.svg)
Mit adtál nekem életem
csecsemőkori árvaságom
ma is rám rivall
s domboldalnak ütődő
nap fájdalma
élősködik bennem
a rút szegénység
fenyőtobozos lángjában
ma is lúdbőrös kisfiúnak
képzelem magam
kicserepesedett ajkamon
az éhség morzsája billeg
s álmaim olyan zavarosak
mint kiszivattyúzott tó
lucsok-iszapja
akár jean-paul sartre
rigmusokat írok a szavakról
de az emberek árnyékában
tök üres marad szavaim szatyra
jó Anyám gürcölés közben
próbálta elmagyarázni
az élet fortélyait
de használati utasítást
semmihez se adott
ezért folyton-folyvást
kéménybe szorult fejjel
ébredtem pitymallatkor
félénkségem varangyos békáit
ma se tudom lerázni magamról
tűzrőlpattant menyecskék
és mellesedő serdülő lányok előtt
pirospozsgás arccal topogok
a rettegés hullámvasútján
rühes kutyaként szaladok magamtól
s mint Don Quijote
lerobbant szélmalmokkal hadakozom
testem akár a sündisznóé
éles tövisekkel van tele
s a csókok mézédes íze
lekopott petyhüdt ajkamról
veszettül beszorulva
az öregség csigaházába
egyedül az életben
fog még száguldozni versem
ha élek benn
a versben
