.svg)
Szigetvilágok. Ellenének
XXX. ÉVFOLYAM 2019. 16. (774.) SZÁM – AUGUSZTUS 25.
Emelj, emelj, dicső reménytelenség, szigetelt szavak el ne hagyjatok,
tisztuljanak a vezetékek is, induljanak belső áramlatok,
trópusokon és sivatagon át is, vezessetek a hajnal vonaláig,
ti éjszakák szemében tündöklő régi szirtek.
Sellők, szirének, tűnő szótagok, törjétek át a perc partvonalát,
örökletes időm el hadd felejtsem, emelj, eressz hullámzó indulat.
Átírt szavaknak árterületéig kergesse hajló hangom angyalérc,
vérem kehelyben új utakra leljen, hajóm haját ha űr lebegteti.
Hamis halak dobozba rejtve élnek, te bonts ki engem; mint szabad,
szóródó szív, ki él, de nem személy már, utaztasson a tenger illata.
Ráják raját figyelje színtelen szén, a parthiánytól kiégő szemem,
szilárd helyek helyett te tarts velem, te mozdulat lezárhatatlan íve.
Pihenjek el a kóbor vonalakban, rezgésbe rejtve hordjam át magam,
hullámzó fény hintája tartsa testem, üres valóság el nem dobott palackja.
Vagy mégis járjam tenger fövenyét, a másik tájból, hogyha átsugároz?
Míg végleg fel nem sebzik talpamat a kontinens szilánk-utópiái…?
