Schranz-Kunovits Edit és A nagyenyedi két fűzfa

Jókai Mór születésének 150. évfordulójára a Kolozsvári Állami Magyar Színházban egy olyan darabot szándékoztak műsorra tűzni, amelyet a nagy prózaíró írt, és még nem játszottak a kolozsvári színpadon. Ugyanis Jókai színpadi szerzőként már a 19. század második felétől gyakran szerepelt a kolozsvári színház repertoárjában. Legkedveltebbek a történelmi tárgyú darabjai voltak, A szigetvári vértanúk, Könyves Kálmán, Dózsa György, a pórhadak vezére, Dalma, az avarok utolsó chagánja vagy a Szép Mikhál, de a leggyakrabban Az arany embert és A cigánybárót játszották A bolondok grófja, Milton, a Fekete gyémántok vagy a Gazdag szegények mellett.

A nagyenyedi két fűzfa című novelláját az első erdélyi útja után írta, ugyanis újdonsült felesége, Laborfalvi Róza, a pesti Nemzeti színház ünnepelt színésznője 1853. április utolsó hetétől május végéig Kolozsváron vendégszerepelt, és nagy valószínűséggel Jókai ezért szervezte meg ekkor a régen tervezett erdélyi utazásait. Május 1-jén Laborfalvi Róza Jókai Dalma című darabjában remekelt, ám ez alkalommal még férje nem gyönyörködött a játékában, mert csak május 10-én érkezett Kolozsvárra. Itt végül csak három napot töltött, legtöbb idejét a színháznak és a felesége színészi alakításainak szentelve, majd Nagyenyed felé vette útját.¹ Útjának egyik gyümölcsét, A nagyenyedi két fűzfa című novelláját röviddel a Pestre való visszatérése után meg is jelentette a Délibáb című folyóiratban.²

Meglehet, hogy a földrajzilag Kolozsvár-közeli téma volt az az indíték, amely miatt Jókai születésének 150. évfordulóján ebből a novellából írt darabot terveztek előadni a kolozsvári színpadon. A novellát Méhes György alkalmazta színpadra, de munkájával egyhangúan elégedetlen volt a kritika. Krizsán Zoltán³ leginkább a darab harmadik felvonását marasztalta el. Szerinte az Méheshez hűen elnagyoltra és gyengére sikerült. Páll Árpád⁴ szerint az egész darabon végigvonuló zűrzavart sem a zene, sem a színészi játék nem tudta feledtetni. K. Jakab Antal⁵ a műsorfüzetben előrebocsátott szerzői mentegetőzést karikírozta ki, és kritizálta a legtöbb szereplő karakterének megmásítását, valamint az újabb szereplők beépítését. Mindhárman egyetértettek a színpadi adaptáció műfaji következetlenségeiben is. Elégedetlenek voltak a rendezéssel is (Horváth Béla), ám mindhárman kiemelték a jelmezek szépségét, dicsérték a jelmeztervező munkáját. A jelmezeket Schranz Edit⁶ álmodta meg, aki a Kolozsvári Állami Magyar Színház egyik legjelentősebb díszlet- és jelmeztervezője volt 1966–1968 között, majd 1974-től haláláig. A száznál több előadáshoz készült jelmezrajzait a színház dokumentációs tára őrzi, és bizton állítható, hogy ezek az önmagukban is külön műalkotásként kezelhető tervrajzok egytől egyig a színházi archívumban található összes megőrzött jelmezterv között a legszebb példányok. Schranz sajátos alkotói stílusa felismerhető minden ruhatervén, amelyek elkészítésekor a színmű jellegéhez igazodva, azt kihangsúlyozva, többnyire vegyes technikákat alkalmazott. Nemcsak a színre kerülő mű kora és hangulata – és nyilván a rendezői koncepció – határozta meg az általa kiváló stílusérzékkel megtervezett kosztümöket, de a szereplők egyénisége, jelleme is. Ezen felül az egy-egy előadáshoz készített rajzai technikailag és látványban is egységesek: sokszor azonos kerettel, feljegyzésekkel, színvilággal teremtette meg az ugyanazon előadáshoz tartozó tervek grafikai egységességét.

Tervei közül kiemelkednek a történelmi korokat idézők. A rendezők (is) bíztak kiváló stílusérzékében. Ő készített jelmezterveket a Sütő-trilógia darabjaihoz, Molière, Schiller, Shakespeare, Lope de Vega, Pirandello, Csehov műveihez, de A peleskei nótáriushoz, az Özvegy és leányához, a Mi, Bethlen Gáborhoz, A nagyenyedi két fűzfához vagy A kőszívű ember fiaihoz is – a sajtóvisszhang szerint kiválóan.

„Személye igényt és mércét jelentett. (…) Igaz ember és igazi művész volt” – méltatta Kötő József és Saszet Géza halála után a búcsúztatójában.⁷

Jegyzetek

¹                  Jókai Mór: Uti levelek I., Délibáb, 1853. 05. 29., 22. sz., 698–700.

²                  Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa, Délibáb, 1853. 06. 26., 26. sz., 815–830.

³                  Krizsán Zoltán: A nagyenyedi két fűzfa, Igazság, 1975. 03. 01., 2.

⁴                  Páll Árpád: Nagyenyedi fűzfák, A Hét, 12. sz., 1975. 03. 21.,8.

⁵                  K. Jakab Antal: Kolozsvári káposzta, Utunk, 11. sz., 1975. 03. 14., 8.

⁶                  Schranz-Kunovits Edit, Krajova, 1922. 10. 30. – Kolozsvár, 1984. 06. 01.

⁷                  Kötő József – Saszet Géza: Edit Schranz-Kunovits, Utunk, 24. sz., 1984. 06.  15., 7.

‍