.svg)
Ezt figyu
Délután, sebtében, idegen szavakkal kergetik
a legyeket, hisz si vis pacem, para bellum,
ahogy később parfümöt csak drágán vásárló
latintanárom tanította. A lényeg, hogy most
béke van, útjára engedtek minden rovart,
azzal a ráhagyással, hogy az égre, vagy afölé,
amit ember képes volt isteni rangba helyezni,
azt mind termékenyítsék meg.
Estére Sára könnyek között érkezett haza,
szipogva ő is csak egy idegen szót hajtogatott,
aminek jelentését a háztáji nyelvjárásból
ismerte, súlyát mégis csak most, hogy rámondták,
érezte meg. Pedig olyan csinosan ment el,
s büszke volt, hogy anya végre megengedi
az iskolába is felvenni kedvenc ruháját.
Reggelre persze újra útnak indulok, boldogan
hallgatom, ahogy mindenféle cifra és számomra
tilos még használni jelzővel illetnek körülbelül
mindent és mindenkit. De majd, amikor már
nagy leszek, és elég magas, meg bátor, na, akkor
majd megmutatom, hogy milyen sokat tanultam.
Beșină de valoare
Vannak szavak, amelyekről anyámnak soha
nem mertem elmondani, hogy nem tudom leírni.
Ilyenkor egy pillanatra nyugodt maradok,
ez is egy olyan vallomás, ami még otthon marad.
Éjszaka bennem a főtéren távoli falvak lakói
egy taxi hívásából kerekedett vita folytán ordibálnak,
de reggel boldogan kelek, hisz egyikük sem halt meg,
mind hazaért valamelyik szervem szegletébe.
Hisz megoldódik a görcs, ne gondolj rosszra,
és ettől szerelmes leszek, mint szegedi turista
az összes gyimesi lányba pünkösd másodnapján.
A szobám ajtajánál körtáncot járva mindenki
magasabb lesz egy centivel, és az utolsó
már nem fér ki, már férfi, és ez lassan én vagyok,
csak végre tudnék dönteni nem sikerült
és valódi szerelmek között.
Nem ordít a paplan, nem nyöszörög a terítő,
kiskorom óta tudom, hogy a rém nem az ágy alatt,
hanem különféle ölelésekben keresendő.
De belenyugszom, hogy van mindig valami
babonától bódított másodjelentés, amitől az ég
kettényílik, és alatta a napos oldalon vígan élő
májusegyezők összeverekednek az erdőben.
Szorongat a szíj, ha hasam gömbölyödik,
és ahol undor tölt ki egy teret, ott legény áll,
és beledagad a tájba, ha kiútját nem találja.
Anyám, remélem, megérti, hogy vannak pillanatok,
amikor épp nem az ő fia vagyok, szeretetből.
Hodie mihi cras tibi
A szerb település falunapja
a nagy budai zsongást követően
családiasnak hatott, mintha távolról
várnának haza egy tízévente
érkező rokont, s ha az eljön,
egy élet készülődése fogadja;
Moj mali ludi prijatelju!
Majd karon fognak és kolot
jár mindenki, ha tudja, ha nem.
Szürreális, de nem mesevilág.
Nem is szaladgál sok kisgyerek,
nem lézeng fiatal, milyen kár,
magyarázza Matija bácsi.
Mivel fogynak a helyiek, három
nemzetiséget vallanak magukénak,
magyart, szerbet és cigányt.
Így nem sorolják egy kalap alá,
s mikor melyik fogy, kipótolják azt.
Éjszaka megsajnál a polgárőr,
hazavisz, s közben arról mesél,
hogy külföldre megy dolgozni.
Itthon fenntartja a közösség rendjét,
de a család biztonsága állandó kihívás,
nincsen idő – és pénzt mutat ujjaival.
Majd fegyvereiről beszél, amelyek
önkéntes erényei, mert ha baj van,
csak szólnia szabad,
közbelépni nem. És ha holnap
németbe, olaszba vagy svájcba indul
Moj mali ludi prijatelju
helyére lép egy újabb induló.
Magamnak, ha már lenni nem tudok
Nem dolga, hogy beleilleszkedjen ebbe a világba,
inkább csak az, hogy alkosson egy újat, ahol
közli a szüleivel visszamenőleg is,
ha már nincsenek, hogy ő lehetetlennek találja
a házat, az utcát, a falu papját, a barátokat,
az idő előtti kiszürkülést és a kora hajnali virtust.
Hogy lassan elmenni könnyebb,
mint megérdemelni a végeredményeket.
Ami az ő dolga, azt más is ügyének tekinti,
de mint csak bíró és vádló. De lesz új világ.
Abban az újban a magas lovak levetik magukról
hajtójukat, legyen az bárki, ha minőségében már
aligha ember, mert vannak illetéktelenül boldogok,
akik fölött az Isten csak akkor hoz ítéletet,
ha az élőknek már nem hoz békülést.
Ebben még tartanak a csendek, a ki nem mondott
bánatok, mert igazságuk addig tart, amíg valaki
rá nem szól, hogy jobban teszed, ha most befogod.
Abban az újban vannak hóhérok, akik számára,
ha elég bizonyíték összegyűl, megölik a meg nem
érdemelt lelket, és hagyják, hogy a test addig
gyötrődjön, amíg már senki nincs, hogy támogassa.
Ebben itt még nem jár büntetés, sem számonkérés,
ugyanakkor számontartanak hivatalok, pletykapadok,
mise utáni hazamenések és gyári gépsorok robogása
közben kivehető félválaszok.
Mert a gyermek haza és el hazulról siet, még akkor is,
ha meleg étel várja, de valójában már megnyugvásában
nem táplálja semmi.
