.svg)
60 Fekete Vince
Életév jó, ha van.
Bár, mikor hatvan,
az avatatlan szemlélő előtt
tán gyengeséget formáz,
nem erőt,
a hitetlen alany is gyakran
képzeli maga elé ekkor
a már nem oly
távoli temetőt,
de te, barátom,
túl vagy már
ilyenfajta távolságon,
hisz tudod:
e hatvanévnyi élet
minden percére jutott
szülő, szép szerető,
ádáz ellenfél, gazság, temető,
jutott kétértelműség, becsület,
olyasmi, amiről
megnyilatkozásakor
nem tudni, mi lehet,
de te, hogy immár hatvan,
jobban tudod, mi az a
megfoghatatlan,
érted a kamra mélyén
a penészt,
nem féled annyira a szívet,
sem az észt,
mert ekkorra már mind
torzsájára kopik,
önnön fejeden állva ellátsz
a partokig,
ahonnan hunyorogva integet,
akit szerettél, aki szeretett,
tudod, hogy e sok
teletömött percet káosz szülte,
míg rendet nem rakunk,
csak szürke, éles tárgyakkal
ügyködünk,
felsebzik avatatlan tenyerünk,
s ahogy lassanként
alakulni kezd a rend,
kiviláglik, hogy ami fent,
az lent,
hogy jó a hűvösen fehérlő
pincegádor, s a sötétség,
ha belénk ivódott
a nyári éjszakából,
jó, ha már mást
fáraszt a hatalom,
s a mellkasunkból
kitakarodott a lom,
és hatvan bár, az egyidejűség
sosem ér véget,
ha bántottalak is,
szeretlek téged.
