Talán úgy mondanám, hogy megkapó – bár annak is más felhangja van:
két percig én is igazán magyarnak éreztem magam, kikapcsoltam a zenét, ahogy meghallottam, hogy a matyi-ház előtt valaki a csitári hegyeket énekelte.
egy tejeszacskó és egy csomag keksz
a ló megbotlik, az élet tovább kocog. négy lába van az apám tacskójának, húzza a bal hátsót. belelépett,
Napnyugtakor megnőnek az árnyékok a kertben, ahol gyarapodni fogsz és uralkodni, felelősen kertészkedni, kishercegem, megnőnek,
Öregszel? Ne haragudj, de valamit nem jól csinálsz. Azaz nem csinálsz te semmit! Csak éled az életedet, jó, de hát az is milyen élet?
A kiállítás már ebben a formában is bizonyítja azt a magától értetődő hipotézist, hogy az iskolák felelőssége megkérdőjelezhetetlen egy település kulturális életének alakításában
Szeptemberben a Helikon kiemelt szerzője Mátyus Melinda író, református lelkész. Nem véglegesen című novellájának részletét Román Eszter olvassa fel.
Az este több szempontból is leszámolt az ingben és zakóban, kihúzott háttal merengő költőkről kialakult sztereotípiákkal – mind a szövegek, mind a látvány szintjén.
Kocsiba ültek, és elhagyták a várost, hogy magukban éljenek, távol a rossz nyelvektől, messze a világ zajától, a vadregényes Szászfenesen.
tánccipőben gyertek, lakkozott orrát csodálják az odesszai nagyságák, a mamám barátnői, édes púderpiros pofik, úgy ültetnek az ölükbe, mint bontatlan import lisztet
.svg)
