No items found.

Versek

XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 15. (749.) SZÁM – AUGUSZTUS 10.

Berszán Zsolt munkája


Hazatérés


A költőnek nagy felelősséggel jár


saját magát olvasnia,

ilyenkor leszámol

az éveivel,

s ha verseit fordítják

és a műfordító az értelmezéssel

kapcsolatban felad

legalább ötven kérdést,

a költő nem csoda, ha nem hisz,

nem Istenben,

hanem a létezésben sem.


Rámegy a nyelve.



Buborékok



           Lackfi Jánosnak


Egy celofánba csomagolt angyalka

van a temető szemetes konténerében,

így csomagolta be az elárusítónő,

ki sem bontotta azóta senki,

így akarta megvédeni az időjárás

viszontagságaitól, aki valamikor

a hozzátartozója

sírjára tette.

Maga a celofán természetesen csupa por,

Isten ilyenből teremthette Ádámot.


o


A mélyhűtőnkből anyám

a főzéshez

mindig csak a szavatosság lejárta előtt

veszi ki a húst,

aztán vásárol helyette frisset,

mert milyen mélyhűtő az,

ami nincs tele, nincs kihasználva.



Rajzszögárnyék


Nem messze a helytől,

ahova apámat temették,

az egyik sír mögött,

két másfél méteres fenyőfa

kémleli az eget,

mint két kerub a semmittevésben.

Karácsonykor feldíszítették őket,

színes szalagokkal, harangokkal,

most húsvétkor pedig

tojásdíszeket aggattak rájuk,

alája pedig külföldről behozott

friss sárgarépát raktak,

mert úgy hírlik, rossz

a temető kerítése

s ünnepnapokon még a nyúl

is megfordul errefelé.



Méltatlanul


Ma húsvéthétfőn

pontosan kettőszáztizenhat

napja halt meg az apám,

ráadásul a házszámunk is ennyi,

Apám most odalenn a mélyben,

a sírban, a koporsóban,

érzi, hogy nézőpont kérdése

ez is.



Összes hónap szerzője
Legolvasottabb