No items found.

Részlet Csabai Dóra olimpiászos dolgozatából

XXXIV. ÉVFOLYAM 2023. 11. (865.) SZÁM – JÚNIUS 10.

Szemelvények a Mikes Kelemen Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny országos szakaszának díjazott dolgozataiból


Az Utunk, illetve a korai Helikon szerkesztőségében bevett szokás volt évente ellátogatni az 1972-ben indult Magyar Nyelv és Irodalom Tantárgyverseny – vagy ahogy akkor hívták, olimpiász – országos szakaszára, Utunk- és Helikon-különdíjat osztani az arra érdemesülteknek, majd a lap hasábjain válogatást közölni a díjazott diákok dolgozataiból. Sokunknak életük első publikációit jelentették ezek a dolgozatszemelvények. Ezt a hagyományt elevenítette fel 2023 áprilisában a Helikon szerkesztősége, amikor lapszámbemutatóval és kiállítással egybekötve ellátogattunk az immáron Mikes Kelemen nevét viselő tantárgyverseny országos szakaszára a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnáziumba. A Pavilon 420-ban közölt dolgozatszemelvényekben Vámos Miklós Rajzlapjának Károlykájáról, Kosztolányi Dezső jó bírójának álláspontjáról olvashatunk, de kreatív szövegek születtek Örkény-egypercesek mentén a színész abszurd halála és az átváltozás motívuma kapcsán is. Mikes Kelemen Fannihoz írt levelei után fiktív élettörténeteket olvashatunk Arany Hídavatása alapján, valamint meghallgathatjuk Medve Gábor beszédét és Bébé monológját is.

Csabai Dóra

Diaconu Coresi Általános Iskola, Brassó, VII. osztály, III. díj


Károlyka és a hozzá hasonlók… ezekről beszélni sem éri meg. Betoji kiskirály, kicsit belerúgsz játékból, és már bőg is. Csak az a baj vele, hogy ilyenkor nem rúghatsz bele még erősebben, mert hívja az apucit, és ha ő jön, akkor az én apukám is jön, és ilyenkor nagyon haragszik rám, és egy teljes hétig nem kapok új rajzlapot, sőt, néha egy egész hónapig, és az nagyon sok idő. Ezután otthon mindig azt mondja, hogy viselkedjek, mert nagy ember a Károlyka apukája, de nem értem, miért mondja, mert olyan alacsony a többi felnőtthöz képest, és azt is mondja, hogy ha nem viselkedünk szépen, főleg Kálmán, akkor Károlyka apukája kirúgja Kálmán apukáját, de ezt sem értem, hogy akkor nekünk miért nem szabad rugdosni egymást, ha még Károlyka apukája is rugdos másokat. No de mindegy.

Összes hónap szerzője
Legolvasottabb