.svg)
Hopp egy dinnye, dinnye, dinnye, négyszáz pont!
Egy alacsony, őszborostájú segédmunkás toppan be a Barul Verdé Cafe Bar nevezetű kocsmába. Ráérősen lépdel a pult felé, közben hunyorogva sandít jobbra-balra, mint egy gyanakvó cowboy. A kerek arcú, szőke csapos lány mackónadrágját igazítja.
– Késtél – súgja oda mosolyogva a festékfoltos férfinak, aki most kivételesen pár perccel dél után érkezett.
– Ma eléggé elhúzódott. Egy kapucsínó lesz, Drágám! – a vendégek harsány nevetése az utcára is kihallatszik.
– Olyan vicces vagy – piheg izgatottan a lány, mikor a röhögés végre abbamarad – Bergenbier?
– Bergenbier – bólint a segédmukás.
Gimme all your lovin', üvölti kezében gitárral két szakállas törpe a pult felett lógó lapostévéből.
– Reggel vitték el a gépeket – bök a portól megszürkült fal felé Drágám –, az egyikről én töröltem le a vért, hogy ne kérdezősködjenek.
– Sajnálom, nem így akartam – szisszenve húzza végig ujját a jobb szemöldöke fölötti öltésen.
– Megint itt van, jobb, ha vigyázol – mutat most a fedett udvar felé a lány.
– Megölöm azt a faszt! Hol van? Nem látom.
Erre hirtelen kivágódik a Pișoar feliratú termopánajtó, és egy termetes vitéz esik ki rajta – a keskeny orrú, karikás szemű cseh. Végigtántorog a műfüves teraszon, kisvártatva a bárpulthoz ér, és nyögve rátámaszkodik.
– Give me another cognac, please! – dörmögi kásásan, majd lassan a segédmunkáshoz fordul – Bună, Tudor!
Nem tudni mióta él itt, de még csak köszönni tanult meg. Egyszer valaki látta, ahogy egy tervrajz felett görnyed, azóta építésznek hívják.
– Hello, mister architect! – válaszol fogait összeszorítva Tudor, aki szintén csak köszönni tud.
Drágám, hogy a feszültséget oldja, csapolni kezd, de olyan mesterien, hogy a cseh is kér egyet a borpárlat mellé saját fedeles kerámiakorsójába, amire egy bibliai jelenet van festve, talán épp a mennybemenetel. A műépítész ismét Tudorra néz, és lomhán koccintásra emeli jézusos kriglijét, mintha nem emlékezne a tegnapra.
– Ez most, ugye, viccel velem? – kacsint Tudor a lányra, titkon hátsó zsebébe süllyesztve kezét.
– Nem, nem viccel – rebegteti szempilláit Drágám, tündérien és holtsápadtan.
A segédmunkás nem érinti poharát az építészéhez, inkább fejéhez vágja, és előkapja a farzsebében rejtegetett kést, amit a nagy ember egy mozdulattal ki is csavar kezéből. Mivel nem talál izgalmasabb felületet, Tudor fejét a pultba kezdi verni. A televízióból az It's My Life szól, Drágám a pult alatt imádkozik, a vendégek jól szórakoznak.
– Legalább most nem a félkarúakat teszi tönkre vele. Ez minőségi tölgy, semmi baja nem lesz, és takarítani is könnyebb! – derül hangosan egy öreg, aki állítólag csak melegedni jár be.
A cseh rövid bicepszedzése után izzadtan, kipirulva a földre dobja a bosszúállót, lehúzza olcsó konyakját, és fújtatva, fizetés nélkül kibotorkál a kocsmából. Drágám fel is írja a füzetbe, hogy Építész -35 lej.
*
I dream of rain, ya leil, ya leil, énekli egy méla angol a tévében. Tudor eltorzult arccal, vértől barna bőrrel szopogatja a ház ajándékát, egy édes, fehér fröccsöt. Csak úgy sugárzik belőle a büszkeség, és arra gondol, milyen jó lenne játszani egyet – ha még ott állna az a három, hívogatóan csilingelő, villódzó játékgép a fal mellett –, vagy legalább most az egyszer megmarkolni Drágám fenekét.
