.svg)
Jöttem, hogyne jöttem volna, nem könnyű így hétköznap, de elkérezkedtem a munkából. Szerettem Mátyus Jancsit. Olyan volt, amilyen volt, de jó ember volt. Nem ezt érdemelte, hogy ilyen korán. Még élhetett volna. Csak az a sok püpü. Tudod, nem? Püpükélt rendesen. Az volt a baj. Halottról vagy jót, vagy semmit, de bele volt már pirosodva a végén. Ki volt ülve az arcára. Nem lehet büntetlenül, na, egy bizonyos kor felett nem lehet.
Elnéztem a tavaly az esküvőn, tudod, a Danikáén.
Ott voltam, hogyne lettem volna. Nem, nem voltunk adósok, de elmegy az ember, ha hívják. Vittem a borítékot, jó vastagot, nem szereltünk a tavaly se légkondit, mindegy. Szóval elnéztem a Danika esküvőjén: halottról vagy jót, vagy semmit, de egyik sör a másik után, s melléje Unicumok egyvégtében. El nem tudom képzelni, mennyibe került az az esküvő Danikáéknak, mindenki olyan italt rendelt, amilyent akart, s annyit, amennyit akart. Jóérzésű ember kicsit fékezi ilyenkor magát, nem? Mert mit ittam én is? Két-három gyenge koktélt s egy üveg vizet, azt biztos kifizettem. Na, de az olyanok, mint Jancsi! S akkor jött a hír aztán, hogy szegény. Milyen hirtelen.
A Jóisten nyugosztalja békében. Ha már sok békesség nem jutott neki az életben. Ették egymást Andival, az az igazság. Vesztek össze, békültek ki. Két hónapot nem adtam volna nekik annak idején. S nézd meg, mennyi év lett belőle. S még mennyi lehetett volna, szegény Jancsi... Lehet többre vitte volna Andi nélkül. Mire ment így? Az egyetemet se próbálta meg többször. Elindították azt a céget, de lehetett látni előre, hogy bebukik. Jó, egy kicsi blokklakást tudtak venni, de aztán abban is ragadtak. Még jó, hogy a gyermekek nincsenek már itthon.
Te, ugye össze voltak házasodva?
Andreának marad a blokk? Na, legalább egy ennyi. Nem lehetett könnyű neki sem az utóbbi években Jancsi mellett. Amennyit az kocsmázott. S másnap ment munkába kocsival. De nem akarok rosszat mondani, halottról vagy jót, vagy semmit, na.
Szegény Jancsi. Fényeskedjék neki. Hogy mennyi misét tartanak érte! Ha a temetést beleszámítjuk, most jövök harmadszorra. Mert volt ugye a hathetes mise, s most a féléves. S akkor vajon lesz egyéves is? A temetésig azt se tudtam, hogy mind a ketten katolikusok. Te tudtad? Én azelőtt soha nem láttam őket misén, legalábbis itt nem, a mi templomunkban. S erre fel a hathetesen jött ki Andi a gyóntatószékből, amikor érkeztünk. Gondolom, úgy időzítette, hogy lássák. Kifestve, kiöltözve. Jó, tiszta feketében volt, de utolsó divat szerint, térdig érő csizmában, rövid, fényes bundában. Pedig ebben a mi templomunkban senki nem öltözik ki ennyire, nem színház. Nem is nézett ki özvegynek.
De legalább meggyónt, szép dolog azért.
Csodálkoztam is, hogy itt, Gyuri papnak. Ha annyi bűnöm lenne, mint neki, lehet, hogy szégyellenék a körzetben gyónni. Hogyhogy, te nem tudod? Ó menj el, na, hát nem emlékszel? Szinte elhagyta Jancsit! Volt neki az a pasasa, tudod, most taxizik, azelőtt mérnök volt. Az el is vált, azt hiszem. Na mindegy, jó sokat ülhetett Andi Gyuri papnál a gyóntatószékben. Néztem is, hogy hány miatyánkot s hány üdvözlégyet mond utána, de magában imádkozott, nem lehetett kikövetkeztetni. S azóta mekkora katolikus! Nem is tudom, Jancsi mit szólna ehhez a sok miséhez. Amennyi sátánista metálzenét hallgatott, s amennyit káromkodott, már nem azért. Akármit tevékenykedett, káromkodott, így szokta meg, vagy nem tudom. Igaz? Milyen cifrán tudott káromkodni!
De halottról vagy jót, vagy semmit. Szegény Jancsi.
Különben divat ez náluk, hogy hirtelen nagy katolikusok lesznek. Emlékszem, anyám mennyire kivolt, amikor megjelentek a Jancsi szülei ájtatosan a templomban a kilencvenes években. Az apja mester volt a gyárban, s besúgó is állítólag. Káromkodott az is mindenkinek. Mesélte anyám, hogy a nyolcvanas évek végén, amikor egyik december 24-én, a délutáni váltásban estefelé elkezdtek karácsonyi dalokat énekelni, a Jancsi apja magából kikelve ordított, kurvaistenelt, hogy azonna hagyják abba. Szenteste! S akkor megjelenik a miséken később! Senki nem szólt hozzá egy ideig, meg is érdemelte.
Jó, Jancsi nem tehet erről, szegény. A káromkodást elörökölte, de jó ember volt. Megérdemel minden misét, tényleg. Adjon az Úr örök nyugodalmat neki.
Na, érkezik Andi is, most száll ki az autóból, odanézz.
Te, nem ő kellett volna elsőnek itt legyen? A gyermekeket látod? Lehet, hogy nem jöttek haza, nahát! Csodálkoztam is, hogy mindenki kint állingál a templomudvaron. Na, de ha nincs itt a család… Hű, Andika jól ki van öltözve most is. Mondjuk egy kicsit arrébb parkolhatott volna a piros kocsival, gyászmise mégis. Hogy még mindig jobb, mintha a taxis hozta volna? Jaj, na, ne mondj ilyeneket, nem akarok vigyorogni, hogy néz az ki. Gyere, köszönjünk, részvételjünk, s aztán mehetünk be. Reméljük, nem lesz hosszú.
