útikalauz ornitofóbiába

Székely Ian: Untitled

‍

„His hands keep turning into

birds, and his hands keep flying away

from him. Eventually, the birds must land.”

(Richard Siken – Unfinished Duet)

„Haja száraz gaz, szeme matt üveg,

arca szeplőtől, pörsenésektől hullámos,

tüskés, fehér bőrén áttetszenek az erek.”

(Bodor Ádám – Verhovina madarai)

I.

madárles

amióta madarak rabolták el, nem

látja az összefüggést a vér és

a hóesés között. ilyenkor nem

szabad a küszöbre lépni. utak

indulnak ablakából, amerre néz.

nem lehet, hogy fél a vizektől?

csak a befagyott forrásokhoz

hajlandó beszélni, láncfűrészt már

sose visz magával az erdőbe: lefullad

a húscafatoktól. csak olyan vadhúst

eszik, amiben érzi még az állat

iszonyát. halott állat nélkül nincs

ünnep. görbe orra egyre közelebb

mutat a szívéhez. leszokott az

italról és félti a máját a tűztől.

aszimptotikusan közelít magához.

újratanulja használni a kezeit,

mozdulatai egyre légiesebbek

és teljesen felismerhetetlen a

fényképeken. néhány hónapja

be is tiltotta a fotózást. kezei

a legjobb vágású fejszék a tájon.

hetente egyszer felolvas a

könyvből, amit anyád szerint

madarak nyelvén írtak. ha

helyesen artikulál, források

törnek fel ajkaiból és a fák

meghajolnak a hó súlya alatt.

szemeiből finom, fehér

morzsa hullik és gyűlöli

a rántottát. vasárnaponként

kimegy az állomásra és ott

ül órákon át, pedig a járatokat

hónapok óta törölték.

bármilyen idő van, nem

hajlandó magával ernyőt vinni.

szoktatja magát a várakozáshoz.

üvegesedő tekintetéből csak

annyit lehet kivenni, hogy

magában tartja az erdőt,

lába nyomán sose reccsen

a hótakaró, a fák kérgei

megpuhulnak tenyere alatt,

pedig érintése olyan hideg,

lehetne február. tudhattuk

volna, hogy ilyen hosszú

tél jön, a kutyák ugatása

már évek óta kilométerekről

jól kivehető. tudom, hogy

nem hazudsz, mert amióta

elmentek a madarak,

azóta ijesztően merev

a levegő. biztos ezért

nem sajátította még el

a zuhanás és a szabadesés

közti átmenetet. hiába

nőnek össze a lombok,

hiába fröccsen sár, madarak

nélkül senki nem csinálhat

tavaszt. soha ne bízz abban,

aki földet érni képtelen.

‍

II.

vadnyomok

‍

“rántsd ki a földet a négy sarkából”

(Watch My Dying – Gyúlékony csíra)

„messzebre menni céltalan”

(Pierre Reverdy – Az utazó szív)

‍

„I hate birds.”

(Cocoon – Tell me)

‍

annyi kitalált égtájat

kerestem én már, és olyan

utakat törtek fel lábaim,

hogy már nem hiszek

rég az esőszag nyugalmában.

és messzebbre menni céltalan.

csak nyirok van, a sár,

ami nem őrzi meg a lábad

nyomát, a nőd rajtad maradt

parfümét, és az elfojtási

kényszer, a feledés, mint

apáink nevét, és a hallgatás

tanulhatatlansága. itt csak

rögök, agyag, szennyeződő

források és földcsuszamlás

vezet, az átázott cipők és

a mindig sistergő cigik.

ezekkel kéne valamit

kezdeni. hogy nincs irány,

hogy erre még a madár se

jár, így nincs akit gyűlölj.

ez nem szabadság, ez a

megtagadott mérföldkövek

magánya. a legkegyetlenebb

perverzió, maga alá gyűri

a hegyeket, kifogásolja

a telet, és kisajátítja az

első követ, amire rátapadnak

a bűntudat ujjlenyomatai.

tenyered szomjazó gyökerek.

ujjaim görbék, tenyerem

forró, mégsem olvad

benne a jég. a madarak

elvitték az évszakokat,

felcsipegették az égtájakat

és eltűntek nyomtalanul.

én nem vagyok madár,

de mégsem őrzi meg

nyomaim se sár, se hó,

se alkonyat. ennyi járt út

között bűn nem eltévedni.

mégis, bármerre indulok,

olyan odafigyeléssel számolom

a fákat, mintha bármi

közük volna még

a madarakhoz.

‍

‍

III.

visszaszámlálás

számold vissza a fákat

fűre lépned nem szabad úgyse

ne félj az iszap nem húz le

számold vissza a fákat

erre még madár se jár

megtagad úgy az alázat

lábnyomodra nem talál

nem nyugszik és nem is lázad

csak összenő a hó a sár

és belesüpped a lábad

minden lépted elpuhul

mégse marad meg a látszat

két szemedből morzsa hull

számold vissza a fákat

járda ez csak rejtekút

összelapítja a hátad

úgy vezet hogy fejbe rúg

de el ne térj az istenért

számold vissza a fákat

ajándékul visszakérd

ajkaid felhasadt szádat

elfogadd de el ne hidd

nem cukor csak aldehid

mert csak a lábvíz az úr

nyelv alatti szóglazúr

és csak magára várat

menthetetlen pocsolyákban

számold vissza a fákat

nincs séta csak rohanás van

fullad a szív tüdő is

számolj úgyis ha kifáradsz

szíved juhar tüdőd kőris

számold vissza a fákat

‍