.svg)
Maria Ciupe: Az Örmények Világosító Nagy Gergelye
pálya, út
napjai végén előveszi vázlatait:
az üres lakást, a tér hiányát, amit lehet;
előkészíti másnapját, emberek arcát, kiket
még nem látott, de hasonlítanak ismerőseihez.
tájak közé ragadva vagy épp közöttük elsuhanva,
rá jellemző görnyedtséggel üldögél. kissé feszült,
érzi, mozgás nincs mégse. az elmozdulás nem kézenfekvő,
a kerülő legyen amilyen hosszú csak lehet – így utazik,
útjai mégsem vezetnek lényegébe – – –
ráadásul valami kis rohadék – se színét se hangját
nem ismeri, egy teljes pillantást sem váltottak soha –
behúzott szárnyakkal gyakorolja a zuhanórepülést
koponyájához, májához, szívéhez (nem tudni,
mikor mihez) kötözve,
ő meg szabadulni akar, de minél messzebb megy,
annál szorosabb a kötél, és minél gyorsabban száguld,
annál közelebb rántja magához azt, ami maga is szabadulna.
de a távot tartja, mert túl kemény és túl puhány.
és zárkáját piszkálja, de hiába, mert az nem olyan zár, ami van.
az ablakokat körülötte belepi a pára,
sokat iszik, hogy szerveit, érzékeit és tudatát kifárassza,
mert rég nem volt benne ennyi gyengeség és ilyen erő.
hogy fogalmad legyen a kezdetekről – magyarázta
12-en testvérek 3-an egy anyától 9-en másiktól
húszmillióan élnek magányosan
magányuk forró fürdő és üres szentély
szürke szoknyájuk közömbös mégis vonzó
mozdulatlan fegyelemmel lebegnek a szélben
megbuknak mindig
nevetségessé válnak
vagy veszítenek
és játszmáik után ott ragadnak dagadó slicceikkel
eleinte sem csinálnak semmit hibájuk csak egy
de sokféle hogy sajátjuk lehessen
sérelmeiket megtervezik hátha elhárul a váratlan
helyet kényszerűségből változtatnak
vágyuk kényszer
ha tehetik itt maradnak – az éles reggeli fénnyel szemben
mozdulatlan állnak
halálukat is eltervezik meg is halnak – utána lehet kis élet –
mert nem idegen tőlük sem a feltámadás sem a leragadás
persze mindkettőtől félnek
és hogy tudnak szállni/zuhanni/kapaszkodni
na meg ők tudnak a legkönnyebben idomulni
és idomítani (például állatot) – egyébként nem nyernek semmit
lejárt kuponjainkkal álldogálnak az abc előtt
és egymás fülébe súgnak – némi könny helyett
mer’ ők persze szóltak jó előre
ha így megy tovább ez lesz belőle majd
zengett a bezzeg s a lett volna, ha…
(volt hogy)
földet ért volna már félúton
bedobta volna a törülközőt
vagy elengedte volna magát
mint egy elpattanni készülő húr
most hangszere ezer lehetőség
és megszólaltatni sem tudja
csak mint egy jelt hordja vállán
különös sétáin amolyan emlékeztetőül
deréktól lefele tükröződik a tóban
ugrál cölöpről cölöpre és ha lenéz a mélybe
csak magát látja
célja az ahol végzi egykor
ezt hallotta valahol és nem tudja
meglehet fontos de nem érdekli
már megtanult elengedni mindent
és ragaszkodni a legcsekélyebb apróságokhoz
így a földet érés elmarad – valami tovább alél
Gothár Tamás 1995-ben született Csíkszeredában. Jelenleg Kolozsváron él, 2014 óta publikál folyóiratokban verset, prózát és műfordítást.
