.svg)
Mit változtat a világon a vers? Hárítja-e a gondokat, az egyes ember és „a világ” baját? „Tu t’en iras sans moi voir la Cour de mon Prince” (Nélkülem mégy hercegem udvarába) – írta Ronsard barátja, Joachim du Bellay a 16. század derekán versesciklusát bevezető szonettjében szerző és műve fájdalmas különválásáról. Nemcsak a számára lehangoló látvány- és életvitel-tapasztalatokat nyújtó Rómát ábrázolta a maga módján, hanem a már nem tapasztalhatókat is mint egy végleg letűnt, eltűnt, elképzelése szerint értékesebb világot, utalva valami ideális erényességre, arányosságra, az ókori Róma felidézésével a még régebbi Hellászra. Tudós szerzőcsoport, a Pléiade alapító tagja volt ő, egyik tanára szerettette meg vele az ókor irodalmát. Literátor társaival találtak izgalmas célt munkálkodásuknak: francia nyelvű művek írását. Balassi Bálintnál egy emberöltővel született korábban és József Attilánál alig öt évvel élt többet. Francia és latin költemények mellett elméleti munkát is írt „kimívelendő” (voltaképpen az ország nyelvjárásai és nyelvei fölé emelni kívánt) anyanyelvéről, A francia nyelv védelme és megvilágítása címmel, 1549-ben. Voltak adakozó kedvű támogatói.
A figyelem tárgyaira visszatérve: Tandori Dezső kismadarát figyelte a lakásnyi menedékben, és írt, fordított fáradhatatlanul. Sokan hazát váltottak s váltanak, válaszul arra, amit vad jelenként határozott meg valaha Radnóti Miklós. A mai író fiatalok inkább csoportként reagálnak a világ dolgaira, közös nevet keresnek maguknak, jobban bíznak a politikába való közvetlen beleszólás erejében, irodalommal is, a közönség előtt elhangzó verssel például, a spontán feltörő, kombattív mondatok ritmusában. Kíváncsiak a nagy összefüggésekre, világot akarnak látni, bátrak. (Erről ábrándozott Tóth Árpád, amikor leírta, hogy „Örök tavaszban járnék”?) Minden korosztály számára ma a nyelvtanulás, a műfordítás vonzóbbnak tűnik, mint valaha, születnek is magyarra fordított színvonalas művek, csak a mecénásokból van hiány. (Szinte leírtam, hogy idegen nyelvből. Jó lenne, ha nem így neveznők meg azt, ami nem magyar. Lehetne egyszerűen: más?) Most a szorongás képeit hordja körül a glóbuszon a szempillantásnál is gyorsabb technológia; a természeti és/egyszersmind ember által előidézett, előidézhető katasztrófákéit. A jövőkutatók nem sok jóval biztatnak, és a világ érdekcsoportjainak tárgyalásairól kevés válik a nagy nyilvánosság számára hozzáférhetővé. A művészet azonban keresés és válasz, idézés, felidézés is, a jelenhez való viszonyulás. A jövő sorsszerűsége és alakíthatósága mint képzetek sokasága jelenik meg az emberek gondolkodásában. Hogyan lehet közös nyelvvé a kreativitás? Mi magyarázza a tavasszal született Shakespeare vagy Johann Sebastian Bach nevéhez köthető alkotások aktualitását? És miért kell biztatnunk a mai „kezdőket” a bátor önkifejezésre, a mérlegelésre, a folytatásra?
A befelé és a kifelé figyelés összekapcsolásával születik meg a mesterség titka-tudása. „Ember vigyázz, figyeld meg jól világod…” – mondom Radnótival 2025 tavaszán.
