Exponálás előtt (versek)

Exponálás előtt

1.

Én, Robert Mapplethorpe, a szépség

negyedik lovasa büntetőjogi felelősségem

tudatában kijelentem, hogy bár a törvényszék

egy, az apokalipszis meghiúsítását célzó

szabotázsakciónak nyilvánította halálomat,

az általam benyújtott képek a valóságnak

semmi esetre sem, de az igazságnak

egyértelműen megfelelnek.

Amennyiben a szemtanúk másképp

vélekednek erről, kérem vegyék számításba,

hogy a látvány edzetlen acél, amit a szem

gyöngeségével lehetetlen megmunkálni,

ezért a képrombolók haragja minden kohónál

veszélyesebb, ha pedig ezen érvem nem

találtatott megértő fülekre, úgy öntsenek bele

forró ólmot, amíg még esélyük van rá.

2.

Hallasz, Sam? Ha nem, azt hiszem, még jobb.

Reméltem, hogy az ébrenlét majd eltakarja

ezt az álmot, de továbbra is úgy látom magam előtt,

mint a bőrömön átdomboruló sokadik csontot.

Bezzeg te, a megszemélyesült képkeret,

úgy alszol, mintha meg se születtél volna.

Lezárt szemhéjaid mögött miket figyelsz épp?

Féltékeny sötétkamrákat? Kidolgozott fűtőtesteket?

Ha most valaki megkérdezné, milyen

anyagból vagyok, inkább elszaladnék, hisz még

arra se tudok rájönni, hogy ez a lepedőre száradt,

kulcslyuk formájú folt ondó-e vagy nyál.

3.

Nincsenek odaadók, csak odaadás.

A szemetet két hete nem vitték le.

Az őszinteség most fél kiló, a vágy másnapos.

Két alak váltja egymást a szembenézésben.

Az egyik én vagyok, de már nem tudom, melyik.

4.

Mihez kezdjen az, aki a saját ádámcsutkájában

sem bízik? Aki mindenből képet, nem pedig

ügyet csinál? Aki a bocsánatkérés perceiben

az öklendezést gyakorolja? Aki úgy

éli az életét, mintha egy kikapcsolt kamera

szegeződne rá folyton?

Ahol a könnycsatorna nevű filmszalag

hirtelen elszakad, oda készülök. Utam során

megörökítem azt a világot, amelyik ellenem

esküdött. De ha hinnél nekem, ne tedd, mert

annyi mindent fosztottam meg a színeitől,

hogy már a sajátjaimra se vágyom.

Exponálás után

1.

Az apokalipszisről mindig múlt időben,

mintha letagadhatóak lennének a kérdések,

amilyen ez is: a kettő közül melyik

a látvány metaforája, egy felfedett ágyék

vagy egy levetett alsónadrág?

Semmi sem áll olyan közel az igazsághoz,

mint amikor két visszapillantó tükör összenéz.

A szélvédőn anyai vonások takarják az utat.

A csomagtartó üres. Nincs benne senki.

Ő az én túszom.

2.

Nem tudom, mikor van használatban

egy arc, de a kezekkel mindig együttérzek,

még ha nem is az enyémek, most is,

ahogy a tömeg tapsolni kezd,

nekem meg újra indokolnom kell,

hogy látok. Mapplethorpe – formálják

megint a szót. Hiába enyém a nevem,

ha csak a többiek használják.

3.

Megint itt vagy, Sam? A használatról

akartam mondani valami lényegeset, de csak

a torkomat sikerült megköszörülnöm.

Egyszer azt mesélted, olyan a vágy,

mintha egy képkeretről csinálnánk képet.

Akkor nem volt igazad, most túlságosan is.

Nincs mit szépíteni: minden eleve szép.

A maszkulinitás negatívjai az asztalon. Tudom,

mi a férfi dolga, hisz én is dolog vagyok.

4.

(képeslap)

Boldogok, akiket feketébe gyűrtek.

Kockacukor a fájdalom szájában.

A lelkiismeret szűk latexruha,

amin a cipzárak rossz úton járnak.

5.

Ezek a záridő percei. Erőszakosan

hatol egyik pillanat a másikba.

Utoljára még leeresztek egy arcképet

a tudatalattinak csúfolt előhívó-folyadékba,

ha pedig ezzel is végeztem,

szétterjedek a közönség nyálával.

George Dyer félrenéz

                          arcom egy festmény

                          hátoldala

Ne vedd magadra a tükröt.

Fél perc, és kikeverem a szád.

A rengeteg testrész, amit belém fojtasz,

és a tekintet ökle, ahogyan teszed.

Mit is akartam mondani?

Könyörögtél, úgy tegyelek jóvá,

ahogy egy zsebtolvaj nyúl

saját magához. De hát nem ez a munkám,

hiába hajtogatod, a szeretet egy ecset,

aminek sörtéire rászáradt a festék.

Győzködtél, nem tudtad, mit miért teszel,

mikor a portrédhoz hajoltál,

és a képmásod fülébe súgtad,

azért élvezek el mások kezében,

hogy a markukban legyek.

Olvashatatlan sorok Oscar Wilde sírkövén

Eltökéltem, hogy nem leszek a képmásom,

de nehéz igazinak lenni egy olyan helyen,

ahol mindenki tükör, ahol az összes embert

össze kell törjem, hogy önmagam maradjak.

A nejemre nem vágyom, mert a vágy a nejem.

Mutassatok egy mellkast, amelyik nem koporsó.

Nevemet mások izzadságával írom,

de a tintával, ami belőlem ömlik, egy toll se fog.

A kötélhurok egy őszinte ékszer.

Mondatom gyöngysorát magadra veheted,

hordani mégse hordhatod. A teljesség igénye

nélkül a teljességről, ahogy a horizont metszi

a napot, felszabdalva, mint egy szonett.

Hálát adok a szívizomnak, hogy erősebb nálam.

‍