Szabálytalan leltár 2.0

Szeretem a számokat. Azaz inkább a statisztikákat. Előszeretettel szoktam böngészgetni még úgy is, hogy ismerem Winston Churchill elhíresült bon mot-ját, miszerint abban a statisztikában hisz, amit ő hamisított. Az irodalmi statisztikáknak, gondolom naivan, nem érdekük hazudni. Kézzelfoghatóvá tesznek valamit az irodalom természetéről, számszerűsítik a számszerűsíthetetlent. Az elmúlt években kedvenc olvasmányommá vált Szilágyi István Szabálytalan leltára, amit az Utunk harmincéves évfordulójára készített. A ’46–’76 közötti, Utunkba zárt irodalom számokba sűrítve – elképesztő számsorok, névsorok, rovatok mellé egy nagy ívű értelmező tanulmány a korszakról, melyben lapot szerkeszteniük adatott. Másféle kihívások, széljárások elé néztek ’90-ben az Utunk szerkesztőségéből hátramaradottak, jócskán megfogyatkozott csapattal, pénzzel, paripával, fegyverrel adtak teret új idők új dalainak, vállalva a fiatalítás nem mindig kockázatmentes feladatát. Új statisztikát már nem készítettek. Azt ránk hagyták…

Elnézve a ránk maradt Utunk-kartotékokat (minden lapszám minden egyes cikkéről külön feljegyzés készült!), a fotóarchívumban található reprók hátán feljegyzett adatokat, mondhatnám, könnyű dolga volt ’76-ban Szilágyi Istvánnak: mindent feljegyeztek, rögzítettek, papíron elérhetővé, megszámlálhatóvá tettek. Mi a nagy digitáliában elvesztettük a számokat. Tudom, fiatalabb kollégáim az online-ra esküsznek. Meg is nézem rögvest, az elmúlt 17 évem hogy néz ki a Helikon online szerint számokban – s bár tudom, nem vagyok grafomán, arcpirítóan kevés találatot dob fel nevemmel a honlap. Visszatérek hát a jó öreg Arcanumhoz – az 545 találat évi 34 szöveget jelentene, ami 24 lapszámban mérve lehetetlen. Az Arcanum az impresszumot is számolja, levonom hát a 384 impresszumot (a 2023-as lapszámig elérhető a Helikon, 2007 óta, amióta a Helikonnál vagyok, ez 16 évfolyamot jelent), marad 161, az 16-tal osztva évi kb. tíz lapmegjelenés. Ezzel már elégedettebb vagyok, hol kedvtelésből, hol penzumszerűen, de jelen van a nevem a lap hasábjain. Igaz, ha a Szilágyi István-féle statisztika számait nézem, büszkélkedésre nincs okom…

Tudom, a fentebbi számok önmagukban keveset fednek le az elmúlt tizenhét évemből (a nagylélegzetű tanulmánnyal adósak maradtunk). Még kevesebbet árulnak el mindabból, ami a Helikon háza táján történt. Hogy legfiatalabból hogyan lettem majdnem rangidős. Hogy hány könyvről jelent meg kritika, recenzió, hogy hány pályakezdő kritikus debütált a lap hasábjain. Még kevésbé tudósítanak verőfényes őszi délelőttökről, amikor először tértem be a Kismező utcai szerkesztőségbe, Sigmond István és Szilágyi István irodájába, zöld-fehér csíkos pulóverben, aligfelnőttként. Nem tudósítanak Mózes Attila francia irodalomról tartott kiselőadásairól, Szőcs István sétabotjának kopogásáról. Nagy Mária füstfelhőbe szórt átkairól, ha kifogott rajta a technika, Pista bácsi szeme villanásáról, bajusza állásáról, lépteinek ritmusáról, feketebőr aktatáskájáról… Az „új”, immáron kicserélődött, megfiatalodott szerkesztőségről, a kritika s úgy általában az irodalmi lapszerkesztés válságáról.

Előkeresem az első „szabad” karácsonyi lapszámot – a lap fejlécén még Utunk szerepel, de a címoldal alján a „szerkesztő” Szilágyi István s „titkár” Király László jelzi (más szerkesztő nincs is feltüntetve): januártól Helikon a lap neve. Kós Károly Kiáltó Szója, ­Szilágyi vezércikke után Kovács András Ferenc, Lászlóffy Aladár verse. ­Eugen Jebeleanu, Ana Blandiana Egyed Emese tolmácsolásában. Illyés Gyula Egy mondata, Király László, Mózes Attila, Molnos Lajos, K. Jakab Antal, Kántor Lajos, Szabó Gyula, Terényi Ede esszéi. Újraolvasom Szilágyi István híres írását, a Karácsony Menyőbent. Ma is kiráz tőle a hideg. Magasra tett léc, lélekemelő kordokumentum ’89 karácsonyáról, a korról, melyben lapot szerkeszteniük és élniük adatott.

Tudom, a szerkesztői munka nem mindig és nem feltétlenül számszerűsíthető. S azt is, hogy korhoz kötött. Vagy másképp fogalmazva: korba zárt. Nem mutat túl önmagán. Nem ígér örökkévalóságot. Számokba rejthető kordokumentum. És mégis, annál több. Mint ahogy ez is: Helikon 35.

‍