Versek

Szerelmeim

Drága E.! Ha látod a Megyeri híd közönséges csúcsait,

akkor mindjárt megérkezünk.

Nem szoktalak meg. Jobb volt, amíg csak te jöttél,

és nem együtt utaztunk. Nem eredmény egy pálya-

udvar, egy kijelölt szakasz, ingyen lakás. Vagy bárhova

érkezni meg. Nem tudnál már úgy ülni rám, hogy

ne nyomj valahol. Azért mindig magamhoz húztalak,

végül is senkid sincs.

---

Szál törölközőben flangál a folyosón. Észrevesz.

Tőlem mintha egyáltalán nem tartana.

Csak ez az ütemtelen vízcsobogás, amitől már nem

fogok tudni aludni. Hová kellene gondoljalak

édes, vagy minek-minek.

Szárazra törli a hátad valaki,

valamelyik éjszaka úgyis felszívja az esőt,

és az utcákat újra megismered.

Futni mész a ligetbe, amíg én

túl cukros léket iszom. Ennyi van.

Miről fogunk beszélni ezután,

ekkora különbségekkel.

---

Szándékosan drága kocsmákba járunk,

ne ismerjenek fel.

Megbeszéltük, hogy egyik nap leisszuk magunkat,

hogy kiderüljön, miért nem szeretsz.

De soha nem jössz, hogy ismeretlen

lányok nyalják a nyakam hugyozás közben.

Az ijesztően szép női kézírásokat olvasom

a falon.

Véletlenül kihallgatott sírás.

Azt mondta, jövő héten házasodjanak össze,

Vagy hagyják az egészet. Elvált, két gyereke van.

Nincs ideje várni.

Nekem csak várni van.

---

A tegnapira mindennél jobban emlékszem.

Felismerne és felismerném, ebben biztos vagyok.

Neki még neve is volt.

Amíg nem

Amíg nem épült ki az autópálya,

választásunk sem volt.

Most viszont néha a régi utakat használjuk,

hogy ne csak névről ismerd a köztünk lévő városokat.

Naponta van az a húsz perc, amikor már alig látunk,

és a lámpák még semmit nem érnek.

Mellébeszélek, ne lásd, hogy jó lennél nekem.

Megkérdezem, hogy szerinted miért nem tudok

futni álmomban, milyen lenne máshol élni,

beszélek régi nőkről, hogy az egyik a bőrére száradt

spermafoltokkal ment a kórházba, gyerekeknek felolvasni.

Meg arról, hogy kiskoromban raliversenyző akartam lenni,

de félek, a mozgólépcsőn is csak felfelé merek nézni.

Aztán kedvenc köteteim egyre inkább elavult tartalmát hasonlítom magamhoz,

hozzád, hogy a múlt nyáron én is voltam szerelmes, mégis csak annyi maradt,

hogy a „hűvös csempéhez szorítom a hátam. wc-láncba kapaszkodó szeretet.”

Máig érzem, ez csak amolyan látszat. Mint a vigyázzban álló kilométereket.

Pedig már rég nem kötöm számokhoz vagy mértékegységekhez a múltat.

Hogy mi, mennyire. És belegondolok, hogy gondunk lesz.

Lesz. Ha megszeretsz.

Ha folyton egymáshoz tartunk majd, abból nem lesz otthon.

Leírom csak, mert én sem hiszem, hogy ezeket most neked mondom.

Ezt nem kellene

Még jó, hogy hetente átrendezed a szobád.

Csak megjegyzem. Meg azt is, hogy napok óta

eszpresszókkal tartom össze magam, amúgy sem

tudom, mit szeretnék kialudni. Itt a külvárosban

előjön minden komplexusod, ezért megyünk mindig

beljebb esténként. Befogadnak, szeretnek. Végül

egyenlőnek érzem magam veled. Még jó, hogy

hetente átrendezed a szobád. És mintha

mondani akarnék még valamit, igen,

hogy így nincsenek többé nyomok.

Ez jó lenne. Ne unj meg, mondom. Szép vagy,

csak szebb, amikor másra nézel.