Versek

Hófehérke

(Albă ca zăpada)

Ah, virágzó almafaágon

emlékül hagyott vörös hajam

temérdek virágot ráztak

a méhkirálynők – reám –

mígnem fehérré váltam

Újabban fehér vagyok – tehát – tiszta

Járni tanult a rémület

hirtelen növekedése azzal

fenyegetett: túlnő vállamon

Képes lenne még valaki (egy költő)

vagy valami (egy költemény)

egyetlen lehelettel fehérré tenni?

Csontig vájom

körmeim a vers húsába de

egyetlen szó sem bukkan elő

Végtelen vasárnap

(Duminica fără sfârşit)

Az ablak és a fal között ülve

a fényben

e végtelen vasárnapon

kiadok magamból mindent

ami jó ami rossz

Ma megtaposom magam

élnivalómat – leéltem

vesztenivalómat – elvesztettem

Ma nyalogatom a sebeim – rímeim

Egész nap egy verssort támasztok alá tekintetemmel

mígnem mindketten fáradtan összeomlunk

E végtelen vasárnapon

a fényben

a falnál ülve

A műhely

(Atelierul)

Órákon át napokon keresztül állok

a festőállvány előtt

Mígnem az arc – lemezkékként

a vászonhoz tapad – pikkelyekként

míg a vászon felveszi a törlőrongy alakját

vérgyöngyök

Íme az arc – de a hasonlóság?

Tükör

(Oglinda)

Ez a tükör már nem ismer fel

nevet de nem az én nevetésemmel

Ahányszor csak a szomjas gége feltétlenül

szükségesnek érzi egy kötél jelenlétét

újabb napsütés érkezik hogy véget

vessen a véletlennek

(mely mindig elodázódik egy

ázottkutya-szagú napra)

Olyan napokon mikor apró cseppekben esik

mivel szomorúbb vagyok

drágábban árulom magam.

Nyájasan s elmélkedőn mint a nád

írtam (jól vagy rosszul) egy

korhatárt meghaladt verset

Ez a tükör nem az én nevetésemmel

nevet

Átkelés a valóságon

(Traversarea realităţii)

Hétfő van, a sarki bódétól

hónom alatt kiflivel s egy új költővel távozva

elkezdem dublini odüsszeiám

Ma nyomokat hagyok az aszfalton

E napon végigsétáltatom

arcom a város kirakatain

(rám néz összerezzen)

E napon én és jómagam

Együtt ebédelünk (egy talponállóban)

Egy verssort vonszolok (a metróban született)

Hígító-aurájú angyalok imádkoztak értünk

Amilyen gondos vagyok

Ajkaim között viszem át az úton

Egy autó fékez a valóság

Álmodozó lábaim mellett

„Hé, te vasárnapi költőnő

hátulgombolós illúzióban

magas sarkon járni olyan mint a vízen”

A halnő

(Femeia peşte)

Nálad minden fordított:

vékony bokák tartják a nagyon nagy kebleket

A külső szexepil

betonfrigidségbe csomagolva

Van humorom

Van egy csomó férfim

akiket távol tartok

Legtöbbjük szoros

kapcsolatot lát

a nyakam és a telefon zsinórja között

Mert kedvelem a nőket

őket is rászoktattam

(nekik Gauguin tetszik)

Fejük elfacsarodva marad

Testet cserélünk

Minden normális nő számára

jól végződne

(nem egy halfarokban)

Pikkelyeim sokáig tapadnak

az agyhoz

K.O.

Ahányszor földre kerülök

(hogy hallgassam a fű növekedését)

egy letakart arcú angyal

számolja (tízig)

gyerekkorom epreit, az úttörőnyakkendőm,

a pubertást, a plátói szerelmet,

Clèves hercegnő, közeledik fél kilenc

Esteledik, kilenc elmúlt…

Valaki súgja az offból

„Kelj fel és járj!”

Próbálok megkapaszkodni

Az „egyelőre” szóban lévő időben

De szemem besüllyed a szemüregbe

(egyre kevesebb fény hatol be)

Bőröm jelzi hogy összegyűrődne

Az égből kicsinek s magányosnak látom magam

(keresztútnál, üvöltő szelekben)¹

Vállamra vékony rétegben fehér por ül

Három lábon állok

Ajkamon a megfulladt szfinx mosolyával:

„Mert gyilkolni még van Erőm – De így meghalni – nem”² – Emily

Delfi, 1992. június

Balta Albă³

Egy (fehér) vértócsában lakom

Reggelente egy kutyafalka

(szemükben jóság csillan)

kísér a metróállomásig

Integetnek

A sokszínű kukákból

boni-bon patkány

keresztezi utam gondolatban

A pultokon fedetlen mellek fürkészhetők

(borzonganak kissé a szélben)

Egy férfi távolodik el tőlem

míg magamhoz közelítem gondolatban

Topog körülöttem

a nevetséges fülsüketítő jövő

Nincs semmim mit neki adhatnék

KIRÁLY FARKAS fordításai

¹ (la o răscruce de drumuri sau de vânturi) – Emily Brönte Wuthering Heights (Üvöltő szelek) regényének román címe La răscruce de vânturi

² For I have but the power to kill, / Without – the power to die – (Emily Dickinson: 754. G. István László fordítása)

³ Balta Albă városrész Bukarestben, nevének jelentése: fehér tócsa

Floarea Ţuţuianu (1953) román költőnő. Az irodalmi életben 1996-ban debütált Femeia peşte (Halnő) című verseskötetével, amelyet eddig öt másik kötet követett. Költeményei fordításait angol, francia, olasz, német, lengyel és cseh folyóiratok közölték. 2007-ben elnyerte a kolozsvári Lucian Blaga Nemzetközi Fesztivál költészeti díját. Emellett képzőművész, alkotásai 1980 óta szerepelnek jelentős kiállításokon.

‍