„Sűrű, fontos költészet”

XXX. ÉVFOLYAM 2019. 16. (774.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.



Olty Péter Heteró közegben című kötete ígéretes debüt. Nádasdy Ádám „sűrű, fontos költészet”-ként jellemzi Olty munkásságát a kötet fülszövegében, és nem véletlenül: a szerző példás komolysággal közelít szövegeiben. Leginkább a rövidversek árulkodnak a szövegek ezen aspektusairól, különösen a Nevelőapám pontos tömörsége: „Tegnap megint durva volt, pedig / csak meg akartam tanítani / szépen inni”. A versszöveg kompakt, gazdag kulturális utaláshálózatot épít magába, amely a görög mitológiától és híres történelmi alakoktól terjed, ugyanakkor helyenként a klasszikus versformák elemeit is magába építi.
Nagy merészségről, de annál nagyobb rizikóvállalásról árulkodik ez a költői gesztus, amelyet Olty sokszor bravúrosan, máskor kifejezetten repetitív eszközökkel orvosol. Az utalások esetekben kiterjesztik, máskor limitálják a versek eszköztárát és lehetőségeit, egy bizonyos ponton túl inkább formulaszerűen hatnak, mintsem formai-intellektuális bravúrként, erre példa lehet a Kis fohász indokolatlanul eufemizált nyitánya: „Bár szublimálná nyelvi erőszakom”. Az említett konvencionalitást a szerző sokszor keresű öniróniával billenti ki („A klasszikus / szimmetria egyneműek közt / is blöff”, Amfórarajz), ami érdekes dinamikát kölcsönöz a kötetnek.
Hasonlóan izgalmasak a verscímek is, pár kevésbé szerencsés, modoros kivétellel, mint a Sikertelen szuicidum (amely a tudálékos hangvétel mellett a vers központi problémáját is túl korán lövi le), vagy a nagyszerűen felvezetett és kibontott Fiktív napló, amely a címválasztástól eltekintve a kötet egyik legerősebb darabja. Helyenként a költészet tömörsége megbotlik ugyan, a Papagáj című vers például gyönyörű egyszerűséggel vázolja fel a szabadságfelfogások árnyaltságát, ezt pedig az utolsó szakasz szájbarágós magyarázata követi („magam vagyok lakat magam körül”), így a szerzői víziót számos esetben épp ez a tudálékos moralizálás korlátozza.
Olty Péter kötetének legerősebb vonala nem lehet meglepetés a huszonegyedik század olvasójának: hiteles, nem menekül pózokba vagy a képviseleti költészet csapdáiba. Nem az összes meleg férfi nevében nyilatkozik, ugyanakkor személyességéből univerzális tapasztalatokat és élményeket táplál. Ebben rejlik a kötet hitelessége, nem ágyazódik be különböző irodalmi-lírai megfelelési kényszerekbe vagy trendekbe, megteremti a saját állásfoglalását, és kevésbé elnyomó, nem-csak-heteró „közegét”.

Olty Péter: Heteró közegben. Scolar Live, Budapest, 2019.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb