a vallomásos, énközpontú megszólalásmódból eljutni a mi hangjához, valami közösbe, amiben lehet kapcsolódni. Így kötetében és a fejezetek mottóverseiben is sok különböző nőalak szerepel.

Mintegy zárszóként, Kali Ágnes bemutatta a három nagy fejezet szervezőelveit is, amelyeket felismerni vélhettek az olvasók az elhangzott szövegekben is. A Megvakult angyalok első fejezete arról a versvilágról beszél, amelybe a költő bele tud helyezkedni, de kényelmetlen számára, a második nagy fejezet a Simone Weil-féle éntől való megszabadulást járja körül, míg a harmadik fejezet az örmény genocídium és a nők elleni bántalmazás problematikájával foglalkozik.

 

Fotó: Bod Péter Megyei Könyvtár – Facebook

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb