No items found.

Szigeti Alex versei

XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 12. (818.) SZÁM – JÚNIUS 25.

Horváth Levente: Székelykő 10.


Dal az utolsó fájdalmakról


ez már a bomlás maga

csak néhány csillag

pislákol árván az égitestek

beláthatatlan távolságra

kerültek egymástól

a Föld magja lassan kialszik

mint ahogyan a felszínen

még mozgó élőlények

egy kőolajtól fuldokló madár

úszik a műanyag óceánban

alatta halott halak

az égen nincsenek repülők

a part is üres

csak egy pár lábszárról

leválasztott térdkalács

izeg-mozog vérrel fedi

be a homokszemeket

tulajdonosuk bíborrá

égett feje épp most

leheli ki tüzes lelkét

(közben monokróm dallamot

játszik egy meggyötört zongorista)



Oidipusz álmodik


I.


Anyám, tudd, hogy rólad álmodom e bús éjjelen.

Hüpnosz áldása vagy átka ez. Szebb jövőt láttat velem, magunkról.


Apám, tudd, hogy rólad álmodom e bús éjjelen.

Hüpnosz áldása vagy átka ez. Szebb jövőt láttat velem, magunkról.


Ázunk. Fejünk felett már nimbuszok gyülekeznek,

sorsunk esőcseppekként zúdul ránk.


A zivatar áthatol a bőrünkön, megmérgezi közös vérkeringésünket,

majd elsüllyeszti csontjainkat a tragédia vizében.



II.



Anyám, ha tehetném, csak arcodat csókolnám.

Ajkaidhoz még ujjaimmal sem érnék, szíved örökre titok maradna.


Apám, ha tehetném, csak üres tenyérrel ölelnélek.

Tőr sohasem lenne a közelemben, kezeim nem gyúrnám ököllé.


Bárcsak így volna! De Kláthó selyemhárfát fon, majd halkan

játszani kezd rajta.

Önkéntelen táncba kezdek életem dallamára.


Lakheszisz gombolyagjában három fonal találkozik.

Atroposz levágja a tietek.

Nem tudok mást tenni. Vakon végzetembe tekintek.




Kémia


I.

feloldódsz a magányban

mint jód a benzinben

apoláris mindkettő

hasonló csak hasonlóval

II.



agyam megfeketedett

szénatomok sokasága tette ezt

grafittá váltak tekervényeim

gyémántként többet érnék




Város




elménk akár egy metropolisz

felgyúlnak érzelmeink

mint a sárgafényű lámpaoszlopok

az emberek és kocsik neuronstruktúrákká

és szinapszisbombákká formálódtak

emlékezni a vénülő múzeumok segítenek

félni pedig a traumáinkat vetítő

teltházas moziterem megkopott székei



Bőrben




ahogy rád nézek arra gondolok

jó volna bőrödbe bújni majd kifordítani azt

beleinkkel gúzsba kötni magunkat

szívünket vérbe fürdetni és magunkhoz

nyúlni hogy egyszerre érezzük a másik

eksztázisát így már nem keresnénk tovább

a görög idők óta elveszett végtagokat



Egy éve már




megtörtünk mint a

szőlőprésbe készülő

muskotály fürtjei

ahogy őket a borsajtó

úgy minket is kifacsarnak

a lét csavarjai


ahol egykor élet volt

most csak a tér hasábjai

egymásba meredve

mint két szemben álló

tükörben a tárgyak

csak ismétlődnek

és ismétlődnek

és ismétlődnek


megállíthatnánk az időt

anélkül hogy mi is

megállnánk vele

így végre termeszek módjára

rendet rakhatnánk a lelki bolyban



Pszichoanalízis



„S romlott kölkökre leltél

pszichoanalizisben.”

(József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat)



elértél végül

tudatod mélyére

te vén vándor

ez jéghegyed

legbelsőbb pontja

az amit itt látsz

megrémít téged:

fekete csend

még feketébb szavak



Csontvázak a kádban




Ápollak, mint a lanolin. Egy dióhéjjal bevont –

halott korallzátony képét idéző – szivaccsal lemosom rólad a bőrt.

Addig nem vagy meztelen, amíg nem látom a csontokat is.

A folyamatosan képződő és bomló habszigetek alatt

most vörössé vált a víz. Végre hallom zörgéseid.

Arra gondolok, hogy ilyen leszel majd pár évtized múlva.

Sárosan, férgek társaságában. Akkor már bánhatod a klausztrofóbiád,

ami úgy tűnik megint gyötör. Felállsz,

kimászol a kádból, és kulcsra zárod a fürdőszoba ajtaját.

Itt felejtettél. Már megint. Egyedül kell

gerincvelőig koptatnom a hátam.



Szigeti Alex 2001-ben született Szatmárnémetiben. Jelenleg a BBTE filozófia szakos hallgatója.





Összes hónap szerzője
Legolvasottabb