.svg)
Hogy telnek a napjaid Fehérváron?
Én mostanában egyre többet gondolok rád.
Talán mert olyan messzire kerültem tőled.
Budapest, tíz év –
bár kis táv, nagy idő.
Hogy a halálra is emiatt gondolok-e egyre többet,
vagy a halál miatt rád: ennek eldöntését
meghagyom a képzeletbeli pszichológusomnak.
Pedig jó lenne befizetni végre egy igazira –
meggyógyulni, és abbahagyni a bohóckodást.
Csak hát „dolgozni, akár megváltozni: halál” –
hazudom még most is magamnak
teremőrként napi nyolc órákat egy széken ücsörögve,
miközben a lakásárakat nézegetem.
Különben kellemes itt.
Van légkondi is,
ami egy elsivatagosodó ország közepén
örvendetes körülmény.
Miközben naphosszat a zúgását hallgatom,
próbálom közel érezni magam hozzád.
Most, hogy átmentem a komplex vizsgán,
kaptam erre még két év haladékot.
Addig sok sör lefolyhat még a Dunán.
Aztán nyilván végleg elragad tőled engem is – jobb esetben – a marketingipar.
Valahogy nem ezt vártam.
Pedig most is itt hevernek mellettem a (még!) eladatlan példányaim.
És kötetbemutatókon kérdezik a kortárs irodalmi tendenciákról a véleményem.
Végtére ez is valami.
Különben már a könyvek sem izgatnak annyira, mint téged.
Talán ennek köszönhető, hogy mostanában
egyre jobban vonzanak mások életei.
Félre ne érts:
nem felfedező akarok lenni,
mint ahogy te képzelnéd,
nem is középkori lovag vagy parnasszista költő.
Hanem az foglalkoztat, milyen lehet mondjuk
annak a zalaegerszegi brácsaművésznek lenni,
aki előttem szállt fel a zenekari buszra?
Vagy milyen lehet tizenöt évnyi sikeres könyvelői karrier után
azt mondani, elég, megfogni asszonyt-gyereket,
és Dániában újrakezdeni?
Vagy az egyedülálló anyának,
aki, talán engedve a válás után felbukó, kamaszkori álomnak,
regényírásra adja a fejét?
Valószínűleg ennek is hozzád van köze, Dávid.
Hogy egyre messzebb szakadsz tőlem,
és ahogy távolodsz, egyre erősödik bennem,
amit emlékbe kaptam tőled:
az örök Vágy a folyton Más felé.
Mert hát mi a jelenem?
Lassan megkötő beton.
A múltam:
fényesedő romok.
És a jövőm?
Alkonyatban felejtett, magányos párakapu,
amin céltalanul szitálnak át
a semmivé porladó évek.
