Magyarországon nincs pornó, felnőttfilm van
XXXVII. ÉVFOLYAM 2026. 17. (943.) SZÁM – SZEPTEMBER 10.
Pár évvel A Király és a Bróker Marcsi megjelenése és sikere után újabb megosztó magyar alkotói pálya filmes adaptációját mutatták be az RTL streamingfelületén. A Birodalom epizódjaiban ezúttal Kovács István „Kovi” (Takács Zalán) felnőttfilmes rendező, producer élettörténetét ismerhetik meg azok, akik hozzám hasonlóan nem tartoztak az alkotó eredeti célközönségéhez. Korántsem rizikótlan témaválasztás ez napjainkban, amikor a felnőttfilmmel sokan már gyerekként találkoznak,1 mégis megannyi tévhit és tabu övezi. Mindezek tárgyalásához hat epizód kevésnek tűnhet – és az is. Szintúgy aggályokat vethet fel a nézőben, hogy mennyire tud őszinte lenni a sorozat, ha központi szereplői nem csak hogy még életben vannak, de többen örömmel cameóznak. Van helye a kritikának ebben a Birodalomban?
A felnőttfilm veszélyei ismertek (függőséghez és abúzusokhoz vezethet, torz képet mutat intimitásról, nőkről, beleegyezésen alapuló együttlétről stb.), jobb esetben ezt a néző is tudja.2 Ahogy azt is, kevesen vállalják önként és dalolva ezt a munkát: sokan szexuális vagy fizikai bántalmazás túlélői, csak néhányan várnak hírnevet cserébe, legtöbben anyagi stabilitást. Nem is köntörfalaz a Birodalom mindezekről, három epizódot (Monique, Michelle, Maya) is szentel annak, hogy női felnőttfilmes életutakat mutasson be, egy félmondat erejéig pedig abba is belelátunk, miért vállalna férfi hasonlót (máshoz nem ért, és imádja a nőket). Mintha egy nem is annyira bújtatott reklámfilmet néznénk arról, miért érte meg a kétezres években felnőttfilmmel foglalkozni Magyarországon: a személyes határokat többé-kevésbé tiszteletben tartják forgatás alatt (ha mégsem, legfeljebb valaki ráébred, hogy a lányokat szereti), a kollégák óvatosak, a filmrendező és felesége forró húslevessel kíván a színésznőknek mihamarabbi felépülést, vagy épp elvonókúrára kísérik őket. Nincs itt semmi látnivaló, ez csak egy nagy huncut család. Semmiképp sem olyan, mint a zord külföldi pornóipar, melyben kifejezetten kelet-európaiakra vadásznak, mert azok kizsákmányolhatók (1–2. epizód), a színészeknek életveszélyes szituációkban kell teljesíteniük (4.), kihasználják vagy megalázzák őket (5.).
Bármennyire is ellentmondásos ez mindannak tükrében, amit a pornóiparról tudunk, a Kovi által készített interjúk és vlogok azt támasztják alá, hogy a kétezres évek felnőttfilmes világa teljesen más volt: nem egyszer maguk a színészek is családként hivatkoznak a munkaközösségre (és még a sorozatban erőltetettnek tűnő „elszólások” is visszaköszönnek a vlogokban). Minden mást habkönnyű komikum tompít: nem egyszer válik nevetség tárgyává az, hogy a színésznőket „nem engedi” rendesen pornózni a párjuk, vagy az, ahogy a haldokló anya kialkudja lányának a jól fizető filmszerep mellé a szexi társszínészeket.
Kockázatos döntés úgy tenni 2026-ban, mintha a magyar felnőttfilmes ipar egy légüres térben létezne. Kontextusáról és utóéletéről keveset árul el a sorozat, csupán utalások szintjén említi, hogy egyre nagyobb igény van „durvább” filmekre, vagy előfordul, hogy egy színész vérzik forgatás után. Gyakran feltűnik a sorozatban Rico Selvaggiónak nevezett „köcsög olasz” (a hardcore filmjeiről elhíresült Rocco Siffredi, akit jelenleg több felnőttfilmes színész is nemi erőszakkal és bántalmazással vádol), aki egyre drágább sportkocsikkal jár, maga mellé csábítja az ígéretes magyar színészeket, munkásságát pusztán annyival minősítik, hogy filmjei „amatőr”, „dilettáns” művek, egyedül esztétikai minőségük kifogásolható.
Kár, mert érződik a felnőttfilmes életutak bemutatásába vetett munka mind a forgatókönyvön, mind a castingon, mind a színészi játékon. Márkus Luca alakítása kifogástalan, kiválóan egyensúlyoz tehetetlenség, érzelmi távolságtartás és harag között, mindent egybevetve talán Monique Covet a legkomplexebb karakter mindhárom közül. Maya Gold (Hermányi Mariann) visszafogottsága is több feszültséget rejt magában, mint amennyit kiaknáz belőle a sorozat, Michelle Wild (Gombó Viola Lotti) ábrázolása viszont kevésbé sikerült. Mivel alig szerepelnek antagonisták a történetben (leszámítva a karikaturisztikus külföldi producereket), a központi konfliktust az képezi, hogy Michelle bármire képes a hírnévért. Ehhez mérten a forgatókönyv – mintha Kovi elfogultságát mímelné – görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy minél több képernyőidőt adjon legkevésbé izgalmas szereplőjének. Önmagában ez nem jelentene problémát, ha nem fogyna vészesen a hatepizódos műsoridő, és nem siklana el rendszerproblémák és sokkal izgalmasabb karakterek fölött.
A Molnár Áron által alakított modellügynökségi közvetítőben mutatkozik meg leginkább az a manipulációs játék, amely fenntartja annak illúzióját, hogy mindenről szabadon dönthetnek a modellek. Ugyanakkor rengeteg potenciál volt a kezdetben comic relief karakterként ábrázolt asszisztensben, Kobrában (Dér Zsolt): a vézna, zsíros hajú férfiben, aki bár pornóiparban dolgozik, nehezen épít kapcsolatot nőkkel, önbizalomhiányos, így sokszor nem is nézik „igazi” férfinak, szinte sztereotipikus pornófogyasztó – és ezt a sztereotípiát a Birodalom sem tudja leépíteni.3 Hasonlóképp megdönthetetlen az „ideális férfi” és pornószínész sztereotípiája: Choky Ice puszta eszközként funkcionál, azon túl, hogy kellemes megjelenésű, egy igazi úriember, szinte gombnyomásra teszi a dolgát, és minden nő ugyanúgy tetszik neki, mondhatni egysíkú karakter. Így a sorozat is inkább komikus töltetként használja, a nőközpontú, nem egyszer traumatikus cselekményszálak oldásaként.
Hiába kerül elő ostor vagy korbács: így a finálé sem tud akkorát ütni. Ha a sorozat állítása szerint nincs árnyoldala a felnőttfilmezésnek, akkor nincs mi megágyazzon Monique Covet monológjának: „Ezt élvezitek, mi? Nézni, ahogy a másik szenved. Ahogy a nők szenvednek, ahogy fáj nekik, ahogy beledöglenek. Erre élvezkedtek, ezt adjátok el és ezt veszitek meg. Ebből szeditek meg magatokat. Igen, Kovi, te is.” (6.) A kritika indokolt lehet a pornóiparra nézve, az esztétikus, nagy szakértelemmel és óvatossággal előkészített magyar „felnőttfilmre” viszont nem, elvégre annak kritikáját eddig prűd családtagok és tüntetők képezték, akik mit sem tudnak arról, mi zajlik egy forgatáson.
A korábbi sikereken felbátorodva úgy tűnik, a sorozat készítői túl nagy fába vágták a fejszéjüket a Birodalommal. Annak ellenére, hogy a tálalás profi, alig észrevehetően olvadnak egymásba a korabeli archív felvételek az újabbakkal (például az Erotika-kiállítás vagy az intro/outro esetében), annak ellenére, hogy feszes a forgatókönyv és profik a színészek, a hat epizód csupán a felszínt karcolgatja (az IMDB adatbázisában egyébként tízepizódosként szerepel a sorozat, így sokáig hittem azt, hogy készül még négy epizód, ami sokat elárul a sorozat dramaturgiájáról). Így végső soron nehéz eldönteni: minek is a története a Birodalom? Egy valamikor virágzó iparágé, amit tönkretett az internet vagy a kapzsiság? A pornó életeket tesz tönkre, de a felnőttfilm csupán ártatlan mese lenne azoknak, akik jól akarják érezni magukat? A Birodalom jóízűen kacag a prüdérián, de csak addig, amíg nem kell maga feltegye a szakma legkellemetlenebb kérdéseit.
Birodalom, színes magyar minisorozat, 6 epizód, 2026. Rendező: Kovács Dániel Richárd. Forgatókönyvíró: Bodzsár Márk. Szereplők: Takács Zalán, Márkus Luca, Gombó Viola Lotti, Hermányi Mariann, Simon Zoltán, Szandtner Anna, Dér Zsolt. Operatőr: Vajda Péter. Vágó: Duszka Péter Gábor, Kővári Szabolcs Olivér. Zene: Moldvai Márk. Gyártó és forgalmazó: RTL+.
Jegyzetek
1 Beszédes lehet már az, hogy a sorozatban felnőttfilmes sztárokat alakító színésznők már gyerekként vagy tiniként láttak pornófilmet – derül ez ki egy „támogatott tartalom”-ként jegyzett WMN-interjúból: https://wmn.hu/kult/67638-birodalom-porno-kovi-markus-luca-hermanyi-mariann-gombo-viola-lotti (2026. júl. 19.)
2 Az Igazi Kovi nevű YouTube-csatornán Kovi rendszeresen tematizálja azt, hogy a felnőttfilmben látottak mennyiben térnek el a valóságtól, valamint hogy a romantika és a jó kommunikáció szexibb, mint a mélytorok. Ezt meglehetősen kényelmes naivitással teszi, bízva a felnőttfilmnéző jártasságában, kutatásaiban és józan belátásában. Sajnos ugyanezzel a naivitással nyilatkozik a nemzetközi pornóipar visszaéléseiről és a metoo-mozgalomról, például az 1972-es Deep Throattal kapcsolatban felmerülő vádakat illetően (https://youtu.be/hBpFpaKgUlk?si=03V0S99HVvfjcHAM), vagy Dobray Saroltával közös beszélgetésük során a Klubrádióban (https://youtu.be/F47UTiGuVhU?si=WSRUXGIiTPCkSlIh), ami gyakran áldozathibáztató narratívát erősít.
3 Ezen a ponton vissza kell térnünk Az Igazi Kovi művészi hitvallásához, miszerint a pornó csupán „felnőtt mese”, amely – a nyitóepizód parodisztikus szexuális fantáziájához hasonlóan – kiragadja a nézőt szürke hétköznapjaiból. Amit Kovi a maga kényelmes naivitásában mesének nevez, valójában illúzió. És ez az illúzió testképzavarban, teljesítménykényszerben, toxikus férfi sztereotípiákban csúcsosodik ki, ahogy mindez Kobra nőgyűlöletbe torkolló dühében, agressziójában is megmutatkozik (6.).