Asztaltörténetek

januártól Király László íróasztalánál ülni. Egy decemberi e-mail félmondata, ami legalább annyira súlyos (és mindenféle tekintélyelvűség nélkül: kissé félelmetes is), mint a sokat költöztetett, még többet látott, kopott-koptatott írósztal. Mert az íróasztal, ha az értelmét nem is, a súlyát érzi az írott szónak. Időtlenségében, pontosabban időn kívüliségében magába szívta a toll nyomását, az írógép kattanásait, a billentyűzet ezekhez képest légies leütéseit. Kipárolgásában cigarettafüst, házipor, elejtett-elfelejtett-újra felkapott szavak. Az évgyűrűket valaki kiegyenesítette: az erezet, ezek a soha ki nem simuló ráncok nyomot hagynak a papíron, a támaszkodó könyéken. 

Asztalfoglalót kéne írni. De nem akarok semmit foglalni, szorítani, lökni, mozdítani. Mert a tárgyaknak saját kiterjedése, körvonala, árnyéka van. Energiája, ami nem vész el, csak átalakul, egyik bútorból a másikba. Második osztályos voltam, amikor a szomszédunk elkészítette az első íróasztalomat: egymásnak feszülő bézs és kávébarna préselt falapok, ezüst kilincses fiókok, készen arra, hogy megőrizzék a mindig összeadódó titkokat. Ez volt az asztal. Lapja, lába. Szétterült, már-már pöffeszkedett, átrendezte a szoba terét, önkényes központtá vált Szöveggyűjtemény várt rajta, a borítón egy kisfiú, meggörnyedt a teli zsák alatt, amiből szerre potyogtak ki a betűk. Most nincs zsák, se gyerek, de még csak egyetlen elguruló o betű sem: új olvasókönyvem a Helikon repertórium. Hiába nőttem, tanultam olvasni sorok között és mögött, arcról és szájról, minden (íróasztali) tárgynak térdéig érek. 

Egy asztalnál ülni. De lehetne összetett szó is: egyasztalnál ülni. Válogatott, vagy kevésbé válogatott (esetleges?) társasággal. Asztaltársaságot alkotni: a közösség tágassága. Kerekasztal-beszélgetések: ritterek között, kocsmákban, apró darabokra tépett, fészekké rendezett söröscimkék fölött. Úrasztala: meg lehet érinteni, nem csap már beléd villám, de nem mered. Szinte epifánia. Az első ontológiai vicc: négy lába van, asztal, de nem szék. Étkező-, dohány-, tárgyaló-, pelenkázó-, szerencsejáték-, meg műtőasztal: állandó történés és történet. Saját asztal: már majdnem saját szoba. 

Egy időben nagyon érdekeltek a csak fényképeken, vázlatfüzetekben fennmaradt festmények. Mesebeli legyen is, meg ne is. De mondhatnám úgy is, hogy mesebeli is legyen, meg ne is. Klimt Fakultás-képei mellett Kahlo szimbolikus, szürreális A megsebzett asztala a kedvencem. Színpadias, karneváli világképet tükröz, kimozdítja a nézőt, azt sugallja, hogy nincsenek dichotómiák, hogy rosszul gondolkodunk. Hogy meg lehet férni egymás mellett, egy vérző asztal lapján. 

Még nem merem belakni a teret. A recenziós példányok szép lassan gyűlni kezdenek az asztal két oldalán, de ez a torony nem elefántcsont, inkább hídféle, de legalábbis palló.  Megnyugtat ez a fluktuáció: hogy van könyv, amiről írni kell és érdemes, és van szerző, aki érdemesnek tartja elmondani. Kezdésnek pedig az asztalon hagyok egy matricát. Van is, meg nincs is. 

‍