A századik te magad légy

Konkoly Dániel (szerk.): FISZ25 – Fiatal költők versei 1999-2024. Fiatal Írók Szövetsége, Budapest, 2024.

Mi történik, amikor egy irodalmi közösség önmagát olvassa? A FISZ25 antológia erre a kérdésre kínál fogódzókat: kilencvenkilenc szerző kilencvenkilenc verssel írja felül/át azt a narratívát, amit huszonöt év alatt a szervezet magáról kialakított. A kötet kilencvenkilenc verse és 18 illusztrációja azonban több egyszerű önreflexiónál – sokkal inkább egy kollektív szöveg születése, amelyben minden egyes vers, illetve minden egyes tematikus ciklus egyszerre alkotóelem és interpretációs kulcs.

Kilencvenkilenc szerző egy kötetben tehát a FISZ25 antológia. Mintha a szerkesztő, Konkoly Dániel tudatosan egy számmal maradt volna el a kerek száztól, jelezve, hogy ez a vállalkozás szándékosan töredékes, hiányos, befejezetlen, s csak ezáltal, akár a századikként is olvasható kötettel lesz kerek egész – egy szervezet huszonöt éves lélegzetvételének ritmusa, 99 dobbanás. Hogy mennyire demokratikus és diktatórikus gesztus egyszerre Konkoly Dániel szerkesztői eljárása, jó kérdés: a FISZ égisze alatt az elmúlt 25 évben megjelent költőket sorolja egy fedél alá (mint a kolozsvári bemutatón kiderült, kivételek is vannak, azaz nem mindenki került be az antológiába, akinek a verseskötetét a FISZ adta ki, s nem mindenkinek van FISZ-kötete azok közül, akik az antológiában szerepelnek) – a lényeg azonban nem is ez. Minden szerző egyetlen verssel szerepel a kötetben, de hogy melyikkel, azt Konkoly Dániel nem bízza a szerzőre, maga válogat. A szerkesztői felelősség még nagyobb, ha figyelembe vesszük, nem kronológiai s nem is alfabetikus sorrendet kínál az olvasóknak: Szabó Imola Julianna 18 illusztrációja s egy-egy hívószó rendezi tematikus egységekbe a kötet verseit. Hogy melyik szöveg milyen tematikus egység alá esik, azon belük melyik a nyitó- és záróvers, hány vers kerül egy-egy tematikus egységbe, hol billen az egyensúly, ha billen, szintén szerkesztői döntés kérdése, melyek mögött a véletlenszerű döntést ugyanúgy feltételezhetjük, mint a jelentéshordozót.

A tizennyolc tematikus egység a kortárs költészet mentális térképét is felrajzolja, Szabó Imola Julianna grafikái ehhez a térképhez kínálnak vizuális jeleket. Mint egy-egy ex libris választják el a verscsoportokat. Különösen izgalmas szerkesztői döntés a témák kiválasztása: variációk estékre, avantgárd, nemek, írásjelek, telefon, rájátszás, sztori, kép, bántalmazás, szerszám, háramlás, sakk, pharmakon, szeretet, nárcisz, isten, hely, szövegképek – a felsorolt tematikák önmagukban is irodalomkritikai gesztussal bírnak, ezek kötetbeli sorrendje, az egységek közti párbeszédlehetőségek másfajta olvasói magatartást követelnek. Ha figyelembe vesszük, hogy a kötet előszava hagyományfolytonosságot ígér, akkor nemcsak a tematikus egységeken belüli szövegek lépnek bárbeszédbe egymással, hanem az egyes kategóriák mentén is felrajzolható valamiféle poétikai ív. Konkoly Dániel kategóriáiban a hagyományos lírai toposzok (szeretet, isten) ugyanúgy helyet kapnak, mint a kortárs élet újabb jelenségei (telefon, írásjelek), s különösen izgalmas a pharmakon és a háramlás tematikák boncolgatása. A tematikus elrendezettség egyszerre ad olvasói szabadságot és szűkíti az értelmezés tereit: ugyan tetszés szerint, szerzői szimpátia, olvasói kíváncsiság alapján dönthetem el, épp melyik tematikus egységnek fogok neki a kötet olvasásakor – s bukkanok rá olyan szövegpárbeszédekre, mint pl. az L. Simon László és Székely Örs versei köztire az avantgárd tematika alatt, amelyek meghökkentőek és továbbgondolandóak, felfedezek olyan neveket, amelyek már kihulltak az idő rostáján, de a tematikák be is határolják az adott versek értelmezési tereit. Egy-egy költő versét egy adott tematikába szűkíteni, azáltal reprezentálni költői világukat, merész szerkesztői döntés. Mindemellett temporális kollázsként is olvasható a FISZ25, a szerzők között ott találjuk azokat, akik a kilencvenes években kezdték pályájukat, s azokat is, akik a közelmúltban csatlakoztak a közösséghez. Időhurkok képződnek így egy-egy tematikus egységen belül, megteremtve azt a hagyományfolytonosságot, motivikus ismétlődést, amelyet az előszó is hangúlyoz. Vissza- és előretekintenek a versek, s az időbeli utazás az erdélyi szerzők markáns jelenlétével (31 erdélyi szerző szerepel a kötetben) térben is kitágítható. A 31 szerző nem szimpla statisztikai adat – kulturális kijelentés is akár, ahogy az antológia egészét tekinthetjük szociológiai dokumentumnak: tér- és időbeli átmeneteket dokumentál. Persze az is lehet, hogy túlgondolom. Lehet, hogy a FISZ25 egyszerűen csak egy szép antológia, amelyben kilencvenkilenc költő kilencvenkilenc verssel tiszteleg a közösség előtt, amely huszonöt évig teret adott a hangjuknak. De még ez az egyszerű olvasat is elegendő ahhoz, hogy a kötet fontos állomás legyen a kortárs magyar irodalom térképén.

‍