No items found.

Emberszabás tű, cérna, olló nélkül – Lackfi János, Herczku Ágnes és Sinha Róbert közös estjéről

Szeptember 27-én került sor Csíkszeredában Lackfi János költő, író, Herczku Ágnes népdalénekes és Sinha Róbert gitárművész közös estje, melynek címe Zenés költői emberszabászat.
Döcögve indult az előadás, ugyanis a tűzvédelmi szabályokat is áthágó tömeg gyűlt össze, hogy megtekintse a három művész műsorát. Miután a gyerekek elfoglalták helyüket a felnőttek ölében és elcsitult a nézőközönség, Herczku Ágnes tiszta hangja töltötte be a teret. Az énekesnő nagyrészt népdalokat énekelt az összegyűlteknek Sinha Róbert gitárjátékának kíséretében. Őket követte Lackfi János muzsikával alátámasztott versmondása, majd saját műveiből olvasott fel zsoltárokat, rövid novellákat, lírai alkotásokat.

lackfi


Az ének és az irodalom határait összemosta a derű, melyet az anekdoták váltottak ki. A humoros történetek zamatát Lackfi János kiváló előadói tehetsége és grimaszai, illetve Herczku Ágnes szellemes megjegyzései adták. Az amúgy is vidám közönséget az énekesnő játékra invitálta, nyereményként egyik saját CD-jét tűzte ki. Mint elmondta, a Lackfi Jánossal közösen eltervezett album alakulóban van, így az sajnos még nem elérhető, de a nézők így is ízelítőt nyerhettek a művészi ágak összefonódásából, hiszen a költő három versét adták elő megzenésített formában (Tengerszem, Faggató, Semmidal).

lackfi3


Terítékre került a magyarok „igen nehéz sora”, balsorssal a középpontban, illetve az örök főszereplő pesszimizmussal, Lackfi ezt szemléltette a Milyenek a magyarok? ötetsorozatból történő felolvasásával. Az előadásba egy kis irodalomelmélet is cseppent, ugyanis megtudtuk, hogyan született meg József Attila Altató című verse (Balázs nem volt az a hamar elalvó típus), ebből kiindulva értesültünk arról, hogy Lackfi gyerekei nehezen kelők, valamint fény derül arra is, hogy Petőfi miért beszélget egy tyúkkal és hogy Arany híres Családi köre hogyan avanzsálódik szokásos zsámbéki estévé.
A szűk kétórás előadást a jelenlévők állva tapsolták. Hát így történt az emberszabás, verssel, énekkel, gitárszóval.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb