.svg)
Szarkák pokla
Eljátszottuk a szarkák poklát.
Nekirepültünk az ablaknak,
minden reggel,
újra és újra,
egymással szemben, két oldalról.
Eljátszottuk a szarkák poklát.
Aztán már csináltuk is.
Ütköztünk, lebuktunk,
néztünk,
bele, a koszos üvegbe,
és fogalmunk sem volt arról,
hogy egyikünk
kívül van.
Hogy van kívül.
*
Nézem magam a tükörben,
és azt hiszem,
te állsz velem szemben.
Vagy egy idegen.
Valaki nemén.
Nem értem, miért hideg,
mint a verejték.
Nem értem,
miért sima, mint a fal.
Nem értem,
hová tűnt a tér.
Nem értem,
miért nincs tovább előre.
*
Elfelejtettem a címét a filmnek,
ami kiskorom óta visszatér álmaimban.
Egy gyönyörű nőt büntettek meg benne:
tükörterembe zárták.
*
A szarkák poklában nincs idő.
A szarkák poklában nincs jövő.
A szarkák pokla nem büntetés.
A szarkák pokla tükörterem.
Beavatás
Megfőzöm neked
gyerekkorom kedvenc ételét,
hátha akkor közös lesz a testünk.
Ez a hagyma nem az,
amiből brassóit csinálsz,
és nem is az,
amit a zsíroskenyérre szórsz.
Ezt 25 éve szeltem fel először,
amikor a nagynéném megtanított
csorbát főzni, egy másik kontinensen,
ahol mindennek otthonszaga van.
Ugyanaz a testem,
mint a nagynénéim teste,
ezért megértjük egymást:
beszélünk ételül.
*
Nekünk millió közös nyelvünk van.
Tudsz magyarul, kisalföldiül,
megérint a táncom,
és le tudod fordítani testbeszédem is.
Fűszereim nyelvét mégsem ismered,
vérmérsékletem nem bírod megemészteni.
*
Mosd meg a kezed,
szeld fel ezt a hagymát.
Moss kezet ismét.
Tegyél fahéjat a pörköltbe,
aszalt sárgabarackot a paradicsomszószba.
A kuszkuszt birkahús gőze fölött párold,
vajjal puhítsd a tésztát.
Ujjaiddal sózz,
ujjaiddal fűszerezz.
Mindig tarts otthon tahinit és csicseriborsót.
Cserébe hetente veszek kenyeret és kolbászt,
akkor is, ha nem látogatsz meg.
*
A tudósok azt mondják,
az agy és a gyomor
folyamatosan beszélget egymással.
A depressziót a tiszta étel,
a hasfájást a nyugodt lélek gyógyítja.
Osztoznak félelemben,
fájdalomban, szeretetben,
vágyakban.
Ha együtt eszünk,
velünk is megtörténik.
Kötelek
Kezdetben csak az elfordított tekintet,
a padlóba kapaszkodó pillantás.
Azután a közelség,
a köldökök közti testhőhíd.
Tartja a testet,
míg felkészül az érintésre.
Meleg tenyér a gerincen.
Összeérő ujjpercek,
hullámmá olvadó figyelem.
Azután távolodás,
erősödő kötelék.
Lépések hátra,
azonos ritmusban.
Majd jön a tekintet
és a szó táguló tere,
az egymáshoz láncolt homlokok.
*
Akkor a föld vízzé válik.
Egyszemélyes csónakokban
ugyanazon a tavon sodródunk.
Távcsővel kukucskálunk egymásra,
de a lánc megmarad.
Húzlak és húzol.
Találkozunk, testhőhíd újra.
Két csónak, egy part.
Kilépünk a sárba.
Összeérintjük mutatóujjunkat.
Még mindig érezzük a víz ringatását,
talpunkban a deszkák emléke.
Állunk a sárban.
Egymásba csomózott tekintettel,
összefonódott kezekkel.
Kivetjük hálónkat a világra.
