mint kint felejtett száradó ruhák áztam ezekben a képtelenné tett városrészekben és néztem ahogy az épületek fényei újra és újra tócsákba lépnek
nincs olyan, hogy szaladunk, és a lejtőt a végére tartogatjuk.
Éjjel 2 órakor még látták a korlátnál, 2.01-kor már a Reuss folyóba vetette magát. A város azt beszéli: mellé feküdt.
Az erdő nyirkos, párás, zöld és gonosz. Közepén tisztás: körbeveszik csenevész vörösfenyők és öles tölgyek, a kivénhedt madámok.
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
