No items found.

Május 25-én indul a 2. SepsiBook könyvfesztivál Sepsiszentgyörgyön

Véglegessé vált a 2. SepsiBook könyvvásár és kortárs irodalmi fesztivál programja. A május 25. és 28. között sorra kerülő rendezvényen több mint 30 hazai és magyarországi kiadó vesz részt. A 2. SepsiBook négy nap alatt több mint 90 irodalmi, könyves, zenés programnak és kiállításnak ad otthont. Három helyszínen, a Porondon, a Köröndön és a Konferenciateremben zajlanak a beszélgetések, a tinédzsereket a Grundon várják, míg a gyerekeknek szóló foglalkozásokat a játSZÓtéren tartják. A rendezvény helyszíne a Sepsi Aréna, az ott zajló programokra a belépés ingyenes, a szervezők a helyszínre buszjáratokat is biztosítanak.

A 2. SepsiBook május 25-én, csütörtökön 11 órakor kezdődik, gyerek- és ifjúsági programok, rendhagyó irodalomórák, könyves foglalkozások zajlanak többek között Kertész Erzsivel, Imre Eszterrel, Szabó Imola Juliannával, László Noémivel, Harcos Bálinttal. Délben Varró Dániel költő és Molnár György gitáros tart verskoncertet a kicsiknek. Első nap kerül sor a Könyvcsatára, sepsiszentgyörgyi diákcsapatok irodalmi vetélkedőjére is, és bemutatkozik a budapesti, gyermekkönyveket megjelentető Cerkabella Könyvkiadó.

Délután öt órakor tartják a SepsiBook hivatalos megnyitóját, majd egymást követő programpontként nyílik meg Szabó Imola Julianna kollázskiállítása Így él Petőfi! címmel, majd Karda Zenkő illusztrációs kiállítása Képmesék címmel.

A nap a Költőtükör: Ki vagy (nekem), Petőfi Sándor? című beszélgetéssel folytatódik, Kemény István, László Noémi és Markó Béla részvételével, 18 órakor.  Ezt követi 19 órától Botházi Mária Fűnyíró a Tündérkertben című könyvének bemutatója, majd Sega román író közönségtalálkozója. Csütörtök este mutatja be az Osonó Színházműhely József Attila írásaiból építkező színházi kísérletét, majd megnyitják a bukaresti Odeon Színház díszletfotóiból készült kiállítást. Az estet Varró Dániel költő és Molnár György gitáros felnőtteknek szóló, 20.30-kor kezdődő, Szívdesszert című verskoncertje zárja.

Május 26-án, pénteken 10 órától a Könyvkelengye program keretében Harcos Bálint könyvbemutatóján vesznek részt a sepsiszentgyörgyi első osztályos gyerekek, majd Csörgei Andreával, Kertész Erzsivel, Radu Țuculescuval, Gál Andreával, László Noémivel, Dóka Péterrel, Szirmay Ágnessel, Kiss Noémivel, Szabó Imola Juliannával, Szántai Jánossal, Szabó Róbert Csabával találkoznak a különböző korú diákok. Pénteken délután három műhelyfoglalkozás is zajlik, a kreatív írás iránt érdeklődő középiskolásokat Molnár Krisztina Rita, a pedagógusokat Csörgei Andrea várja a Hamupogácsa. Mesekönyv az érzelmekről című kötete kapcsán, míg a Grundon a Föld Szint Nyitott Műhely Illusztra workshopján lehet részt venni.

Pénteken 18 órakor portrébeszélgetésre kerül sor Bogdan Suceavă íróval, matematikussal, ezt követően a Petőfi Kulturális Ügynökség programjaként aparegényeivel mutatkozik be Száraz Miklós György és Temesi Ferenc. A pénteki nap Kiss Noémi felnőtteknek szóló novelláskötetének bemutatójával folytatódik, majd ezt követően portrébeszélgetés kezdődik Parti Nagy Lajos költővel, íróval. Az estét Kollár-Klemencz László Öreg Banda című, 20 órakor kezdődő zenés könyvbemutatója zárja.

Május 27-én, szombaton kétszer is, 11 és 15 órakor lehet találkozni Berg Judittal, a Rumini-könyvek és a Lengemesék írójával, akivel dedikáltatni is lehet. Ezen a napon a legkisebbeket Molnár Krisztina Rita, Harcos Bálint, Dóka Péter is várja.

Szombaton 16 órától Üdvözlőlevél címmel zajlik portrébeszélgetés Kemény István költővel, íróval, akit Vincze Bence kérdez, majd Horațiu Mălăele színművész mutatkozik be íróként a SepsiBook közönsége előtt. Ezt követően kettős könyvbemutatóra kerül sor Kali Ágnes és Lövétei Lázár László költőkkel. Szombaton 19 órától mutatják be Visky András Kitelepítés című regényét, a napot a Țapinarii együttes 20 órakor kezdődő alternatív folk koncertje zárja.

Május 28-án, vasárnap 10 órától kóstolóval egybekötött könyvbemutatón ismertetik a Ferencesek főztje című szakácskönyvet, majd Tompa Gábor rendező interjúkötetét mutatják be. Ezt követi 13 órától Karácsonyi Zsolt költő frissen megjelent első regénye, a Belső tízezer című, kötet bemutatója.

A Sepsi Arénában zajló programokat a 15 órától kezdődő Magashegyi Underground koncertje zárja, azonban 18 órától koncertszínházra is várják az érdeklődőket. A Tamási Áron Színházban sorra kerülő produkció címe: Nem akarok - Nemes Nagy Ágnes 100. Közreműködnek: Vecsei H. Miklós, Hegedűs Bori, Juhász Anna és Tempfli Erik. A koncertszínházra a belépő ára 40 lej, diákoknak és nyugdíjasoknak 20 lej, a Városi Eseményszervező Irodában (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér, 1. szám) lehet vásárolni. Teljes értékű jegyeket online, a www.eventim.ro oldalon is be lehet szerezni.

Mindezek mellett a Köröndön, a konferenciateremben és a standoknál is folyamatosan zajlanak a találkozások, könyvbemutatók, dedikálások, érdemes lesz kilátogatni az eseményre. A Grundon a Bod Péter Megyei Könyvtár szervezésében szószövő(de), olvasmányajánló könyvlabor, versidéző interaktív játék zajlik. A játSZÓtéren kézműves foglalkozásokra várják a legkisebbeket, és gyermekfelügyeletet is biztosítanak. A teljes program elérhető a www.sepsibook.ro oldalon.

A 2. SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kovászna Megye Tanácsa, a Bod Péter Megyei Könyvtár, a Kónya Ádám Művelődési Ház és a Bod Péter Könyvtártámogató Egyesület szervezi.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb