Élni vagy meghalni Lyonban

Vivre en travaillant ou mourir en combattant. Dolgozva élni vagy harcolva meghalni. A harmadik évezred első évtizedeiben olvasva e jelmondat óhatatlanul berzenkedést ébreszt: miféle (munka)erkölcs nevében lehetséges a folyamatos, becsületesen termelő/alkotó életet a hősködő, akár halálba is kerülő hebehurgyasággal választó viszonyba hozni! Munka – vagy halál?! Pedig a munkavállalók kétségbeesése olykor tényleg az egzisztenciális határaihoz ér. A Lyonban megjelenő Le Progres című napilap értesülése szerint például 2009 áprilisában feldühödött dolgozók a brit székhelyű Scapa csoport négy vezetőjét – az európai igazgatót, a franciaországi menedzsert, valamint a pénzügyi és a személyzeti igazgatót – ejtették túszul a cég Bellegarde-sur-Valserine-i telephelyén. A vezetőség tudniillik bejelentette, hogy küszöbön áll az akkor hatvan főt foglalkoztató franciaországi gyár bezárása.

Amúgy Lyonban és környékén a munkásmegmozdulásoknak nagy hagyománya van. A selyem- és egyéb szövőipari vállalkozások gépesítésétől pánikba esett dolgozók a 19. század harmincas éveiben újból és újból lázadtak kenyerüknek és családjuk jövőjének megvédéséért. A „vivre en travaillant ou mourir en combattant” ennek a régi munkásmegmozdulás-hullámnak a legismertebb szlogenje volt.

Különös, hogy Franz Liszt épp ezt a vad és önérzetes jelmondatot írta mottóul egy viszonylag kevéssé közismert zongoradarabja, a Lyon kottája fölé. A zeneszerző első életrajzírója, Lina Ramann 1834-re datálja a mű komponálását (Liszt ekkor Párizsban élt), épp arra az évre, amikor Lyonban a leghevesebb munkásfelkelésre került sor. De van a kompozíciónak ajánlása is: ez pediglen Félicité de Lamennais abbénak szól, aki a lyoni felkelés véres elfojtása utáni perek rendjén több munkásnak is a védelmére kelt, s igazságtalan elítélésük miatt nevükben maga nyújtott be fellebbezést. Nem tűnik valószerűnek, hogy Liszt sokat tudott volna a lyoni óváros vagy a Croix-Rousse domb rossz szagú és sötét sikátorainak, lépcsőházainak, pincéinek, a traboules-ként emlegetett városi útvesztőknek az életéről s a legégetőbb munkásügyekről, de Lamennais atyát, a liberális katolicizmus korai képviselőjét – akit egyébként később, 1848-ban a francia nemzetgyűlés tagjává választottak – nagy becsüléssel emlegette. Épp ebben az évben, 1834 nyarán ismerkedett meg vele, nem sokkal azután, hogy az abbé Paroles d’un croyant (Egy hívő szózata) című könyvét elolvasta. A Paroles amúgy a korai szocializmus eszmei palettájáról merítve „színeit” az elnyomott tömegek felszabadulásáról szól, és a maga korában – érthető módon – hatalmas hullámokat vert. Pár éven belül huszonnyolc kiadást ért meg, de a legtöbb európai országban betiltották (mi több, Singularis nos kezdetű enciklikájában XVI. Gergely pápa félreérthetetlenül elítélő célzást tett a lamennais-i eszmékre).

Ami Liszt darabját illeti, a zenetörténészek ma már jószerével tarthatatlannak mondják a Ramann által „kiderített” 1834-es keletkezési évszámot. Általános a vélekedés, hogy a Lyon legalább három évvel később született, de legalábbis ekkor nyerte el végleges formáját. Érdekes egyébként, hogy miközben 1841-ben megjelent Première année de pélerinage című „svájci” kottafüzetében Liszt az első helyre állította a Lyont, az 1855-ös, véglegesnek tekintett kötet számára a korábbi eredeti kompozíciók közül ötöt szerkesztett be – a Lyont azonban kihagyta. Megtagadta volna? Azon túl, hogy Liszt a maga művészi-stiláris fejlődésvonaláról miként vélekedhetett, nem hagyható figyelmen kívül, hogy alig pár esztendővel a ’48-as forradalmak után aligha vették volna jó néven tőle – már a weimari nagyherceg karmesterétől! –, hogy a társadalmi problémák erőszakos megoldása mellett foglal állást. S az is könnyen meglehet, hogy szerzőnk a forradalmak elfojtása után nemigen táplált tovább illúziókat a társadalom radikális jobbításának lehetőségeit illetően.

„A Liszt-műben egy zenei mottó felel meg a jelmondatnak – írja a Lyonról Kaczmarczyk Adrienne –, amely nemcsak elindítja és lezárja, azaz keretbe foglalja a darabot, hanem meghatározza annak hangvételét, sőt, magába sűríti, egyúttal mintegy előrevetíti a kompozíció főbb zenei történéseit is. A lyoni jelmondatból Liszt a vagy-vagy végzetes jelentőségére teszi a hangsúlyt, és saját mottójában ezt komponálja meg.”