A szavakat felszippantja a csend

Hellmut Seiler neve és költészete nem teljesen ismeretlen a magyar olvasóközönség előtt. A Helikon hasábjain több ízben is megjelentek versei Benő Eszter és Szenkovics Enikő tolmácsolásában. Önálló kötetben magyar nyelven első ízben most láttak napvilágot lírai szövegei a fordító, Benő Eszter válogatásában és utószavával, A szavakat felszippantja a csend cím alatt.

A kötetben szereplő versek önéletrajzi ihletésűek (Seiler egész költészetét meghatározza erdélyi származása és a kivándorlás élménye), de gyakran a történelmi emlékezés és a filozófiai reflexió határmezsgyéjén mozognak.

A kötet első ciklusának (az érzelmek erényöve) szövegei személyes emlékek újrafogalmazásai: gyermekkori élményekből, a családi élet impresszióiból merítenek, de a kivándorlás előtti lét bizonytalanságát is felelevenítik. A második ciklus (hétköznapi esztétika) a jelen és a mindennapi élet hétköznapiságán keresztül ragadja meg a világ törvényszerűségeit. A harmadik, záró ciklus (a vérbükk ágairól lepereg a szín) szövegeiben a lét nagy kérdéseit boncolgatja a szerző.

Az első ciklusban előtérbe kerülnek a gyermekkor meghatározó alakjai, elsősorban a nagyapa, de az anya, a szomszéd gyerekek, „vértestvérek” is fontos szereplők, akiknek emléke és hatása a lírai én belső világát formálja (A zsebóra, A fal morajlása). A gyermekkor ártatlan játékai már előrevetítik a később elszenvedett (történelmi) igazságtalanságokat (Vértestvérek, Nagyapa meg én II), s ezek a játékok átlényegülnek, és időhatárokat túllépve egy szimbolikus dimenzióba, tágabb történelmi kontextusba helyezik a személyes élményeket, összekapcsolódnak a kollektív emlékezet motívumaival. A Játékokban a rajtakapott kamasz szégyenét így éli meg: „Arcom égett, mögöttem évszázados / rendszabályzat sivított”; a Nagyapám meg én II című versben pedig a játék rituáléja a generációk közötti kapcsolatot és az időn túli folytonosságot jeleníti meg: „így játszottunk, szinte szótlanul / évszázadokon át”. Olyan történelmi traumák percepcióját követhetjük nyomon, mint amilyen a családi ház kisajátítása (Nagyapám meg én), a besúgórendszer működése (A tömbházfelelősnő, A forrás, Mindkettő), vagy a kétértelmű, ezáltal többletjelentést hordozó, lefordíthatatlan „angst”, mely a rendszerváltás után még évtizedekkel később is kísért (Roumanian „angst”). E versek a személyes családtörténet és a 20. század politikai valóságát ötvözik – veszteségről szólnak, elidegenedésről és az identitás megőrzésének fáradságos kísérletéről egy széttöredezett világban. E motívumok gyakran emlékek, tárgyak (mint például a zsebóra) vagy szimbolikus tájképek formájában jutnak kifejezésre. Ugyanakkor a tragédiák felidézéséhez, az éles kritika és a szomorú megbékélés rezignáltságához cinikus és szarkasztikus hangnem is társul. A már említett Nagyapám meg én című versben az államosítás során elveszített és a rendszerváltást követően visszakapott családi ház sorsa a visszafordíthatatlan anyagi és erkölcsi veszteségek metaforájává válik. A ház végül a pusztulás szimbólumaként jelenik meg: „Ezen a házon […] könnyelműen / túladtam, egy fabudi árán”.

A versek nyelvezete világos, letisztult, mégis többrétegű. Összetett témákat közérthetően közöl, de teret enged az értelmezésnek, értelmezéseknek. Az ellentétekkel játszik: a banális (egy zsebóra, egy séta, egy vonatozás) egzisztenciális jelentés hordozójává válik (A zsebóra, A fal morajlása), míg a nagy és jelentős gyakran ironikusan megtörik: „itt van / egy angst rögtön / a sarkon túl” (Roumanian „angst”). Egy álomszerű, szürreális, ellentmondásos világ jelenik meg előttünk, ahol „a leküzdhetetlen valóságfölötti lebegés állapotában várakozunk”, ahol „angyalhoz hasonló rémképek / örvénylenek elénk, és nyomban seregestül / körülrajzanak” (Kijózanodás).

Posztmodern vonás a kötetben az olvasó megszólítása, a gyakori reflektálás az írói tevékenységre, módszerekre. A mű életre keltéséhez ketten kellenek: az író és az olvasó – jelenik meg Umberto Eco szelleme az Egy női olvasóm szemlélése közben című versben, hiszen a vers hiába „végre tökéletes: üzenete világos, ritmusa rendben”, csak az olvasás által kel életre. A csend és a szavak című vers pedig, melynek első sora („A szavakat felszippantja a csend”) a költői lét egyik alapvető kérdését tárja fel: hogyan lehet a kimondhatatlant kifejezni a nyelvvel vagy nyelven túli lehetőségekkel, ahol a szavak egyszerre eszközök és akadályok? Hogyan születik meg a jelentés a szavak és a csend közötti feszültségből? A vers egyszerre mutat rá a szavak erejére és törékenységére, a csend mindent átható jelenlétére, a költő egzisztenciális szorongásaira.

Az első ciklus zárlatában szerelmes versek szerepelnek, ahol az erotika, a szerelmi játék finom árnyalatai keverednek a Minnesang-hagyományt idéző emelkedettséggel és ennek parodisztikus, már-már szatirikus ábrázolásával.

A második ciklus (hétköznapi esztétika) tágabb perspektívát mutat: a személyes szférájából az univerzális felé haladunk. A szövegekben a brazíliai esőerdőirtás, a holdra szállás, régészeti leletek, a prágai tavasz, a vasfüggöny, a szászok kitelepedése kerül a fókuszba. Konkrét topográfiai fogódzók (a vatikáni Szent Péter tér, a kolozsvári Házsongárd temető) kapcsolódnak szimbolikus jelentésekhez. A hétköznapok banális jeleneteiből kibontakozó mélyebb értelmek és összefüggések felfedezése révén a versek gyakran olyan univerzális kérdéseket érintenek, amelyek túlmutatnak a konkrét eseményeken. A látszólagos banalitás mögött rejlő mélyebb igazságok, érzelmi és filozófiai rétegek válnak hozzáférhetővé, így a hétköznapi történések új perspektívából jelennek meg. Ezek a szövegek éleslátásról és sokrétű társadalmi érzékenységről tesznek tanúbizonyságot. A kritika középpontjában a fogyasztói társadalom térhódítása, a szolidaritás hiánya, a babonák és a jóslásokon alapuló álmegoldások állnak, kiegészülve az álarcok állandósult jelenlétével, melyek a modern társadalom mélyebb problémáit tükrözik. E versek nemcsak tartalmilag, de terjedelmüket tekintve is különböznek az első ciklus szövegeitől: rövidebbek, feszesebbek, gyakran aforisztikus sűrűség jellemzi őket.

A kötet harmadik ciklusa már címében (a vérbükk ágairól lepereg a szín) utal az itt fellelhető versek központi, egzisztenciális témájára: az elmúlás, a halál, a szabadság (és annak hiánya), értelem és értelemnélküliség kérdéskörére. Az elveszettségérzés („Mégsem tudom szinte soha, hol vagyok” – a Tájékozódási képesség című versben), a mások és önmaga idegensége, a kételyek, a halál közelsége a költői világ központi motívumaivá válnak. E ciklus számos verse az utazás toposza köré szerveződik: a meglátogatott távoli tájak emlékei mögött egy belső utazás is felsejlik, és az erdélyi, illetve bánsági táj felidézésével a lét és az elmúlás kérdéseire reflektál a költő. Az utolsó vers, az Elfúló lélegzet szépen lekerekíti a kötet ívét: a mulandóság tudata, a halálközelség nyomasztó hangulata szövi át a sorokat.

A ciklus verseit nagyfokú intertextualitás hatja át: többek között Gogol, Kant, Apollinaire, Hugo von Hofmannsthal vagy Marcus Aurelius gondolatai is visszaköszönnek szövegeiben. De az erdélyi szász költészet nagyja, Adolf Meschendörfer szelleme és az általa írt, az erdélyi szász irodalom talán legismertebb költeményének, az Erdélyi elégiának (Siebenbürgische Elegie) kezdő sorai is felelevenednek az Időbélyeg című vers felvezetésében: „Másként zeng itt a csalogány, másként dalol a pacsirta, / és másként hangzik a rigó trillázása”.

Hellmut Seiler költői nyelvezete precíz, néhol szikár, visszafogott és tömör, máskor pedig árnyaltság és többértelműség jellemzi, reflektálásra és önvizsgálatra késztetve az olvasót.

Benő Eszter nyelvi és stilisztikai érzékenysége, irodalmi és kulturális felkészültsége, amivel a szövegeket fordította, már önmagában is figyelemre méltó, de munkáját különösen kiemelkedővé teszi a kötet verseinek átgondolt válogatása, azok sorrendjének és ciklusokba rendezésének tudatossága, valamint a ciklusok címének ihletett kiválasztása. A szövegek magabiztos nyelvi formálása és az irodalmi hagyományokkal való érzékeny párbeszéd, a versek hangulatának kiváló érzékkel történő tolmácsolása egyaránt azt bizonyítják, hogy a kötet nem csupán fordítói teljesítmény, irodalmi értékkel bíró önálló alkotás is.

A szavakat felszippantja a csend. Hellmut Seiler versei Benő Eszter fordításában és válogatásában. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2024.

‍